Punk Portál - 2024. október 14.





 

Krumpliczukor interjú


Írta: Mozart
Feltöltötte: Mozart
Ekkor: 2010. jún. 20. vasárnap - 20:24

A nemrégiben megjelent Holoszkóp című albumról faggattam a szegedi illetőségű Krumpliczukor zenekart.

PP: Ugye nem szerénytelenség konceptlemeznek nevezni az új albumot? Hogy jött az ötlet? Már előtte, vagy a számok írása közben derült ki, hogy egy téma köré csavarinthatók?
Laczó: Én személy szerint nem feltétlen ragaszkodok ehhez a meghatározáshoz, bár kétségkívül jól esik. Az alapsztorit összefoglaló, Diktátor c. szám már évek óta csiszolódott, a történet ez esetben régóta adott volt, de jó néhány szám a felvételt megelőző fél évben íródott. Maga az egész holoszkóp-dolog viszont a stúdiózás előtti héten pattant ki a fejünkből a Diktátor szövegének alakítgatása közben. Ezt követően az albumon több szövegrész átírásra került az utolsó pillanatokban. A felvétel ideje alatt is sokat körmölgettünk. Több helyen megjelentek a visszatérő motívumok.
Kri: Nekem tetszik a meghatározás, bár hozzá kell tenni, hogy csak félig-meddig igaz. A koncepció a számok írása közben alakult ki, fokozatosan. Gyakorlatilag a lemez egy bizonyos ponttól kezdve önmagát írta. A Diktátor című szám alapötlete, a saját akaratán kívül a világ élére álló vezető életének motívumai önkéntelenül is elhelyezték lenyomatukat a többi számon. Bár a koncepció hízelgően hangzik, az igazság az, hogy nem így volt eredetileg eltervezve. Nem feltétlenül kell egy lineáris esemény- vagy gondolatsorra asszociálni a lemez kapcsán, viszont érdemes eljátszani a szövegek között megbúvó kapcsolatrendszerrel. Amikor már megszületett a holoszkóp alapötlete, akkor már tudatosan helyeztünk el a dalokban vissza-visszatérő motívumokat. Nem akarok fölösleges okoskodásba bocsátkozni, csak szívesen felvázolok egy értelmezési lehetőséget – a számtalan közül – a diktátor szemszögéből: 1# Holomérnök dala: A holoszkóp megépült, a holomérnök belenéz, és látja a rettenetes katasztrófát, ami az emberiségre vár. 2# Liszt és ragasztó: A környezetünkben lévő aktuális, lepusztult, szellemileg, érzelmileg kiüresedett valóság képviselőinek megregulázása, egy kis pörkölt és jófajta muzsika mellett. 3# Front: Kinyilatkoztatás. Hadüzenet a kor ellen, a bolygó elhagyása. 4# Hol vagytok, fiúk?: A frusztráció egyik oka: a bűnösök nem bűnhődnek, köztünk járnak. 5# Abszint keringő: Menekülés a világ elől, az abszint tündér tengerére, a mámor birodalmába. Az őrláng a remény, az éberség a legfontosabb. 6# Papírhajó: Halállista: a pillanatnyilag hiába valónak tűnő élet még úszik a vízben, de elsüllyedhet, ami a véget jelenti. Véres kéz: áldozatot kell hozni azért, hogy megmentsd a hajót, áldozat ahhoz, hogy változtass. 7# Diktátor: A diktátor felemelkedése és bukása. Olyan lett, mint azok, akik ellen küzdött. Eggyé vált velük, tehát elbukott. Most akkor ki is nyert? 8# A diktátor dala: A vágya, hogy bűnhődjenek meg azok, akik ide juttatták az emberiséget, de annak is meg kell változnia, akivel ezt meg lehetett tenni.
Limpek: Szerintem azért lehetett konceptlemez a Holoszkópból, mert mindig ugyanazon jár az agyunk.

PP: Mi is ez a holoszkóp tulajdonképpen?
Kri: Egy eszköz, mellyel lehet látni az emberek álmait, a múltat és a jövőt.

