Írta: | Dream Long Dead |
Feltöltötte: | xzoleex
| Ekkor: | 2005. jún. 30. csütörtök - 16:19 |
Budapestre látogat a Rio de Janeiro-i Confronto zenekar, akik már 2 évvel ezelőtt körbeturnézták Európát, de hazánkba mindeddig nem jutottak el. Most szerencsére nem kerülik el hazánkat, hiszen július 6-án Szerencsen, július 7-én pedig Budapesten játszanak a brazil srácok. A bandáról annyit kell tudni, hogy minden tagja vegan straight edge és ketten is a hírhedt riói Cidade de Deus (Isten Városa) lakói, amely a város favella negyede. Ezek után el lehet képzelni, hogy a koncert látogatói nem valami kisérletezős indie rockot, hanem földbedöngölős newschool metalcore-t kapnak majd az arcukba. Az együttes szövegei kiválóan rávilágítanak a modern harmadik világbeli kapitalista társadalmi rend visszásságaira, annak következményeire.
A koncert egyébként a budapesti Penalty Kick előadásával kezdődik, akik a brazilokhoz hasonlatos, legtöbbször "bunkó" hc néven aposztrofált muzsikát szolgáltatják, majd utánuk a szintén pesti Slice and Dice következik, akik zeneileg már inkább komplexebb témákat prezentálnak, végül közvetlen a Confronto előtt a neves Fallenintoashes csap a húrok közé akiket azt hiszem nem kell bemutatnom. Szóval aki úgy érzi, hogy ideje lenne már megmozgatni fáradt csontjait és gyakorolni egy kicsit a keleti harcművészeti ágak harcmozdulatait az látogasson el este a koncertre, mert ott a zenekarok kitűnő zenei aláfestést szolgáltatnak majd az esti tornához. Ha Tuff vagy ott vagy!
http://www.xconfrontox.com/
http://www.fallenintoashes.com/
http://www.penaltykick.hu/
|