|
|
BPRNR presents - Tues-die! |
2006. február 28., Budapest, Süss Fel Nap
Régebben jókat mulattunk a német bandák többségén, ma már azonban realizálnunk kell, bizony a germánok rendesen belehúztak, a legtöbb új zenekaruk nagyon magas színvonalú. A 4LYN hazájában komoly sztár, debütáló lemezükből már 50.000 példány talált gazdára. Van itt minden, ami egy sikeres modern pop/rock banda kelléktárába beletartozik: fogós slágerek, feketére festett haj és körmök („Rasmusosan” belőve), profizmus. Új albumuk, a „Compadres” december legvégén került a boltokba.
A Julia majdnem három héten keresztül kíséri Európában a 4LYN-t. Ők is slágeres modern rockban utaznak, talán kicsit több eredetiséggel, mint turnépartnerük. A február elején megjelenő „Sunrise” című lemezük valószínűleg komoly áttörés lesz számukra. Honlapjukról érdemes letölteni a „Technology” című új videójukat, amely rendkívül szimpatikusnak mutatja be a zenekart.
Az Insane-t viszont nem kell bemutatni senkinek, hiszen évek óta jelen vannak a rock/metal színtéren. Híresek kitartásukról és akaraterejükről, és ők tudhatják maguknak a legtöbb lejátszott külföldi koncertet a BPRNR „istállóból”. Az estét pedig a Gloaming zenekar nyitja majd.
http://www.4lyn.de
http://www.julia.co.at
http://www.insanemusic.hu/
http://gloaming.uw.hu/
|
Írta: BPRNR, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 7. kedd - 23:02:39-kor |
Mélypunk találkozó |
2006. február 18-án ismét punkrock muzsikától lesz hangos a Freeport hajó! A régi és új idők punkjai csapnak egy ígéretes koncertet.
A csepeli szabadkikötőben tiszteletét teszi a Zorró és a Fóti Suttyók csapata, akik a mostani koncertjükre egy női énekessel érkeznek. Továbbá fellép még a budapesti trógerek alkotta Shitpump és a meglepően szerény és visszafogott Parasite, a kibaszott Kárpát gödörből. Ellátogat hozzánk a 80-as évek egyik legnagyobb punk legendája, a nemrégiben újra összeállt Elitosztag és a manapság nagy sikereket arató zuglói street-rock banda, a Böiler.
A koncert 20:00-kor kezdődik, a belépő 800 ft.
http://www.elitosztag.info.hu/
http://boiler.skinhead.hu/
http://parasitepunk.uw.hu/
http://shitpump.hq.hu/
|
Írta: Freeport, Feltöltötte: gandalf | 2006. február 7. kedd - 21:55:49-kor |
VIVA Megawatt LIVE! - 2006 magyar punkrock szavazás |
Már most lehet szavazni a márciusban tartandó 2006. VIVA Megawatt LIVE rockzenei díjátadás magyar punkrock zenekaraira, ahol a Macskanadrágra is ledhatjátok a voksokat.
Információkért katt a cikkre.
http://www.macskanadrag.com
|
Írta: xzoleex, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 7. kedd - 11:09:29-kor |
Cadaveres hírek |
Körmöczi Péter gitáros és Delcsik Balázs bőgős a következő hírekkel szolgáltak a Cadaveres házatájáról:
„Körvonalazódtak a zenekar idei tervei, kikerült egy csomó friss koncertdátum a weboldal „dates” menüpontja alá. Sokfelé eljutunk idén is és sok mindenkivel fogunk játszani. Többek között kétszer is fellépünk februárban Pesten a Pecsában. Először a Moby Dick 25 éves szülinapi buliján 2006. február 10-én. Másodszor pedig legnagyobb példaképeink, a Soulfly előtt melegíthetünk be 2006. február 22-én. A Bálnavadászos buli napján egész nap le lesz tölthető a Gumiszoba című MD nóta, a’la Cadaveres. Nemrég voltunk Bécsben játszani a német metalterminátor, a Maroon társaságában, illetve márciusban is megyünk Ausztriába, amikor a helyi Los Deepesttel közösen fogjuk rongálni a nézők hallójáratait.
