|
|
Music Factory kedd |
A Music Factory-ban október 5-én, kedden egy fiatalokból álló izraeli punk-hardcore csapat, a Nikmat Olalim fog játszani. A zenekar fennállása óta először merészkedik másik országokba, de ezt mindjárt egy 2 hónapos Európa-turnéval teszik. Zenéjük elég kemény, de mégsem a túl gyors tempók jellemzik, az ének agresszív, csak helyenként dallamos. Angolul énekelnek, és főleg politikai töltetűek a szövegeik. A nevüket is egy terrorszervezettől kölcsönözték, na persze nem az ő irántuk érzett tisztelet miatt, sokkal inkább az őket körülvevő szörnyűségből fakadóan. Ez a szervezet egy iskolai merényletben 10 iskolást ölt meg. A zenekar szeretné felhívni az emberek figyelmét, hogy egyáltalán nem jó a szélsőséges nacionalizmus. A turné előtt jött ki egy split kislemezük a skót Oi Polloi-jal.
Az est első vendége a Másodosztály nevű hardcore-punk formáció lesz, akik közül egy-két taggal már találkozhattunk másik zenekarokban is. (Ádám - Semmi Komoly, Döme - small fonts) Náluk az énekben több dallam is szerepel, ellenben gyors, helyenként metálosabb elemekkel fűszerezett hardcore jellemző a hangszerek játékára. Hamarosan megjelenik a közös split albumuk a small fonts-szal.
Nyitás: 19h, kezdés: 20h, koncert vége: 22h, zárás: 23h, belépő: 600 Ft
http://www.gutzy.com/olalim/
http://users.atw.hu/masodosztaly
http://barackca.hu/musicfactory/music_factory.htm
|
Írta: MF, Feltöltötte: Dan | 2004. október 3. vasárnap - 22:24:18-kor |
Last Minute |
Holnapi bécsi Nekromantix koncertre keresünk sürgősen utitársat, jelentkezni a 30-2347657-es telefonszámon lehet. |
Írta: Dan, Feltöltötte: Dan | 2004. október 3. vasárnap - 14:39:11-kor |
5. WildCat Night |
2004. október 16-án, a Hatvani Dali-ban (MÁV művház) immáron 5. alkalommal rendezik meg WildCat Night nevű rock&roll és rockabilly fesztivált, ahol az 50es-60as évek igazi tüzes rock and roll dalait eleveníti fel 8 zenekar, amik javarészt fiatal-lelkes zenészekből állnak. A zenekarok mellett régi kocsik-motorok és tulajdonosaik is jelen lesznek, hisz ez nemcsak egy zenei fesztivál, hanem egy olyan találkozó ahol a szervezők szeretnének összehozni minél több olyan embert, aki fogékony a régi dolgok iránt! A fellépők: Jive Five, Psychorror, Clippers, Whizz- Bang, Running 'Vettes, Zetor Rockabilly Trio, Rockin'RockCats, B'15. A buli este 7-től kifulladásig tart, a belépő 1300 Ft.
http://www.wildcatnight.uw.hu
|
Írta: Dan, Feltöltötte: Dan | 2004. október 3. vasárnap - 13:36:38-kor |
ZSK |
A keddi Donots bulin az angol Hundred Reasons helyett a német ZSK játszik.
http://www.skatepunks.de |
Írta: Dan, Feltöltötte: Dan | 2004. október 2. szombat - 16:33:07-kor |
Punk hardcore buli |
2004. október 6-án egy punk hardcore bulinak ad otthont a Kék Yuk. A főzenekar a san diego-i Over My Dead Body, akik egykoron soraikban tudták a klasszikus Unbroken bőgősét, Rob Moran-t. Napjaink egyik elsőszámú straight edge hardcore bandájának első és egyben utolsó Európa turnéja ez, hiszen az év végén, több split, egy EP és két nagylemez után feloszlanak. A klasszikus old school hardcore vonalat képviselő OMDB koncertjén nem számíthatunk másra, mint együtténeklésre és pozitív atmoszférára.
Az est másik amerikai fellépője a Pipedown, akik az Anti-Flag tagjai által vezetett AF Recordsnál adták ki legutolsó albumukat és tavaly az Anti-Flag és a Darkest Hour vendégeként végigturnézták Európa jelentősebb klubjait.
