Punk Portál - 2026. április 12.





 
Bridge To Solace: tagcsere!

Pár hete Alberti Krisztián barátunk úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a zenélést a Bridge To Solace tagjaként, mivel szeretne a jövőben családjára koncentrálni. Ezúton szeretnénk neki sok boldogságot kívánni az életben és megköszönni az elmúlt csodálatos éveket, amiket együtt töltöttünk.
A zenekar hamar talált pótlást, mégpedig az egykori Hybrid gitáros Szollár Bálint személyében, akiben egy remek srácot és egy fantasztikus zenészt ismerhettünk meg. A felállás már le is játszotta első koncertjét, múlt pénteken, a Vekeri fesztiválon. Bálint hazai bemutatkozására a Kultiplexben kerül majd sor, a dél-karolinai Stretch Arm Strong és a pesti Zero Tolerance társaságában július 6-án. Közben folyik az új anyag írása is, remélhetőleg még idén év végén stúdióba vonulhatunk az új számokkal, valamint a következő hetekben felkerül az internetre a zenekar új weboldala is.

Írta: BTS, Feltöltötte: Dan2005. június 27. hétfõ - 21:57:12-kor

Játék!

BorítóMég be sem fejeződött az előző vetélkedő, itt a következő! Jó, mi? Szóval meg lehet nyerni a 20 db. ingyenes Rock Against Floyd válogatáslemez egyikét, amin többek között előzetes található az Against Me!, NOFX, The Real McKenzies új lemezeiről további Fat újonságok között. Bővebben...

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 27. hétfõ - 21:29:28-kor

AFC

BorítóElkészült az Anti Fitness Club zenekar első lemeze Ébredj Fel!!! címmel. A banda skatepunkot játszik, hardcore elemekkel megtűzdelve. Az album hét számot tartalmaz, amelyet bárki letölthet a hardcorefreaksről! Bővebb információ a zenekar hivatalos honlapján, a http://afc.punkportal.hu-n.

Írta: Shek, Feltöltötte: Dan2005. június 27. hétfõ - 19:18:39-kor

Tehetségkutató

szórólap2005. Szeptember 10., Szigetszentmiklós, Kék-tó Szabadidőközpont:
Idén első ízben rendezik meg Szigetszentmiklóson a rockzene kedvelőinek nagy örömére a ROXIGET Rockzenei fesztivált és tehetségkutató versenyt. Bővebben...

Írta: ROXIGET, Feltöltötte: xzoleex2005. június 27. hétfõ - 09:26:40-kor

Elmarad

Sajnálattal közöljük, hogy elmarad a Sick Of It All 2005. július 6-i fellépése a budapesti A38 állóhajón. A zenekar énekese, Lou Koller visszatérő traumás derékproblémái miatt 2005. június 27-től a koncertkörút összes dátumát töröltetni kényszerült, köztük a budapesti állomást is és haladéktalanul visszarepült az Egyesült Államokba.
Az elővételben megvásárolt jegyeket sorszám alapján lehet visszaváltani a vásárlás helyszínén.
A south carolinai Stretch Arm Strong fellépése a budapesti Kultiplexben kerül megrendezésre. Jegyek csak a helyszínen válthatók, 2300 Ft-ért. A koncert 2 magyar fellépője a Bridge to Solace és a Zero Tolerance lesz.

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 26. vasárnap - 22:35:08-kor

Wan2 játék

Még fut a Wan2 fesztivál jegyekért folyó játék. Ne legyetek már ilyen bénák, küldjetek megfejtéseket! Játék. Határidő: kedd éjfél.

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 26. vasárnap - 08:53:16-kor

Lemez ajánló

BorítóMegjelent a Szakadék zenekar legújabb albuma Parabellum reggel, délben, este címmel. A cd-n kijött anyagon 11 szám található a banda egyéni stílusában, ami ötvözi a punk, a metál és a rock jellemzőit, mindezt magyar nyelven, fifikás szövegekkel megtűzdelve. A lemez beszerezhető a zenakartól koncerteken, vagy megrendelhető a szakadek@szakadek.hu email címen 1500 ft + postaköltség ellenében.
http://www.szakadek.hu

Írta: Szakadék zenekar, Feltöltötte: xzoleex2005. június 25. szombat - 13:41:47-kor

