Punk Portál - 2024. április 19.





 

A P.I.N.A. története


Írta: Surci
Feltöltötte: xzoleex
Ekkor: 2011. már. 7. hétfõ - 23:22

...A P.I.N.A. (Punk, Iszunk, Narkózunk, Anarchia) nevű fantomzenekar ötlete \'92-ben született. Akkoriban egy HVG nevű zenekarban doboltam és egy Shit Thing nevű zenekarban gitároztam. A HVG-vel úgy gondoltuk, készen állunk egy demó felvételre, így bejelentkeztünk egy \"stúdióba\", ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy az egyik miskolci heavy metál zenekar összedobta a hangosító cuccát egy pincében és szalagra ment a felvétel. Ez, ha jól emlékszem \'92 februárban volt. Gyakoroltunk, egyszer egy héten próba, egy nappal a felvétel előtt is volt egy olyan emlékeztető szerű dolog. Végigjátszottuk amit fel akartunk venni, aztán a HVG akkori gitárosa, Taki leült a dobokhoz, én meg felvettem a gitárját, csak úgy ökörködtünk próba után, beszélgettünk olyasmiről, hogy most olvastam egy cikket a Johnny Rottenről, hogy San Marinóban síel, amúgy meg otthon ül és sörözik, aztán arról, hogy egy másik cikkben azt írták, hogy valami groupie csinált egy gipszmásolatot Jimi Hendrix faszáról, meg ilyesmi. Aztán elkezdtünk pintyegni a hangszereken, mondtam Takinak akkor most csináljunk egy disztroly punk zenekart, elkezdtem tekerni a gitáron, Taki nyomta a dobalapot én meg üvöltöztem, hogy Jimi Hendrix egy buzi, Johnny Rotten műpank, meg hasonlók, aztán jót röhögtünk, hazamentünk és el is felejtettük az egészet.
Másnap Lapáttal, a basszusgitárossal felkészültünk az ijedtségre, vettünk 7 deci vodkát meg néhány sört kettőnknek, Taki akkoriban nem ivott. Elbuszoztunk Miskolcra korán reggel, még reggeli köd volt mikor odaértünk. Összeraktuk a cuccot és felvettük azt a nyolc-tíz dalt amit akartunk a HVG-vel és úgy alakult, hogy maradt még két óránk a \"stúdióban\". Ekkorra már elfogyott a szesz, viszont a házigazda meg hazaért munkából és meg kellett kóstolni a borát, hozott két litert de megint csak ketten maradtunk rá. Szóval megittuk azt a két litert 15 perc alatt, közben dumáltunk és megint úgy alakult, hogy Taki ült a dobnál én meg ültem a Marshall kombón. Valahogy feljött az előző napi disztrolyzenekar és megmutattuk a házigazdának, hogy mit csináltunk. Persze, hogy röhögtünk aztán valamelyik pihentagyú azt mondta vegyük fel. Hát, volt még idő, mondtam Takinak nyomjon egy sima 4-4 középtempót, mutattam Lapátnak hogy ezt fogom játszani, ez az alap ez meg a refrén, mindet elnyomjuk kétszer, aztán szóló, aztán még egyszer alap refrén és kész. Elindítottuk a felvételt és úgy ahogy sikerült, először és utoljára eljátszottuk azokat a \"számokat\". Ott születtek és haltak is meg, akkor az egyszer. Soha nem gondoltam, hogy ebből bármi is lesz. A Louie Louie az alap mendenki életében aki rock n roll.
Akkoriban nagy hatással voltak rám a zajzenekarok és volt egy nagyon jó zenekar Kaliforniából, az volt a nevük, hogy Heroin és annak idején még a fanzines világban valakitől - valószínüleg miskolci Kutyástól - kaptam az All About Heroin kazettájukat. Ezt nyugodtan olyan időtálló albumok közé lehet sorolni, mint mondjuk bármelyik Dead Kennedy\'s album, teljesen mindegy, hogy 1990 vagy 2010 van, mindíg nagy hatással van az emberre. Talán ez volt a legnagyobb hatással rám akkoriban, legalábbis ahogy üvöltök azon a felvételen.
Végül is ennyi a története a \"zenekarnak\", a többi már csak az én kísérletezésem volt. Csináltunk egy másik felvételt, ez olyan \'94 környékén lehetett, középtempós utcai harcos punk akart lenni, ezek a \"Szétlövöm az agyam\" meg a\" Jézus szeret\" és a többi hasonló dolgok. Aztán egy évvel később olyasmivel kísérleteztem, hogy vissza a gyökerekhez és Stoogest kevertem a dolgokhoz de ez annyira rosszul sikerült, hogy senki nem hallotta, azt hiszem már nekem sincs meg az eredeti szalag. Szóval úgy látszik akitől elterjedtek ezek a felvételek, csak felnyomta kazettára egymás után a két demót pedig az két különböző felvétel két év különbséggel. Az elsőhöz Taki csinált kazettaborítót meg egy képregényt, majd előkeresem nyáron, beszkenneljük aztán felrakjuk ide.
Remélem ez tisztázta a dolgokat - már ha valakit ez érdekelt.\"