A hardcore-t a modern punkkal ötvöző zenekar vendége az osztrák első számú punk rock banda a RedLightsFlash lesz, akiket már többször is láthattunk hazánkban. Új albumuk szintén az AF Records gondozásában jelent meg.
Hazai részről a magyar straight edge hardcore elsőszámú zenekara, a HoldXTrue, valamint a dallamos punk zenében utazó Semmi Komoly nyitják a koncertet.
Kezdés este 7-kor, belépő: 2500 Ft
http://www.pipedown.net
http://www.redlightsflash.com
http://www.holdxtrue.cjb.net
http://semmikomoly.punkportal.hu
http://www.indecisionrecords.com
http://www.a-frecords.com
http://www.thirdxparty.com
http://www.diehardxcollective.hu
|
Írta: ATG, Feltöltötte: Dan | 2004. október 2. szombat - 11:58:15-kor |
Phantom Limbs |
Október 4-én, hétfőn a Music Factory klubban este 8-tól két zenekar lép fel, a százhalombattai Sage és a san francisco-i The Phantom Limbs, az Egyesült Államok egyik legőrültebb punk zenekara. Szintetizátorok és különböző effektek adják meg a különleges és igazán egyedi ízét a zenekarnak, míg a szövegvilág leginkább a befeléforduló Hopeless nevű énekes belső elmeháborodott világát tükrözi. Mindazok ellenére, hogy nem csak a szokványos 3 akkordot hallhatjuk tőlük, igen energikus és agresszív dallamvonások jellemzik még a számaikat. Az USA-ban mind a három albumukat az Alternative Tentacles adta ki, hiszen Jello Biafra egyik kedvenc zenekara lett. Akik szeretik a Lard és a Brain of Morbius hangzásvilágát, megfűszerezve némi performance showhoz hasonló jelenséggel, azoknak ott a helyük ezen a koncerten.
Sage: Százhalombattai fiatal lelkes csapat már két hanghordozóval a hátuk mögött. Keményebb hardcore stílusukhoz értékes mondanivalójú dalszövegek párosulnak. Érdemes lesz rájuk oda figyelni.
Belépő: 800 Ft
http://www.thephantomlimbs.com
http://sage.uw.hu
|
Írta: MF, Feltöltötte: Dan | 2004. október 1. péntek - 18:19:28-kor |
Contact házibuli |
A Contact zenekar mindenkit meghív október 2-án, szombaton rendezett házibulijára, a Csepel Művekbe. Minden fontos információt tartalmaz a mellékelt szórólap.
|
Írta: Dan, Feltöltötte: Dan | 2004. október 1. péntek - 09:49:39-kor |
Skank 'n' Roll feszt |
Skank 'n' Roll címmel turnézik a ska és street-punk/oi! körökben legendás német Mad Butcher Records három gyöngyszeme. Mindhárom antirasszista érzelmű csapat új lemezt mutat be. Nézzük bővebben, kikrol is van szó...
A Scrapy (D) '96-ban alakult, akkor még négy tagot számlálhatott a közönség, s klasszikus punkot érzékelhettek a dobhártyák itt-ott ska elemekkel. Azóta fokozatosan közeledtek a ska/rocksteady felé, a mondanivaló viszont az Oi-punk maradt a javából. A street-ska jeles képviselői olyan csapatokkal léptek már fel, mint a Dr Ring-Ding, vagy a Bad Manners, s igen népszerű csapattá nőtték ki magukat már az alakulás utáni években. "Unsteady Times" néven érkezik az új lemez, és talán még a tavalyi "Vörös Yukas" bulinál is nagyobb szabású élő megnyilvánulás a Kék Yukban.
http://www.scrapy.de
Derozer (I): A milánói street-punk trió gyors, tekerős zenét prezentál a hallgatóságnak, Olaszország egyik legnépszerűbb punk csapatáról van szó. '85-ös alakulásuk óta 5 lemezt és 2 kislemezt hoztak világra, a legújabbat "Di Nuovo In Marcia" címen. A Derozer tavaly már ellátogatott magyarföldre, s most ismét betér, hogy megmutassa magát az itthoni deszkákon.