Elkészült az első videoklipünk a Soul Of A New Breed-re, amelyet hamarosan láthattok a VIVA-n a Megawatt adásában és természetesen letölthető lesz majd a weboldalunkról is.
Március elején stúdiózunk megint. Rögzítésre kerül 3 új nótánk, amivel megint futunk egy promóciós kört Nyugat-Európa felé. Aztán majd meglátjuk. Mindenesetre jó volna egy kiadó, aki előlegezne némi bizalmat nekünk, és egy seggberúgás kíséretében kiadná nyár végén az első lemezünket! Hamarosan lesznek új pólóink, kitűzőink, fotóink, úgyhogy érdemes figyelni, és résen lenni!"
http://www.cadaveres.hu
|
Írta: C, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 7. kedd - 09:56:25-kor |
Tesco Disco |
2006. február 17., Budapest, Süss Fel Nap
Kellemes kis indie este várható pénteken a Süss Fel Napban. Ellátogat hozzánk Szlovákiából a The Bridge, akik dallamos indie, emo rockot játszanak, nehéz behatárolni, talán kicsit van benne a Jimmy Eat World-ből is. Hazai szinten a mostanában nagyon felkapott, budapesti indie/garage rock banda, a Moog és a tatabányai, kicsit a Hot Water Music vonalon mozgó Sammy Sosa fogja kisegíteni őket.
Kezdés 21.00-kor, a belépő pedig 800 ft.
http://www.myspace.com/thebridgethebridge
http://www.myspace.com/moogband
http://www.myspace.com/sammysosaband
|
Írta: xzoleex, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 6. hétfõ - 19:54:16-kor |
Battle of the Bands - döntő |
2006. február 11., Budapest, Rocktogon
A végső összecsapásnál a következő bandák fognak szerepelni:
The Hated Tomorrow, Spoonmachine, Büntetés Végrehajtók, Grungetire, Fenrir, Karantén. A buli 18.00-kor kezdődik és a belépő pedig 600 ft lesz.
http://battleofthebands.hq.hu
|
Írta: BOTB, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 6. hétfõ - 14:44:20-kor |
Honeyball - letölthető Boccaccio karaoke! |
Elkészült a Honeyball "Boccaccio" című dalának karaoke verziója, melyet a lejátszáshoz szükséges karaoke-programmal együtt az együttes honlapjáról tudtok letölteni. Kellemes éneklést kívánunk minden máyernak!
A zenekar fáradhatatlanul dolgozik a tavasszal megjelenő új albumán, melynek vadonatúj dalai közül jónéhányat már a tavaszi koncerteken is hallhattok majd! Koncertdátumok hamarosan a Honeyball honlapján. Respect!
http://www.honeyball.hu
|
Írta: Honeyball, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 6. hétfõ - 12:02:58-kor |
BPRNR presents |
2006. február 21., Budapest, Süss Fel Nap
Ezúttal California és Florida találkoznak egy turnébuszban, hogy körbejárják Európát. A Victory Records évről-évre növekedő tekintélyes istállójához tartozik a californiai Scars Of Tomorrow (Európában a német Let It Burn is gondozta korábbi anyagaikat) és bár mint zenekar, fiatalnak tűnhetnek, azonban The Horror Of Realization című lemezük immáron a harmadik a sorban. A hardcore modern ágát képviselő zenekar mélyre hangolt zenéje nem csak az olyan hallgatóknak lehet érdekes, akik a Hatebreed jellegű vagy a metalcore vonalú zenekarokat kedvelik, hanem az olyan extrém zenék híveinek is, mint a Slipknot, hiszen nem kell tagadni, a Scars Of Tomorrow pumpáló ritmusaira hatással volt a bohócmaszkos csapat zenéje.