Fuck to the Walls

szórólap 2005. augusztus 18., Budapest, Marco Polo.
Egy újabb kellemes koncert várható a Dream Long Dead Booking szervezésében. Fellépők: Strange Corner (Olasz zajos hcmetál ala Turmoil), Korog (idegbeteg metál), Radikális Amputáció (grindcore). A kezdés szokás szerint korán lesz, 19.00-kor. A jegy ára sem vészes, 700 ft.
http://www.strangecorner.com
http://www.korog.hu
http://www.radikalis.uw.hu

Írta: xzoleex, Feltöltötte: xzoleex2005. június 25. szombat - 12:36:55-kor

Emlékeztető

szórólap2005. Június 25., Budapest, Music Factory: Sound of the Streets Night VI.
Az eddigiektől eltérően most a 77-es punk fog dominálni a már lassan két éve futó rendezvényen. Ennek apropója a Bulbulators, a lengyel punk színtér egyik legfelkapottabb zenekara, akik a Clash, Ramones, Buzzcocks vonalon mozognak. A több mint 10 éve létező sziléziai banda egy négy éves szünetet követően 1997-ben állt össze újra. Azóta a hazájukon kívül többször játszottak Csehországban és Németországban. 2004-ben felléptek a Menace és a Goldblade társaságában a prágai Punk Aid-en. Bővebben...

Írta: Pod, Feltöltötte: Dan2005. június 24. péntek - 07:36:33-kor

EFOTT 2005

szórólapA fesztiváldömping közepén, július 19-24. között érdemes lesz ellátogatni Velencére az idei EFOTT-ra, ahol szokás szerint a zenei programok mellett sok egyéb elfoglaltságot is találhatnak az egyetemista és nem egyetemista látogatók. Fontosabb programok a fesztiválajánlóban, részletes infó a honlapon:
http://www.efott.hu/

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 23. csütörtök - 21:50:28-kor

Ajánló

2005. június 25., Szombat, 19.00h:
Summertime is Back in Town elnevezésű esemény veszi kezdetét Monoron, a Múvházban. Nagyterem: Insane, Fallenintoashes, Csorda, Közvetlen Akció, Needless. Kisterem: drum and bass metállal keverve. Udvar: környezetvédelmi sátor, bográcsolás, Csereforgó zenekar.
A belépő pedig 600 Ft lesz.

Írta: xzoleex, Feltöltötte: xzoleex2005. június 23. csütörtök - 21:37:23-kor

Kill for Freedom, Die for Oil

szórólap2005. július 09., Szentes, Mátyás Söröző Pub:
Kis lázadás a mindennapok ellen. Fellépő zenekarok: The Shining (Hollandia, hardcore-punk), Muzika Poludelih (Szerbia, hardcore), Another Way (vésztői fastcore). Az este folyamán Agnostic Front, Minor Threat és Blitz feldolgozások várhatóak. Kezdés 20.00-kor, a belépő pedig 400 ft.
http://www.MPfamily.tk
http://www.Drink.to/theshining

Írta: xzoleex, Feltöltötte: xzoleex2005. június 23. csütörtök - 12:47:37-kor

Indián Nyár

Idén kerül először megrendezésre az Indián Nyár 2005 koncertsorozat, melynek az Indián presszó (Hajdúszoboszló, Kossuth u. 124/a) ad otthont. Az első buli 2005. július 18-án lesz, fellépők: Pluto (Berettyóújfalu, punk), Gikszer (Berettyóújfalu, sk8punk) aranyGaluska van.sodó (Hajdúszoboszló, népi botrány- és tánczenekar). A koncert pontban 20.30-kor kezdődik, a belépés természetesen díjtalan.
http://www.pluto.try.hu/
http://www.aranygaluska.tvn.hu

Írta: xzoleex, Feltöltötte: xzoleex2005. június 23. csütörtök - 09:54:49-kor

Macskanadrág és Auróra

Pénteken délután a Viva TV Interaktív c. műsorában 16 órától élő riportot láthattok a Macsakanadrág zenekarral, előttük az Auróra nyilatkozik. Innen indulnak majd a Vekeri-tóra, ahol ugyanebben a sorrendben láthatjátok őket. 20.30-tól az Auróra, 22h-tól pedig a Macskanadrág játszik.

