Punk Portál - 2021. szeptember 23.





 

Wrecktrospective (Fat Wreck, 2009)


Írta: Mozart
Feltöltötte: Mozart
Ekkor: 2010. jan. 10. vasárnap - 18:50

Kicsit későn érkezett meg ez a tripla válogatás-CD hozzám, így átcsúszott idénre a kritika, pedig tavalyi megjelenés. Mondjuk elvileg a Fat Wreck Chords 20 évét hivatott bemutatni, márpedig az pont 2010-ben jár le, szóval nem vagyok elkésve, inkább a lemez jelent meg túl hamar. Aki még nem tudná, a három CD tematikája az alábbi: 1) a legjobb számok a kiadó történetéből; 2) demók; 3) a Fat Club 7'' sorozat számai (eddig nem jelentek meg sehol máshol elvileg, csak a limitált bakeliteken).
Ilyen szempontból a kiadó bandáit jól ismerő hallgatónak egyértelműen az első CD a legkevésbé érdekes, mert nem sok újdonságot fog mutatni. Azért valószínűnek tartom, hogy senki se ismeri az összes banda összes számát, nekem is volt rajra egy-két újdonság. Persze arról is lehetne vitatkozni, hogy melyik zenekarnak melyik számát kellett vagy lehetett volna fölrakni a lemezre, például a No Use-tól én biztos nem a Soulmate-et választottam volna, csak hogy egyet mondjak. Ahogy elnéztem, próbálták nem feltétlenül a legismertebb számot választani az adott zenekartól, hanem inkább egy olyat, ami egy, a maga idejében jelentős albumról származik.
Lépjünk is tovább a második CD-re. Ez egy elég érdekes darab, olyan demókat hallhatunk rajta, amiket nyilván elküldött a zenekar Fat Mike-nak, hogy hallgassa meg, és döntse el, hogy ki akarja-e adni az albumot. Vannak itt nagyon jó darabok, amiken nem nagyon hallatszik, hogy demók, sok magyar zenekar örülne, ha ilyen hangzása lenne a rendes albumán. A Flatliners és a Loved Ones is nagyon jó minőségű demót készített példának okáért. Más számokat meg azért érdekes meghallgatni, mert nagyon sokat változtak, mire albumverzió lett belőlük: külön gyöngyszem például a Lagwagon Bury the Hatchet-je, a NOFX Punk Rock Elite-je vagy a No Use Always Carrie-je (utóbbi alatt ráadásul dobgép van, valószínűleg egyszemélyes demó). Többet nem emelnék ki, de ezen a kettes számú lemezen gyakorlatilag mind a 28 szám érdekes annak, aki ismeri az albumverziót.
A harmadik lemez, mint már említettem, elvileg kiadatlan számokat tartalmaz a Fat Club sorozatból, de azért néhány darab később rákerült más lemezekre is, például a három Randy-számból kettő. Azért érdemes ezt is végighallgatni, mindenkinek biztos lesz pár új kedvence a neki kedves bandáktól.
Érdemes még kiemelni, hogy a CD 15 dollár, az ár/érték arány tehát elég jó, ugyanis nagyon igényesen meg van csinálva a csomagolása. Bár a borítóterv elég szimpla, a tripla CD kartonpapír-csomagolású (egyébként 100% újrahasznosított), és tartalmaz egy jó nagy posztert az összes eddig megjelent Fat album borítójával. Hátoldalán a leghíresebb Fat bandák leírják, hogyan kerültek a kiadóhoz. Külön érdekes még elolvasni Fat Mike monológját a kiadó történetéről, meg a zeneipar haldoklásáról. 1996-tól kb. 10 éven át volt igazán nyereséges elmondása szerint a vállalkozás, ma pedig majdnem olyan szinten van, mint az elején: nem veszteséges, de inkább már csak hobbi. „Csak kiadom olyan bandák albumait, akiket szeretek – ennyi az egész." Fat Mike-nak mindenesetre jó a zenei ízlése (bár a Clash-t nem szereti, ezt a Loved Ones-os Dave Hause-tól tudjuk meg) úgyhogy reméljük, azért a következő 20 évnek is ilyen jó lesz a termése.