Társuk, a Hand To Hand Floridából érkezik és a német Lifeforce Records istállójához tartoznak. Ezen tény már elég lehetne, hogy tudjuk, milyen is a Hand To Hand, azonban ítélni felesleges előre, hiszen bőven kilógnak a többi Lifeforce zenekarok közül, zenéjük egészséges egyvelege a metálosabb vonalnak, a floridai new school hardcore-nak, ami a 90es években előfutára volt a mai metalcore hullámnak, valamint a szellősebb, rockosabb vonalnak. Talán az As Friends Rust neve nem véletlenül ugorhat be, hiszen a Hand To Hand dobosa az AFR utolsó felállásában játszott.
Hazai oldalon a Deftones/Poison The Well hatású, és budapesti szinten már eléggé ismert Velvet Stab, valamint az északi dallamos death metal hatásokkal megspékelt Buried By Time képviselteti magát. A belépő 1800 ft, a kezdés pedig 20.00-kor várható.
http://www.scarsoftomorrow.net
http://www.handtohandmusic.com
http://www.velvetstab.com
http://www.buriedbytime.com
|
Írta: BPRNR, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 5. vasárnap - 16:22:46-kor |
Páholy |
2006. február 11-én a Peter and The Test Tubes Babies (http://www.testtubebabies.co.uk), 2006. február 12-én a One Way System (http://www.onewaysystem.co.uk) old school punk zenekarok látogatnak Budapestre. Kicsit bemutatjuk őket, kicsit kritizáljuk és bemutatjuk a zenéjüket.
"A One Way System egy személyre szabott programot kínál azok számára, akik szeretnének változtatni alakjukon, javítani fizikális kondíciójukon, megőrizni vitalitásukat és olyan sportélményt szerezni, ami céljaiknak megfelelő fejlődést eredményez és ehhez elegendő ambícióval rendelkeznek."
Fiksz Rádió
éterben: 98 MHz-en URH-n (FM) Budapest kb. 70 km-es körzetében
kábelen: 106,3 MHz-en az UPC budapesti kábelhálózatán
online: http://152.66.10.20:9000/listen.pls
FIKSZPunk online radio
nonstop underground music
http://152.66.10.20:8010/listen.pls
|
Írta: Aggi, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 5. vasárnap - 14:10:35-kor |
Ajánló |
Valamint ha lemaradna valaki a mai koncertről, akkor bepótolhatja szombaton, Budapesten, a Music Factoryban is akár!
Az itt résztvevő zenekarok listája: Golliwog (Slo), Tango Underground, tHE sNOBS, Morendbeet és az Iszonyat.
http://tangounderground.uw.hu/
http://mordenbeet.eightball.hu/
|
Írta: Mező, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 3. péntek - 16:15:37-kor |
Városi Paraszt Fesztivál |
Ismét lesz Városi Paraszt Fesztivál a Kondor Béla Művelődési házban (1181 Budapest, Kondor Béla Sétány 8.)! Megközelítés: A Kőbánya-Kispest metróállomástól a Piros 136-os busszal 6 megálló a megálló neve Kondor Béla Sétány, vagy a Határ út metróállomástól 914-es éjszakaival! Zenekarok akik fellépnek: Vérszomjas Hódok, Burning Birchs, Fuwdo, FLEKK! A buli kezdése 19.30-kor lesz, a belépő 500 Ft. |
Írta: Pocok, Feltöltötte: bubsy | 2006. február 2. csütörtök - 11:38:00-kor |
Ska-Punk-Reggae Night |
Szombaton a szentesi Mátyás sörözőben nagy móka lesz!
Fellép a kunszentmártoni fiatal, de nagyon tehetséges punk zenekar a Csak Semmi Pánik. Az est további részében két mindenki által jól ismert Ska zeneakar fog játszani. A Last Minute és a Skambulance. A bandáktól saját számaikon túl, híres feldolgozásokat is várhatunk. Pl.: The Specials, The Toasters, Cock Sparrer, The Clash stb. A kezdés 20.00-kor várható, a belépő pedig 400 ft.
http://skambulance.uw.hu/
http://lastminute.punkportal.hu/
http://csaksemmipanik.uw.hu
|
Írta: Dumi, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 2. csütörtök - 11:23:10-kor |
Nem marad el! |
Minden híresztelés ellenére a 2006. február 4-i Freeportos bulin az összes meghírdetett zenekar fellép a Linx kivételével.