http://www.derozer.it
Grindolls (D): A "seggberúgós punk" brigád már jóval fiatalabb, bár tagjai nem zöldfülűek. 2002 végén alakultak, olyan rock 'n' roll-punk bandák inspirálása hatására, mint a New York Dolls. Első nagylemezük nemrég jelent meg "Hate, Love And Greed" címmel.
http://www.grindolls.de
Az est egyetlen magyar vendége, a nemsokára első nagylemezével előrukkoló Pannonia Allstars Ska Orchestra Magyarország első számú ska fogata.
http://www.pannoniaallstars.zenesznet.com
A fesztivál-turnénak van egy hivatalos honlapja is, ahol a fellépő bandák mellett egy rakás másik közkedvelt együttesről is begyűjthet infókat, mp3-kat, stb.
http://www.scarred-for-life.de
A Vörös és Kék Yuk mellett jegyek elővételben, korlátozott számban az ismertebb alternatív lemezboltokban válthatók X.9-ig 1900 Ft-ért. 10-én a helyszínen 2500 Ft-ba fog kerülni a beugró.
|
Írta: Schleki, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 30. csütörtök - 08:40:47-kor |
Picsa |
Október 1-jén Magyarország legnépszerűbb punk zenekara, a HétköznaPI CSAlódások ismét Budapestre látogat legújabb turnéja alkalmából. A Music Factory-ba elkíséri még a Nefogazz! nem éppen kultúrált zenekar, valamint a Dipper, akikről ezideáig nem sikerült kideríteni semmit. A sejtelem homályát talán itt fedik fel először Pesten. Továbbá a fővárost ezen az estén a Selejből S.F.A.-vá avanzsálódott zenekar fogja szórakoztatni. Igyekeznek egyre többet hallatni magukról, és talán előbb-utóbb hanghordozón is kaphatóak lesznek.
Nyitás: 20:00 kezdés: 22:00 zárás: 04:00 belépő: 1000 ft
|
Írta: MusicFactory, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 29. szerda - 20:05:45-kor |
Sammy Sosa |
2004. október 6-án a budapesti Marco Polo klubban fellépnek: Sammy Sosa, Moog.
http://www.sammysosaband.hu/
|
Írta: Dan, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 29. szerda - 08:52:28-kor |
Toy Dolls Budapesten! |
1998 után újra Magyarországon játszik a The Toy Dolls! Az 1979-ben alakult legendás punkzenekart azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni. Számtalan album és koncert áll a hátuk mögött, és most újra megmutatják nekünk, mit tudnak. Remélhetőleg hallhatunk majd pár új számot a hamarosan megjelenő Our Last Album? című lemezről is. Európai turnéjuk budapesti állomása október 30-án, a budapesti A38 állóhajón lesz. Előzenekar a budapesti dallamos punk-rockban utazó Bankrupt zenekar. Belépő elővételben 4900 Ft-ért kapható a Ticket Express jegyirodákban.
http://www.thetoydolls.com/
http://www.bankrupt.at.hu/
|
Írta: Dan, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 28. kedd - 16:45:49-kor |
Ingyen PASO |
Az Indymedia szervezésében 2004. szeptember 30-án, csütörtökön este 9-től ingyenes Ska-Hecc és Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertek lesznek a budapesti Gödör klubban.
|
Írta: Dan, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 28. kedd - 08:22:42-kor |
Stop It! |
27-én, holnap este a pesti Trafó Bárban játszik az amerikai Stop It! a The Taktika, valamint a Moog társaságában. A kezdést sikerült előbbre hozni, így 21.30-kor kezd az első zenekar pontosan. Íme egy rövid bio a zenekarról:
Robotic Empire. A kiadó nevét már mindenki hallotta, aki jobban el van merülve az underground extrém zenék világában... Az ő nevükhöz fűzödnek olyan zenekaroknak a kiadványai, mint az E-klubban teltházas koncertet adó svéd Opeth, a 8 tagú psychopunk legenda PG99, az időközben világszinten egyik legismertebb grindcore trio, a Pig Destroyer, a Metal Blade-hez szerződött The Red Chord, de említhetnénk az Isis: Oceanic lemezének remix sorozatát, ahol nem kisebb nevek remixelnek Isis számokat mint pl. Mike Patton, Dalek, James Plotkin, Dj Speedranch, stb. A kiadó igazi kakukktojása az ex-Good Clean Fun dobos Jeff új zenekara, a Stop it!, akik dallamos, borult DC alapú screamo-rockban utaznak. A 2001. október 31-én megalapított zenekar aktuális lemezén olyan előadók hatásait lehet felfedezni, mint pl. Isis, Sonic Youth, At The Drive In, Fugazi, Hot Water Music, 400 Years. A zenekart a magyar noisepunk gépezet, a The Taktika, illetve a Strokes magyar nagyköveteiként ismert Moog zenekar fogja támogatni. Belépő: 800
Fontos még megemlíteni, hogy új koncertdátumok kerültek fel a fucktothemusic oldalra, valamint beindulni látszik az oldal fórum része is.