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 23. csütörtök - 06:58:21-kor

Vekeri-tó

Vekeri-tó fesztiválA mai, nulladik nappal indul az idei Vekeri-tó fesztivál. Olvasóink számára is sok érdekes programot kínál az esemény, a legnagyobb név mindenképp a Napalm Death, de a hazai ska, punk és hardcore színtér sok képviselőjével is találkozhatnak a fesztiválra érkezők. Részletek a fesztiválajánlóban és az esemény honlapján:
http://www.vekerimusic.hu

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 22. szerda - 09:44:37-kor

Ajánló

szórólap 2005. június 25., szálkai Tóstrand, Szálkaway Beach fesztivál:
Akinek van egy kis ideje és pénze látogasson el a fent említett rendezvényre, mert garantáltan jó hangulat várható. Bővebben...

Írta: xzoleex, Feltöltötte: xzoleex2005. június 21. kedd - 10:57:58-kor

Honeyball

Honeyball - VIVA jövő hét kedden.
Műsorváltozás miatt egy hetet csúszik a VIVA TV-s észosztás, az InterAktív szerkesztőségének nevében is bocsánat mindenkitől! A jövő keddi adásban viszont látható lesz a 'Lusta Vasárnap' című számra készült vadonatúj klippünk!
Este mindezektől függetlenül ünneplünk a Süsiben nagyon, mert elkészült a filmecske, amin nagyon sok ember dolgozott nagyon sokat. Mindenkit várunk szeretettel az Argies és a Bankrupt társaságában. A klippről bővebb információt a zenekar honlapján találhattok.
http://www.honeyball.hu

Írta: Honeyball, Feltöltötte: xzoleex2005. június 21. kedd - 08:44:46-kor

IV. Vazzeg

Másfél év után folytatódik a Vazzeg fesztivál a budapesti Music Factoryban. Hogy a folyamatosságot biztosítani lehessen, már lehet jelentkezni fellépőnek a következő évi bulira. Bővebben...

Írta: Hanss, Feltöltötte: gandalf2005. június 21. kedd - 08:17:05-kor

Wan2 fesztivál 2005.

szórólapMár biztos mindenki tudja, hogy idén is lesz Wan2 fesztivál Mezőtúron. A már többször emlegetett ajánló cikkben minden részlet megtalálható, de érdemes az esemény honlapját is csekkolni.
Természetesen nálunk is lehet nyerni jegyet, részletekhez kletty: Bővebben...

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 20. hétfõ - 22:47:47-kor

Koncert

Július 5-én The Silver Shine koncert a Blue River állóhajón (Rakpart, Erzsébet híddal szemben állva a második
fahajó jobbra). Kezdés fél 11-kor, belépő 500 Ft.

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 20. hétfõ - 22:41:31-kor

Lopunk

Elindult a Lopunk zenekar weboldala: http://www.lopunk.hu

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 20. hétfõ - 20:07:53-kor

Real McKenzies

Alakul a szeptember 20-i Real McKenzies buli, megvannak az előzenekarok, játszik a Far From Finished Bostonból és a Macskanadrág. A helyszín a zenekar kérésére újra a Kultiplex. A McKenzies tagjai között az idei turnén ex-Good Riddance és ex-Rich Kids on LSD tagokkal is találkozhatunk...

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 20. hétfõ - 18:29:55-kor

SOIA

Már lehet kapni a Sick of It All, Stretch Arm Strong bulira jegyeket a következő helyeken: CD Pince, Hammer zenebarlang, A38, Speed Mammut, Speed Westend.

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 19. vasárnap - 21:22:25-kor

Fluff fuvar

"A Fluff Festre szervezek utasokat a buszomba, 11e ft / fő ha 8 ember összejön. Oda-vissza. Miskolc - Budapest - Győr - Pozsony -Brno -Prága - Rokycany útvonalon. (Mivel most nem Pilzenben lesz, hanem onnan 15km-re.) Indulás: július 14-én éjjel. (mert 15-én du 1 felé kezdődik a móka) Kontakt: jakihardcore[kukac]freemail[pont]hu"
http://www.fluffmusic.com

Írta: Jaki, Feltöltötte: Dan2005. június 19. vasárnap - 20:33:42-kor

Mozi

Június 24-25-én punk hardcore mozi a Freeportban! A kínálat a Freeportban és egyéb helyeken történt koncertek. A belépés ingyenes. Kezdés 18 órakor.

Írta: Dan, Feltöltötte: Dan2005. június 18. szombat - 14:36:39-kor


Archívum - 10 korábbi nap hírei