Tehát a fellépők a következőek lesznek: ABskins (Budapest), BelfegOi! (Budapest), Katéter (Tatabánya), DerkovbOis (Szombathely) és Meglepetés zenekar (Közép-Dunántúl). A koncert 20.00-kor kezdődik, a belépő pedig 800 ft. |
Írta: Freeport, Feltöltötte: gandalf | 2006. február 1. szerda - 21:23:11-kor |
GAM e-Card |
A Graveyard at Maximum új, "Cirkusz" című stúdió albumához elkészítettük az első e-Card-unkat. A PiaRRecords történetében biztosan, de ha jól tudjuk, hazai viszonylatban is ez az első olyan e-Card, amely kimondottan egy új album megjelenéséhez és annak promóciójához készült. A GaM CD hivatalos megjelenési időpontjától (2006. február 01) megtekinthető a kiadó honlapján. Ezúton is hálás köszönetet mondunk Kicsinek (Bankrupt), aki kivitelezte ezt a projektet! Reméljük, hogy természetesen az új lemezen található dalok mellett, ez az új, Magyarországon még újdonságnak számító kezdeményezés is tetszeni fog minden rajongónak.
http://www.piarr.hu
http://www.piarr.hu/CDs/gam_cirkusz_ecard.htm |
Írta: William, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 1. szerda - 12:26:21-kor |
Emlékeztető |
Szombaton irány a Kultiplex, ahol a 7. szülinapi koncertjét tartja a Subscribe!
Az est további fellépői még a Shell Beach, az Incubus Cover, Solution, majd a Subscribe és a koncertet pedig a The Idoru fogja zárni, akik ezen a bulin mutatják be az új kislemezüket.
Kezdés 20.00-kor, a belépő pedig 1000 ft lesz.
http://www.subscribe.hu
|
Írta: xzoleex, Feltöltötte: xzoleex | 2006. február 1. szerda - 09:42:26-kor |
Fúvos kerestetik |
A budapesti Last Minute streetska zenekar fúvósokat keres. Ha tehát vannak ilyen irányú ambícióid, jelenkezz a kutya@thelastminute.hu címen! |
Írta: Matthew, Feltöltötte: csabeeka | 2006. január 31. kedd - 17:42:04-kor |
Zenekarok figyelem! |
Az Andy's Tatto-n (Lehel tér, Victor Hugo u. 6-8.) belül nyílni fog egy bolt, ahol zenekarok cd-it, ruháit, kiegészítőit árulnánk több márkával egyetemben! Ehhez kérnénk zenekarok segítségét!
Info: gpiercing@citromail.hu |
Írta: Gergő, Feltöltötte: xzoleex | 2006. január 31. kedd - 11:12:38-kor |
Buli ajánló |
2006. február 4-én, szombaton 20.00 órai kezdettel nagybőgős mészárlás a Benczúr Klubban! Fellépők: Yellow Spots, The Silver Shine, valamint a sárvári Psychorror. A belépés ellenértéke: 700Ft.