PP: Ugyanaz az ember írta az összes szöveget?
Tidzsi: Nagy részben igen, én ebből kimaradtam. Mindenki jobban jár, ha nem írok szövegeket.
Laczó: Nagy részét Kri írta. Jómagam teljes egészében csak egyet. Aztán van egy-két szám, ahol ő egészítette ki az én gondolataimat, illetve én az övéit.
Kri: A holomérnök dalát teljes egészében Laczó írta, A diktátor dalát pedig ketten. Ezenkívül Laczó több helyen segített finomítani a szövegeket. Limpek ezen a lemezen most nem írt, de az előzőn van pár remek szerzeménye, melyek közül nekem a Csillagközi álláspont a kedvencem. Tudom, hogy ez hazabeszélés, de számomra az minden idők egyik legjobb dalszövege.

PP: Hogy és hol telt a stúdiózás? Minek köszönhető leginkább ez a jól eltalált hangzás?
Limpek: Törökbálinton a Csók és könnyes Tomi stúdiójában. Sokat készültünk rá, mert nem volt elég pénzünk és időnk, hogy hetekig tököljünk. Ezért hónapokig csak a lemezre gyúrtunk, megpróbáltunk „macskátlanítani”.
Kri: Macska: hiba a zenében.
Limpek: Hetente háromszor próbáltunk, otthon meg metroGnómmá vált mindenki. A hangzás legfőképpen Tonyónak köszönhető, aki remekül helyt állt, kiváló hangmérnöknek bizonyult. Türelmes és segítőkész.
Laczó: Dobos „Tonyó” Gergely személyében egy régi baráttal dolgozhattunk együtt, aki tökéletesen érti, hogy mit is akartunk mi kihozni ebből az egészből, meg hát füle is van a dologhoz.
Kri: Stúdiós mottónk: „Ez lesz életünk nagy kalandja.” Harc az idővel, az idegekkel és saját démonainkkal, sok-sok nevetéssel és szép élménnyel fűszervezve. Mindenki erőn felül teljesített, a kínkeserves gyakorlásnak meglett az eredménye. Egy időben már akkor is hallottam a metronóm pittyegését, amikor nem volt bekapcsolva. Tonyóéknál laktunk, Czirmák főzött ránk, remek kis kirándulás volt. A hangzásról: Tonyó messzemenőkig odafigyelt a legapróbb részletekre is. Pl.: az ötnapos húrkészletem helyett a felvétel előtt szigorúan fel kellett rakni egy teljesen újat. A számok végén mindig elkapta a gitárom fejét, és rángatta, hogy tovább tartson a lecsengés, bizonyos részeket leegyszerűsítettünk, hogy jobban összhangban legyek a többi hangszerrel stb. Teljesen egy hullámhosszon voltunk, nem hiába a közös Keserű Gilisztás múlt. Rengeteg segítséget kaptunk az ottani haveroktól. Dob, kolomp, csöves marshall, popfilter. Köszi: Czirmák, Tomi, Whave, Érőz, meg a popfilteres arc!
Tidzsi: Mámorosan, \"Te vezetsz!!\" stílusban, Törökbálinton az Absolute Moon Stúdióban. Épp a szintit játszottam fel, mikor kaptam az sms-t a kocsmából, hogy nekem kell vezetni.

PP: Tidzsi jár-e zongoratanárhoz, vagy autodidakta módon tanult meg így szintizni? :)
Tidzsi: Nem járok, mint ahogy a többiek se.
Kri: Nem értem, Tidzsi, hogy miért kellene zongoratanárhoz járnom.
Tidzsi: Egy sörözés alkalmával egyeztem bele, hogy játszom 1 számban. Azóta gyakorlom a szintitudományt. Basszus, hány éve volt ez? Az utóbbi időben fejlődtem a legtöbbet, mikor az új számok kialakultak. Ezeket már közösen írtuk, így nem kész anyagra kellett rápötyögnöm, mint az előző album nagy részén. Alapnak jó volt, hogy kb. 14-15 éves korom óta klasszikus gitározok.
Laczó: Nem járt soha, bár azt hiszem, hogy a szintijátéka így is elég tanári. :)
Limpek: Ráadásul a kedvenc kocsmánk a Konzervatórium mellett van.

