Lagwagon – Putting music in its place (Fat Wreck, 2011)

Írta: Mozart Feltöltötte: Mozart Ekkor: 2011. dec. 28. szerda - 19:59

Nemrég kijött a Lagwagon első 5 albuma egy box set formájában, bakeliten és CD-n, némiképp újrakeverve, némiképp új dizájnnal (a borítók maradtak, de a szín is kapott egy kis tuningot, illetve állítólag a belső borítók is alaposan megújultak, és kiegészültek egy csomó régi fotóval), és megspékelve poszterrel meg koncert DVD-vel. A box set már el is fogyott, szóval aki csak azért olvassa ezt, hogy megtudja, megéri-e megrendelni, az nyugodtan abbahagyhatja. Külön-külön azonban még kaphatók az albumok, így nem teljesen tárgytalan a téma, ráadásul aki tudja, hogyan kell, az le is töltheti őket, vállalva a jogi következményeket.
Fontos különbség, hogy a Duh album CD-verziója dupla CD, az elsőn az eredeti album van, kiegészítve lehagyott számokkal; a második CD-n rajta van két Section 8 demó is. A bakeliten csak az egyik Section 8 demó fért rá az így is dupla albumra (a másikhoz letöltőkártya jár). A többi albumon teljesen megegyezik a számlista a (szimpla) CD és a (dupla) bakelit között.
Nem akarok albumonként belemenni, hogy milyen újdonságok vannak, és melyikben mi a jó. A rajongók (más úgyse olvassa ezt) ismerik fejből az első öt Lagwagon-albumot, és talán a bónuszok nagy részét is. Az tény, hogy a hangzás kicsit jobb lett, bár azért ügyeltek arra, hogy megmaradjon az eredetik fílingje is valamennyire (vagy csak ennyit lehetett kihozni az alapanyagból). Nagyon feltűnő így utólag együtt (inkább egymás után, nem? – a szerk.) hallgatva az albumokat, hogy a Let’s talk about feelings (ami amúgy a személyes kedvencem) mennyivel tisztább hangzásilag, mint az összes addigi album, és Joey Cape is azon a lemezen hagyott fel a rekedtséget erőltető hanggal, és egy sokkal tisztább énekhangon szólaltatja meg a magasakat ordibálás helyett. Viszont rájöttem arra is, hogy mindegyik album önmagában is értéket képvisel, mindegyiken vannak hatalmas slágerek, és olyan dallamok és gitártémák, amik örökre megmaradnak az ember fejében, még ha évekig nem is hallja őket. A bónusz számok nagy részét innen-onnan azért hallhattuk már (pl. a Let’s talk about leftovers válogatásról), de sok olyan felvétel is előkerült, amiket korábban egyáltalán nem ismerhettünk. Ezek nagy része persze csak a rajongóknak lehet érdekes, de egyrészt jól mutatják a zenekar fejlődését, másrészt meg ezek között is lehet kincsekre bukkanni. Főleg a Hosstól kezdve (amely a zenekar legtermékenyebb időszakában készült) érdekesek a lehagyott, elfelejtett, vagy csak más válogatások számára meghagyott, nem nagylemezes számok. Nekem új kedvencem a Bitter old man például, de a Choke eredeti változata is nagyon jó (amúgy a Choke az egyik kedvenc LW-számom, és elég sokat változott ehhez a korai verzióhoz képest).
Összefoglalva azt mondom, a rajongóknak biztos megér pár hallgatást mindegyik újrakiadott album, arról nem is beszélve, hogy eredetiben megvásárolva tényleg tele van pakolva nyalánkságokkal mindegyik (erről csak youtube-videóból értesültem, személyesen sajnos nem volt alkalmam megtapasztalni). A DVD tartalmát nem láttam, akinek megvan, szóljon!
Ezúton búcsúznék is a Punk Portáltól, idén ez az első és utolsó, és valószínűleg amúgy is az utolsó cikkem. Hallgassatok punk-rockot, és szebb lesz az életetek!

Lagwagon a Fat Wreck honlapján