Hírarchívum > Legendák a mezőtúri Wan2 Fesztiválon!
Írta: | Delta Fest |
Feltöltötte: | xzoleex
| Ekkor: | 2006. feb. 23. csütörtök - 12:10 |
Az Entombed és az Exodus 2006. június 29-én, csütörtökön, míg az Agnostic Front 2006. június 30-án lesz a mezőtúri rockünnep egyik fénypontja. Az 1987-ben alakult svéd zenekar hamarosan megjelenő új albumát mutatja be a Wan2 közönségének spanyolországi turnéjukat követően. Az L. G. Petrov énekes, Ulf Cederlund (gitár) Alx Hellid (gitár), Nico Elgstrand (basszus) és Peter Stjärnvind (dob) összeállítású csapattól nem áll távol a formabontás: néhány éve például a Stockholmi Balettel léptek fel közösen - telt házas előadásokon.
Az Exodus jövőre ünnepli alapítása 25. évfordulóját. Befolyása a metálra meghatározó volt, egyik alapítója, Kirk Hammett például a Metallicában folytatta pályafutását. Korai lemezeik révén, illetve a Slayerrel, a Panterával, a Megadeth-szel vagy az Anthrax-szal tartott turnéik megalapozták a zenekar hírnevét. Az 1992 és 1996 közötti szünet után újraalakult a nyugati parti zenekar. Igaz, számos tagcsere történt azóta is, az eredeti felállásból már csak Gary Holt gitáros játszik a zenekarban. További tagok: Rob Dukes (ének), Lee Altus (gitár) Jack Gibson (basszusgitár) és Paul Bostaph (dob - ex-Slayer).
Az Egyesült Államok keleti partján, New Yorkban az Exodus-szal egy időben alakult meg az Agnostic Front, ők azonban már egy másik műfajban jeleskedtek, mi több sokak szerint ők a hardcore "feltalálói", atyjai. Első kislemezük 1983-ban jelent meg "United Blood" címmel, melyen tíz nóta hallgató: tíz percbe sűrítve. Ezt követték olyan sikeres albumok, mint a "Victim in Pain", illetve a "Cause For Alarm". A tagcserék ezt a bandát is meghatározták, a jelenlegi felállás: Joseph James (gitár), Steve Gallo (dob), Vinnie Stigma (gitár), Mike Gallo (bausszus) és Roger Miret (ének).
Természetesen folynak a további tárgyalások, nem csak nemzetközi előadókkal, hanem a hazai pop/rock/underground zenei kultúrát meghatározó hazai sztárokkal - zenekarokkal és dj-kkel -, de a Wan2 - és a társfesztivál, a tokaj-rakamazi Hegyalja - hagyományaihoz híven az idén is lehetőséget kapnak az amatőrök a bemutatkozásra. Az ő jelentkezésük a napokban kezdődött meg, mégpedig kizárólag az interneten keresztül a http://www.wan2festival.hu, illetve a http://www.hegyaljafestival.hu honlapokon keresztül. A fellépni szándékozó előadók, zenekarok és dj-k regisztráció után tölthetik ki jelentkezési lapjaikat, képekkel és mp3-formátumú hanganyagokkal kiegészítve. Határidő: 2006. március 30. A döntésről április végéig értesítik a jelentkezőket.
További sajtóinfók:
http://www.wan2festival.hu
http://www.hegyaljafestival.hu
http://www.entombed.com
http://www.exodusattack.com
http://www.agnosticfront.com
|