PP: Milyenek a visszajelzések az albumról? Lehet-e tudni, hogy hányan töltötték le (+vették meg)?
Kri: Pozitív-pozitív: aminek örülök, hogy nagyon sokféle zenei ízlésű ember hallgatja. Jó pár vadonatúj rajongót szereztünk, ami nagyon hízelgő! Az Abszint keringő nagy „slágernek” bizonyul, de én nagyon örülök annak, hogy mindenkinek más és más dal a kedvence. Nem tudok letöltési statot, de a számok hallgatottságából ítélve szép számmal lehetnek, meg igazából még csak mostanában lesz az album igazából megkoncerteztetve.
Limpek: Nagyon csalóka dolog ez, mert általában csak az jelez vissza, akinek tetszik a lemez. Mindenesetre akadnak jó páran, akik szeretik, mi már ennek is örülünk. De nemcsak ez a fontos, számomra a legjobb pont a Holoszkópban az, hogy poraiból rántotta össze a zenekart. Sosem voltunk még ennyire összeszedettek, mint most.
Tidzsi: Olyanoknak is tetszett, akik soha nem hallgattak ilyen zenét. Természetesen nem akarok önseggnyalást elkövetni, biztos voltak olyanok, akik csak nem akartak negatív véleményt mondani. Eladott példányszámot per pillanat nincs időm összeszámolni. Így eladott, elcserélt, elajándékozott példányszámról beszélhetünk, ami a megmaradt CD-matricák alapján kb. 60 db.
Kri: Április vége óta ez nem is rossz!

PP: Sokféle zenét hallgattok a zenekarban - melyikek voltak a legnagyobb hatással konkrétan erre az albumra?
Limpek: Mivel a számok megírása elég hosszú időt ölelt fel, ezért rengeteg zenekart fel lehetne ide sorolni. Akiket szakadásig hallgattam: RENGETEG RAMONES, Green Day, Sex Pistols, Network, Nomeansno, Dead Kennedys, Neurotic Outsiders, Spions, RLO, Csók és könny, Matuska, Csermanek, KG, Tidzsi, ŐsBikini, a Stranglers La folie című lemeze, Pantera és kevés minőségibb hc-punk cucc (From Ashes Rise, Refused, Suicidal Tendencies: Freedumb). De az egyik számban egy „basszus virgát” például egy prímástalálkozó hanganyagából nyúltam. A lemez felvétele közben sokat pörgettük a Hiteljugendet is.
Laczó: Hm, hát a koncepcióban biztos, hogy benne van a Green Day keze két legutóbbi lemezével, de zeneileg legalább ekkora hatással volt ránk minden egyéb, amit hallgatunk.

PP: Van-e valami üzenete/tanulsága az albumnak, és röviden hogy lehet megfogalmazni? És a zenekarnak mi a fő üzenete (ha van ilyen)?
Limpek: Nindzsa nem enni zsíros.
Laczó: A diktátor története voltaképp egy fiktív forradalmon keresztül bemutatott egyéni tragédia. Hogyha egy önmagából kifordult nép által kiválasztott, előretolt figura, lojális marad sajátjaihoz, szép lassan akaratán kívül hóhérrá válik, hiszen ha a népakarat vért kíván, nincs visszaút, egyúttal nincs megállás a totális meghasonlás felé. Ez a kiválasztottak egyéni tragédiája. Felemelkednek, majd elbuknak.
Kri: A legjobb, ha valaki olyan zenét játszik, ami belülről jön, és nem akar senki elvárásainak megfelelni. Tudd magad egyszerre komolyan és ne túl komolyan venni. Neveld fel a benned élő gyereket, ne tagadd meg, de ne is hagyd meg 16 évesnek.
Tidzsi: Egyebek mellett - amit inkább a szövegírók fogalmazzanak meg - lehet élvezhető zenét alkotni, anélkül, hogy (tudatosan) követni akarnánk egy irányzatot.

