Punk Portál

Az igazat megvallva nem terveztem be előre az idei Groezrock fesztivált. Ami miatt mégis változtattam ezen, annak 3 oka volt: No Fun At All, NoFX, The Aquabats. Pár héttel a fesztivál előtt sikerült helyet foglalnom a Szilágyi család autójában, valamint szállást is kaptunk NeszePetiéknél, így már minden készen volt az útra. A pénteki nap felhozatala nem hozott lázba senkit sem, így azt egy kellemes brüsszeli városnézéssel helyettesítettük. Szerintem már megérte a kirakatokban látható gyönyörű gobelinek és lélegzetelállító csipkék miatt. Laciék még megsimogattak valami 2000 éves félmeztelen szakállas fiatalembert is valami kívánság miatt, amit én kihagytam.
Kb. 10 óra alvás után kipihenten kezdtünk bele a szombatba. Laciékat hamar elvesztettük, mert ők rohantak Outbreakre, mi viszont Petivel előbb feltérképeztük a büfé adta lehetőségeket. Ezeket a következő szöveges feladványban lehet megfejteni: sör, üdítő (2,5 dl) 2 jegy, kaja 4 ill. extrákkal 5 és 6 jegy, és 6 jegyet adtak 5 euróért. Groezrock ismét a szokásos helyén, Meerhout falucska melletti tehénlegelőn kapott helyet. Idén először 3 színpad volt, ahol a legkisebben a főként helyi (belga) zenekarok léptek fel. Két sátorban volt a hivatalos merch és a punkpiac. Hiába, az anarchia és az antikapitalizmus nagy üzlet. Egy népszerű gördeszkás termékeket előállító cég standjánál kaptunk ingyen frizbit és kulcstartót is. Gyakorlatilag ezzel fel is derítettük a területet és mentünk a hátizsákos színpadhoz, ahol kezdett az első zenekar, ami érdekelt: a Bane. 11.20-kor… A korai időpont és a túl nagy tér miatt viszont valahogy nem tudott igazán megfogni a dolog. Ez különben sajnos sok koncerten probléma volt. Számomra kicsit idegen, hogy olyan időpontban nézzek hc/metál/punk bulikat, amikor az RTL Klubon még Pokémonok harcolnak Cubasza kapitánnyal. Bane után következett a Fat Wreck üdvöske Flatliners és az Unseen. Petivel úgy gondoltuk, hogy kényelmesebb sörözgetés közben kintről hallgatni őket. A Street Dogs volt az első brigád, akiket igazán vártam. Hiába játszották derekasan a slágereket, a pár évvel ezelőtti kisszínpados koncertjük sokkal jobb volt. Talán őket is zavarta a délután 2 órás kezdés. A végét meg sem vártuk, máris mentünk kicsit belenézni a This Is A Standoff-ba, ami aztán a kajálás miatt nem jött össze, ráadásul hamarosan kezdett a The Aquabats. Na, náluk már elmondhatom, hogy egész jó volt. Még a beöltözés sem volt olyan gagyi (ráadásul az egyenruha az egyik védjegyük). A közönségben is feltűnt néhány DIY aquabats-ruhás fan. Az utóbbi időben igencsak leszűkültem ska/punk zenékből, de bennük még megvan az, amitől színvonalas és szórakoztató egy buli. Sajnos végignézni ezt sem tudtuk a sűrű program miatt, de végre volt már pozitív élmény is. A Vandals sokak szemében renegát lett, mióta felléptek Irakban, de tegye fel a kezét, aki még egyszer sem követett el hibát. Úgy tűnt, mára megbocsátottak nekik, mert elég sokan voltak rajtuk. Pár éve láttam már őket, és most sem okoztak csalódást. Frankó lendületes volt az egész, amit az Oi to the world és a Queen feldolgozás koronázott meg. Pisiszünet, majd belekukkantás Darkest Hourba. Nem volt rossz, de ez a metálkodás nem igazán délutáni program. A fesztivál legsötétebb órája után volt viszont a legnagyobb csalódás, amit The Living Endnek hívtak. Ennyire unalmas, klisés és minősíthetetlenül pocsék előadást már rég láttam. Bitanghosszú jammelések és pózerkedések tarkították az amúgy is gyenge setlistet. A rájuk szánt fél óra az ördögé lett minden bizonnyal. Átnéztünk a Mad Sinre, ami nagyjából a dajcspankok orgiája volt, így ezt is a felejthető produkciók közé sorolhatjuk. A dagadt huszárt követően sietés volt a nagyszínpadhoz, ahol kezdett egyik favoritom, a No Fun At All. A kilencvenes években rongyosra hallgattam a kazettáikat, majd most, hogy több mint 10 évet vártam, hogy lássam őket, nos - izgultam picit. A koncert számomra tökéletes volt (bár mondták, hogy a tavalyi verte ezt, én ezzel is elégedett voltam). A kötelező új számok mellett természetesen voltak a régi nagy nóták is: Master celebrator, Suicide machine, Beachparty, Where’s the truth, Growing old growing cold… A buli után immár igazán fellelkesülve mentünk át Petivel Comeback Kidre. Tudom, h az énekesváltás óta divat őket genyózni, de nekem akkor is tetszett a produkciójuk. A Wake The Dead alatt pedig tényleg borsódzott a hátam. Erről jut eszembe, hogy Petivel többször is megbeszéltük, hogy minden külföldi bulin van legalább egy Borsó hasonmás. Most legalább hármat is láttunk. Csabeeka miatt – aki tényleg a lányok kedvence? – megpróbáltuk megnézni a The Get Up Kids előadását. Cd-ről majdnem végig tudok hallgatni egy egész albumot kocsiban háttérzeneként, de itt 20 perc után menekülni kellett, mert kezdett nedvesedni a puncim. A TGUK okozta sokkot a már szinte kihalt merch sátorban pihentük ki ahol Petivel (talált) öööö….. vettünk 40 euróért 2 Turbonegro kitűzőt amit elküldött a hazaiaknak. A két szuper kitűzővel tarsolyunkban jutottunk el az egyik headline bandához, a Rise Againsthez. Az utolsó 2 album számomra nem igazán nyerő, ezért bíztam benne, hogy régi számok lesznek inkább. Félig-meddig össze is jött, de valahogy nem éreztem azt, hogy nekem most be kéne mennem az első sorokba harcolni. A koncertet amúgy a kevés duma, sok zene jellemezte, ami egy ilyen zenekarnál nem hátrány. Szintén nem hátrány ennek pont a fordítottja, ami a főzenekar velejárója volt. A NOFX pont attól az ami, hogy kiszámíthatatlan. Nem lehet tudni, hogy mit kap az ember. Megtudtuk, hogy Belgium a második legjobb ország a Benelux államok között, és még Luxemburgot is megelőzi. Hallhattunk remek zsidó ill. mexikói rasszista vicceket. Mike felvilágosított mindenkit, hogy elnököt ölni vagány dolog, a Fehér Ház már Fekete Ház, stb… Persze a dumálás mellett néha zenéltek is olyanokat, mint a Linoleum, Brews, Franco, Stickin in my eye, Reeko, Radio, Bob-ot elcseszték ezért félbehagyták, volt új szám is, aztán persze a zárás a Kill all the white man. Ekkor már csak egymást kellett megtalálni, majd hazaindulni vidám kis országunkba.

04. 18. Groezrock, Belgium