http://ftm.eightball.hu
|
Írta: ftm, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 27. hétfõ - 18:09:11-kor |
No Rest |
A Music Factory-ba is elérkezett a Brazil hullám! Most egész Európát jobbnál jobb Brazil zenekarok árasztják el, nekünk is sikerült elcsípni egyet. A No Rest hardcore-punk zenekar némi crust beütéssel szeptember 29-én, szerdán lesz látható. Már július vége óta róják a kilométereket egész Európában. Több ízben is jártak már ezen a kontinensen, és népszerűségük is már elég nagy, amit többek között a tömör és jól megszerkesztett zenéjüknek, a politikai beállítottságuknak és a kicsit érces, de kellemes női énekhangnak is köszönhetnek. Előttük a small fonts nevű fiatal punk, néha ska elemekkel tűzdelt könnyedebb zenét játszó banda igyekszik bemelegíteni a hangulatot. Most voltak stúdióban, tehát lehet, hogy hamarosan otthon is meglehet majd hallgatni a muzsikájukat.
http://www.norest.com.br
http://barackca.hu/musicfactory/music_factory.htm
|
Írta: MusicFactory, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 27. hétfõ - 17:40:42-kor |
Krasznaja Plósagy |
Elkészült a Krasznaja Plósagy zenekar honlapja, új mp3-akat is lehet húzni: http://plosagy.web.elte.hu |
Írta: Dan, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 27. hétfõ - 17:20:15-kor |
100 Demons |
2004. október elsején, pénteken az idei év tán egyik legdurvább hardcore lemezét megalkotó, connecticuti 100 Demons látogat el az óbudai Kék Yukba. A nemcsak zenében fajsúlyos (a zenekar öt tagja több, mint 600 kg-ot nyom) 100 Demons címnélküli, a Deathwish Inc. (Converge énekes Jacob Bannon lemezkiadója) gondozásában megjelent albuma méltán helyezi ezt a zenekart egy ligába az olyan brutális hardcore gépezetekkel, mint a Hatebreed.
A 100 Demons turnéján a The Deal nevű old school hardcore zenekarból kinőtt Rise And Fall az előzenekar. Nekik egy demo és egy split után most jelent meg nagylemezük Hellmouth címmel a müncheni Join The Team Player kiadónál. Ők a keményebb new york-i (Killing Time, Cro-Mags) hangzást ötvözik a clevelandi (Integrity, Ringworm) metalcore vonallal.
A The Path egy intenzív hardcore zenekar Ausztriából, egy project, az H-Street, a Nothing Gold Can Stay, a Hope Dies Last és a Mar tagjaiból. Zenéjükre leginkább a Terror / Hatebreed vonal volt hatással.
A szombathelyi Embers hazánk egyik legkeményebben dolgozó zenekara és kiváló minőségű anyagaik mellett a koncertjeik is élményszámba mennek. A hardcore keményebb, metalosabb ágát képviselik, nem kevés nordikus death és black metallal fűszerezve. Kezdés: 20.00, belépő: 2500 Ft.