PP: Milyen koncertek voltak/vannak mostanában? Ott hogyan reagált a közönség? Ide tartozik, hogy a kiállításmegnyitós koncerten nem tudtam ott lenni - hogy sikerült az az érdekes körülmények közé szervezett koncert?
Laczó: A kiállításmegnyitós buli nagyon érdekesre sikeredett, kicsit 80-as évek tehetségkutatós feelingje volt: pogácsa, bor stb. Másrészről meg valami szürreális színházra hasonlított. Folyamatos vetítés ment a színpad hátfalára. Néha olyan érzésem volt, hogy az egész nem is koncert, hanem valami perverz színdarab. A közönség is elég vegyes volt és sokan voltak, érdekes volt az egész.
Limpek: Elírások történtek, az események követték egymást, így három lemezbemutatónk volt. Abból kettő Szegeden, egy Pesten. A művelődési házas lemezbemutatóban nekem az volt a legjobb, hogy ott volt a családom, akik már évek óta meg akartak nézni minket, de eddig nem akartam például édesanyámat kitenni annak, hogy részeg pánkok lelocsolják sörrel. :)
Kri: Direkt írtam el őket! A szentmihályi művelődésházas buliról, annyit, hogy igazi koncert volt, ahol végre tényleg a zenekarok voltak a főszereplők. Pogácsa, sütemény, bor, családtagok, kultúrpánk! Köszi a buliért Bálintnak, valamint ölelés a Pártnak! Dudva kifogásolta, hogy sok volt a szék. Íme, a világ leghülyébb koncertkritikája. Bocs, remélem nincs harag! ;)
Tidzsi: A kiállításmegnyitó jobban sült el, mint gondoltam. Ez volt az első lemezbemutatónk, jó volt a hangulat, kicsit kipróbálhattam, milyen a bárpult másik oldalán is. :) Volt még két hangulatos lemezbemutatónk: egyik Budapesten a Vörös Yukban, másik Szegeden a Garaboncziásban, mindkettőn jól éreztük magunkat a közönséggel.

PP: Mi a következő lépés, mik a rövid távú célok? Pl. SZIN, ilyesmi?
Kri: Rövid: sok koncert, illetve, hogy sokan megismerjék ezeket a dalokat! Szerencsére most akadt egy-két jó lehetőség, pl.. A bandland.hu-n rendezett Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál beszavazáson elért negyedik helyünk miatt felkerültünk a vaskarc.hu III. műszak válogatásalbumára. Ingyen letölthető: www.vaskarc.hu/mydata/iii-muszak/iii.muszak_8+vol5.zip. Köszönjük a bizalmat!
Előreláthatólag játszunk július 2-án Hódmezővásárhelyen, Komáromban a Free Festen, 23-án Békéscsabán a Borjúréti Össznépi Fesztiválon, 29-én meg Siófokon a Balatoncziásban. Hosszú: felülmúlni ezt a lemezt, mert most magasra tettünk magunknak a lécet. Fő motivációm a számírás, alkotás, minden csak ez után következik. A tevékenység maga a cél. Illetve maradjunk így meg négyen mindig, jó barátságban és tudjunk önfeledten alkotni.
Limpek: Tervben van még egy 3 napos konczerttúra ősszel. De útiköltségért (néha kevesebbért is) tulajdonképpen bárhova szívesen megyünk. Megpróbálunk minél többet koncertezni, és írni az új számokat.
Laczó: Egyetlen célunk az alkotás, hogy jó számokat írjunk. 9 évig nem terveztünk, így ezután se fogunk, egy zenekarnak szerintem nem az a dolga, hogy előre meghatározott célokhoz igazítsa művészetét, hanem pont fordítva. A világ idomuljon hozzánk!
Tidzsi: SZIN jó volna, de egyelőre még megbeszélés alatt. Szigetre is nyerhetünk egy fellépést Facebookon, a One Day Fame oldalon.
Kri: Savazzatok ránk itt is!

PP: Mi volna számotokra egy álomkoncert? Mely zenekarokkal játszanátok együtt, és hol?
Kri: Erdélyben nyomni, a Red Roosters-szel meg a Pistolssal.
Laczó: Minden vágyam Kalapács Józsival egy színpadon nyomni a PeCsában.:)
Tidzsi: Japán turné a Green day-jel? :)
Limpek: Egy olyan, ahol végre egyszer lehetne érteni a szövegeket!


PP: Üzenet az olvasóknak? :)
A jó öreg Johnny Rottent idézve: „Friends, family first!” (Barátok és a család az első!). Hallgassátok meg a lemezt, azért készült, hogy örömet szerezzünk vele mindenkinek! Szívből szól! A lemezt itt lehet letölteni, vagy meg lehet rendelni 1000 forint + postaköltségért, szép, igényes kivitelezésben.

Elérhetőség: www.myspace.com/krumpliczukor | kczpunk@gmail.com