2006. február 11-én Királyhelmec-en (Szlovákia) fellép a Konflikt, az Autonóm és a Frontális Ütközés. A koncert 20.00-kor kezdődik, a belépő pedig 100-120 korona. (Megközelítés: Sátoraljaújhelyről 20km, busszal, kb.25-30korona). |
Írta: Bubsy, Feltöltötte: bubsy | 2006. január 30. hétfõ - 18:43:05-kor |
Wanted és Hegyalja |
Az idén is a kulturális és társadalmi sokszínűség, zenei téren pedig a világsztárok, hazai kedvencek és ígéretes amatőrök hármas egysége jellemzi a Delta Fest immár hagyományos kelet-magyarországi fesztiváljait. A nyári mezőtúri Wan2 és a tokaj-rakamazi Hegyalja fesztiválok előkészületei már javában zajlanak. Bővebben... |
Írta: Delta, Feltöltötte: xzoleex | 2006. január 30. hétfõ - 16:00:19-kor |
Utolsó rohadékok dalai |
2006. február 10-én, pénteken az "Utolsó rohadékok dalai" est keretében olyan, nagy népszerűtlenségnek örvendő punk kultúrzenekarok lépnek színpadra, mint például a performensz jellegű, meglehetősen egyedi zenei stílusú (saját bevallás szerint "no zene") Pedofil Papok, a nem népszerűtlen, így némileg kakukktojás Alfonz Kalandjai és a ronda, anarchista, 11-12 éves újgazdagokból álló zenekar, azaz az intellektuális bortánypunk egyéni kategóriába sorolható Borzalmas Áspiskígyó. Még egy zenekar várható, melynek kilétét egyelőre még homály fedi. A koncertnek az Asylum pince ad helyt (Budapest IX. kerület Mátyás utca 7.; a Kálvin téri metrómegállótól 5 perc gyalog). A beugró 300 ft lesz. A koncert helyszínén egyedi gyártmányú, saját kezűleg sorszámozott Pedofil Papok póló és CD lesz kapható valamint a Borzalmas Áspiskígyó show-elemeknek köszönhetően töméntelen mennyiségű meglepetés vár a gyanútlan nézőkre. Mindenkit szeretettel várunk, aki dühöngeni akar és azokat is, akik jól szórakoznak estélyünkön.
http://www.alfonzkalandjai.hu
http://aspiskigyo.uw.hu
http://free.x3.hu/pedofilp/ |
Írta: Loree, Feltöltötte: Gontar | 2006. január 29. vasárnap - 12:21:05-kor |
Bensörmens |
A február elején megjelenő Bensörmens lemez az Orrvérzésig rock'n' roll címet fogja viselni. A cd-n 10 szám található, ez kb. 30 percnyi hangzóanyag. Az énekescserét követően újra fel lett énekelve a lemez. Az énekesi posztot jelenleg Papp Gyuri tölti be, aki a Tizedes meg a többiek, Bandanas stb. zenekarokban kamatoztatta énektudását.
A lemezbemutató koncert előreláthatólag 2006. február 10-én lesz Mosonmagyaróváron az Egyetemi klubban. Reméljük addigra el is készülünk a nyomdai dolgokkal. Másnap, azaz 2006. február 11-én, Budapesten a Music Factory klubban a Peter and the Test Tube Babies előtt lesz egy fellépés. Talán februárra elkészülnek a Bensörmens pólók is és akár az is beszerezhető lesz a koncerteken.
|
Írta: Bensörmens, Feltöltötte: bubsy | 2006. január 29. vasárnap - 09:17:45-kor |
Harsonások figyelem! |
Az Escape zenekar Harsonást keres! Aki érez magában kedvet, írjon a yank@fpn.hu-ra. |
Írta: Escape, Feltöltötte: bubsy | 2006. január 29. vasárnap - 09:08:28-kor |
Savaria Colonia Booking Agency |
A Savaria Colonia Booking Agency egy új kezdeményezés Szombathely városában, amely egy biztos alapra építkezik. Ez az alap pedig nem más, mint a Savaria Colonia Hardcore. Lassan közeleg az a dátum, amellyel kezdetét veszi a helyi hardcore élet történetének egy új szakasza. Ez az alkalom pedig természetesen a legmeghatározóbb Colonia csapatok fellépésével megrendezésre kerülő Savaria Rebirth fesztivál lesz 2006. február 17-én a Savaria Moziban. Bővebben...
|
Írta: SCBA, Feltöltötte: bubsy | 2006. január 28. szombat - 10:12:28-kor |
|
|
|