Punk Portál - 2025. szeptember 29.





 

Hírarchívum > Hegyalja Fesztivál és BalaTONE Fesztivál hírek


Írta: Klemann Tímea
Feltöltötte: bubsy
Ekkor: 2007. feb. 16. péntek - 12:13

Tavaly a Wan2 és a Hegyalja fesztiválokra több mint négyszeres volt a túljelentkezés, az idén azonban még nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők, hiszen évről évre nagyobb rangot jelent a Delta Fest által szervezett eseményeken játszani. A fellépők kiválasztásánál továbbra is fontos szempont, a zenei kvalitáson és egyediségen túl, hogy minél több új fellépő kapjon lehetőséget a két fesztiválon. Ezért a szervezők azt kérik, hogy a Tokaj-Rakamazon, illetve Zánkán fellépni szándékozók mielőbb kattintsanak a http://www.hegyaljafestival.hu, illetve a http://www.balatonefestival.hu honlapok valamelyikére és töltsék ki az elektronikus jelentkezési lapot. Mint ismert, a mezőtúri Wan2 Fesztivált a terület eladása miatt tavaly rendezték meg utoljára. Idéntől, az északi parton található ifjúsági centrumban tartják meg a BalaTONE fesztivált 2007. július 18-a és 22-e között, a balatoni rendezvény programkínálatában azonban nem utóda a mezőtúri rendezvénynek.

Ugyancsak a világhálón keresztül várják diákok jelentkezését, akikre több munkakörben számítanak: büfés, takarító, információs szolgálat, műszaki kisegítő, stb. Közel 200 diákmunkást foglalkoztat majd a két rendezvény. Ez a lehetőség rendkívül népszerű a fiatalok körében, hiszen nem csak a belépőt spórolhatják meg, hanem némi zsebpénzre is szert tehetnek, s ami a legfontosabb: jut idejük a fesztiválok programjainak magtekintésére is. Természetesen itt is, mint a korábbi években jelentős túljelentkezés várható, ezért a mielőbbi jelentkezésre buzdítanak a Delta Fest vezetői.

A két fesztivál előkészületei egyébként a terveknek megfelelően haladnak, beleértve a programokkal kapcsolatos egyeztetéseket és az infrastrukturális háttér kiépítését. A támogatói háttér is változatlan, minden korábbi sponzor támogatja a balatoni rendezvényt is. Mindkét nagyrendezvényen főszerepet a kap a turisztika, hiszen Magyarország kiemelten vonzó területei adnak otthont nekik: a világörökség részeként jegyzett Tokaj-Hegyalja, illetve a "magyar tenger", a Balaton északi partja.

Hegyalja Fesztivál (Tokaj, Rakamaz 2007 07. 11.-15. ) http://www.hegyaljafestival.hu
BalaTONE Fesztivál (Zánka, 2007 07. 18.-22.) http://www.balatonefestival.hu
Delta Fest kft http://www.deltafest.hu