http://www.100demons.com
http://www.riseandfall.org
http://www.deathwishinc.com
http://www.jointheteamplayer.com
http://www.beniihana-records.com
|
Írta: ATG, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 27. hétfõ - 07:41:08-kor |
Tragic Vision koncert |
Október 10. Budapest, Marco Polo, 20:00
Fellépők:
Tragic Vision, akik Hanauból, Frankfurt mellől jönnek hozzank ismét, mivel nagyon szeretnek Magyarországon játszani, és ez a pesti koncert most a budapesti Mind The Gap-pel közös 10 napos európai körútnak a záró koncertje lesz. Pest előtt Németországban, Svájcban, Olaszországban és Szlovéniában játszanak majd együtt. A zenekar egyébként punkrock zenében utazik, ha hasonlítani kéne, akkor leghamarabb a sokak által ismert Hot Water Music neve ugrik be. A zenekarról infokat lehet szerezni ezen a honlapon: www.unknownrecords.de
Mind The Gap. A budapesti zenekar lép fel 10-én a Tragic Visionnel, mert mint az előbb irtam, ez a záró koncert a közös turnéjukon. A zenekarnak ez egyébként a 3.-4. kisebb-nagyobb külföldi kiruccanása. Zenéjüket mindenki nu-metal-nak mondja, bár szerintem ez nem igaz, mármint ha a séma Korn kópiákra gondolunk. Zenéjüket inkabb lehetne emo metal-nak hívni, vagy én nem is tudom, meg a kategórizálás egyébként is elég nagy szarság. De hát ez van. És ha hasonlítani kéne zenekarokhoz, akkor azok talán a Finch, Used, Thrice lennének szerintem, a lényeg a dallamos és üvöltözős énekek, néhol punkos lendülettel és néhol metal gitárokkal, kb. ennyi. A zenekarról infot ezen a honlapon kaptok: www.mindthegap.hu
Belépő: 700 Ft
Info: www.dreamlongdead.fw.hu |
Írta: Jaki, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 26. vasárnap - 14:45:40-kor |
Superbutt |
Október 2-án a Kultiplexben a március óta az első budapesti klubkoncertjét játssza a Superbutt. A zenekar Pioneer című klipje a német Viva 100-as rocklistáján már egy hónapja az első harmincban található. Az itthon 2003-ban kijött The Unbeatable Eleven album a nyáron jelent meg Németországban és a Benelux államokban, Franciaországban pedig október 25-én kerül a boltokba. Időközben a Superbutt már dolgozik a harmadik lemez anyagán, a napokban négy új számot vesznek fel egy "belső használatú" demóra. A teljes új lemez jövő tavasz végén, nyár elején várható.
A szombati, Kultiplexes koncerten a Superbutt mellett fellép az Insane, akiknek új, négyszámos EP-je letölthető az oldalukról - www.insanemusic.hu. Érdemes belehallgatni, mert általános vélemény szerint a zene sokkal karakteresebb és érettebb lett a korábbi anyagokhoz képest. Az este további zenekarai a hardcore szcénából a Fallen Into Ashes és a Blood Is Fire, valamint a kategorizálhatatlan The Taktika (utóbbi dobosa, Pándi Balázs tavasszal, belgiumi koncerteken beugróként a Superbutt-ban is játszott).
Kezdés 21 órakor, a belépő 1200 forint
|
Írta: bprnr, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 25. szombat - 09:07:48-kor |
Bankrupt mp3 |
A Piar Records honlapjáról letölthető a Bankrupt egy új száma a hamarosan megjelenő új nagylemezről. Az itteni letöltés rovatból is eléritek. |
Írta: Dan, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 25. szombat - 08:52:32-kor |
Ajánlók |
Ma este 20:30-tól hajnalig ingyenes "deszkás punk" est lesz a Vörös Yukban 4 igényes vidéki banda részvételével. A fellépők: Pluto (Berettyóujfalu), Végállomás (Veszprém), Flying Backwards (Székesfehérvár), Tatu 18 (Tata). A zenekarok előtt, között, után a talpalávalót, a legendás Fekete Hetes frontembere, Selector Herma szolgáltatja.
http://plutopunk.uw.hu/
http://vegallomas.uw.hu/
http://fbw.bazmag.hu/
http://tatu18.hu/
Ugyancsak ma, pénteken Érden a Borgödörben Csók és Könny, Columbo Kutyája és Contact koncert lesz. Beugró: 400 Ft., kezdés: 21h. Ne gyertek! (na jó, mégis gyertek)
25-én a Borgödörben: Sage, Tatu18, Septic. Belépő 400 ft, kezdés, 19h.
http://csokeskonny.punkportal.hu/
http://contact.punkportal.hu/
http://sage.uw.hu/
http://tatu18.hu/
|
Írta: Schleki,Szaffi, Feltöltötte: Dan | 2004. szeptember 24. péntek - 09:28:54-kor |
|
|
|