Hírarchívum > Fucktothemusic presents
Írta: | FTTM |
Feltöltötte: | xzoleex
| Ekkor: | 2006. dec. 13. szerda - 09:01 |
Kevés előadó létezik, akit abszolút képtelenség úgy körülírni, hogy a szavak legalább halványan tükrözzék azt az energiát és egyben szenvedélyt, ami egy-egy dalát, illetve lemezét jellemzi. Venetian Snares ilyen. Esélytelen besorolni bárhova, bárkihez hasonlítani, mert nincs még egy olyan előadó, akiben úgy keverednének élete 30 évének emlékei, hatásai, hogy egy ilyen furcsa felkavaró eleggyé válva törnének felszínre hangok formájában, mint Snaresnél.
A punk energiája, a kamarazene monumentalitása, a jungle / breakcore tört táncolhatósága mind-mind keveredik műveiben és áll össze egy 1-től 10 perc terjedelmű tételekké, melyet a világ összes táján csak legnagyobb elismeréssel jellemeznek legyen szó kritikusról vagy közönségről. Az évente több lemezzel is jelentkező Snares egyik legsikeresebb lemezét (mely 2005-ben Rossz Csillag Alatt Született címmel jelent meg ), épp Magyarország ihlette, melynek egyik tételében Seress Rezső: Szomorú Vasárnap című művét dolgozza át Öngyilkos Vasárnap címmel. Bár mostanában új megközelítésű fellépéseken dolgozik, mely közül az egyik egy 8 fős ütős kamarazenekarra írt darab, bőven jut ideje arra, hogy porig zúzza az őt leginkább inspiráló várost.
Ne feledkezzünk meg Snares régi barátjáról, a holland Bong Ra-ról sem, akivel nemrég egy közös lemezt is készített, melyen a "Rossz Csillag..." lemez tételeit dolgozták újra. A holland származású eklektomán Jason Kohnen az európai party szcéna egyik legnagyobb alakja lett az évek során. Élőben előadott drum and bass / breakcore / ragga / jungle elegye még a háborús veteránokat is táncra perdíti. A szerencsésebbek ezt meg is tapasztalhatták az idei EFOTT-on. Élőben előadott Slayer és Black Sabbath remixei mellesleg életveszélyesek. Csak saját felelőségre!
Az estet a két vendégfellépő nagy rajongója, Cadik vezeti fel, majd a túlélőket a hamarosan Fucktothemusic érdemrendben részesülő Mesterházy és a Breakshit sorozatok mögött is tevékenykedő Reza fogja megmozgatni.
http://www.myspace.com/venetiansnares
http://www.myspace.com/teambongra
http://www.myspace.com/fucktothemusicbooking
|