Punk Portál - 2021. szeptember 23.





 

Csermanek Lakótelep - Munkák és napok


Írta: Szaffi
Feltöltötte: bubsy
Ekkor: 2009. már. 3. kedd - 18:13

A zenekar kéttagú, áll egy idétlen, de nagyon tehetséges Csabiból (egyesek szerint "az egyik legmókásabb magyar frontember"), aki egy gyerek szintetizátoron, (utóbbi időben egy fokkal nagyobb hangszeren is) játszik, legtöbbször egy ujjal, olykor ököllel, valamint egy szintén tehetséges basszusgitáros, poétából aki nem más, mint a Szőnyeg. Meg van egy dobgép is. Hiába csak két hangszer, nincs az embernek hiányérzete. További érdekessége a zenekarnak, hogy 4 éve létezik, évente ad ki lemezt és még nem szar. Ezt bizonyítja legújabb lemezük, mely Hésziodosz tankölteményének címét kapta: Munkák és napok.

A lemezt, mint 2 elődjét is, a Földalatti KHE. adta ki, így most meg kell szabadulnom a fóliától, hogy megtekinthessem a borítót közelebbről. Nem ment könnyen, egy Csermanek lemezért meg kell küzdeni. A borító és a belső oldalak Szőnyeg és tsa. keze munkáját dicsérik. Az előbbi egy gyermekrajz, melyet az Épülő lakótelep és vakációzó fiúk, 1960. augusztus c. fotó ihletett, kissé átértelmezve. Lehet azon filozofálni, hogy a két gyermekfigura közül melyik Szőnyeg és melyik Csabi, de nem érdemes. A lemezen 12 szám található, ezek címei a hátsó borítóról olvashatók le. Az egész gyermekírással készült, olvasható, bár szokni kell. Előnyben vannak a kisgyermekes családok. A borító kihajtható, belül a szövegek találhatók illusztrációkkal, például egy szintivel, malterkeverővel, kalasnyikovval, valamint szándékosan helyesírási hibákkal és javításokkal tűzdelve.

Maga a cd is nyomott, visszatérő momentum a kéz a kézben ácsorgó két gyermek alak, ami lehet egy finom utalás arra, hogy a duó azon túl, hogy zenésztársak, barátok is. Erről bárki meggyőződhet koncerten, amikor is látványosan vesznek össze, sértődnek meg, majd békülnek ki. A számcímek is rajta vannak, még véletlenül sem sorrendben. Ami tetszik és szerintem véletlen, hogy a cd középső, átlátszó részére is került a rajzból, ez teszi igazán tetszetőssé számomra. Nem maradt más hátra, mint meghallgatni a lemezt.
A felvétel Miskolcon készült a Földalatti stúdiójában, így nem meglepő, hogy a lemezen megjelennek miskolci illetőségű emberek, mint pl. Fény-Fehér István a Büdösökből (4. szám trombita), és Sado úr /?, Büdösök/ (6. szám ének). De nem csak ezért ám, az utóbbi időben Sadó úr a Csermanek hivatalos hangmérnöke, és István is fel-feltűnik a színpadi showt elősegítendő.

3 számot szeretnék kiemelni. Nyilván a Táncos lesz a sláger, ebből már készült egy animációs videó is: http://www.youtube.com/watch?v=7amFvQuZ4xA

Maga a dallam is nagyon fülbemászó, de a szöveg, ami különösen lenyűgöző. Összességében is, de érdemes kiemelni egy-egy sort: "Elmentem táncolni, mert oly jó" vagy "Ha bemegy a discóba, Ő ott van".
Személyes kedvencem a Szemelvények a tájleíró költeményekből. Talán a költőnek elege van és egy Rousseau-i kanyart vesz?

"Könnybe lábadt az ég szeme
hull az eső lefele
Csipp-csöpp, csipp-csöpp,
Lassan kezdi,
De nekizúdul
Eszét veszti"

"Haragszik az ég alja
Bíbort vet a hajamra
Zenitjéről régen lement
Csillagoknak teremt helyet"

Az egész lemez szövegvilágára nem jellemző, ami elődjeiben megjelent, a punkos odamondogatás, pedig ez egyébként nagy erőssége volt a zenekarnak. A szövegek, bár nagyrészt zseniálisan vannak megírva, nem boncolgatnak nagy témákat. Persze ez is egyfajta vélemény, hátat fordítani, nem foglalkozni semmivel, csak ami a közvetlen környezetünkben történik.

Csabi hozzáfűznivalója:

"Nem mi lettünk kisszerűek, a világ lett érdemtelen a szidásra. Fölnőtt férfiak vagyunk. Egy középszerű tájleíró versben nagyobb örömt lelünk, mint a bujtogatásban. Én már kést sem hordok magamnál, a Szőnyeget meg nem is tudom, így hirtelen. Asszem ő eladta az övét. Szerintem kétezer forint nem sok ezért a lemezért."

A zene elég slágeres, a legtöbb dallamot az ember nem tudja kiverni a fejéből, populárisabb elődjeihez képest. A hangszerek effektezve lettek, némely számban gitár is van (Szőnyeg öccse, Marci), persze felismerhetetlenségig eltorzítva és rengeteg egyéb effekt is színesíti a számokat. A basszustémák egyre rafináltabbak és nagyszerűen egészítik ki a minimál szintetizátor dallamokat.

Szőnyeg hozzáfűznivalója:

"Véleményem szerint, a szövegek pont annyira jók az albumon, mint a zene, ám ez még csak a kezdet. Valószínűleg mindig is ilyen lemezt akartunk csinálni (tehát a kezdetektől), mert ez egy kicsit hasonlít ahhoz, amilyen lett, és az ilyesmi alkatánál fogva olyan, mint az a bizonyos téli kuriózum: ritka. (Mint a fehér hó-ló - Szaffi) Aki megveszi, az valószínűleg boldog lesz vele, akár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei afro-magyar, aki egy hatalmas csokoládé csomaggal gazdagodik hírtelen, vagyis az a szerecsen, akit szerencse ért Szerencsen, de az is lehet, hogy pont a fordítottja. (Ugyanis egyátalán nem biztos, hogy egy néger pont erre a BARNA édességre vágyik... - Szaffi) Amit alkottunk, az egy szép gép lép, (esztétikus(?) protézis - Szaffi) se több, se kevesebb."

A 12., mondjuk, hogy bónusz számra hívnám fel a figyelmet. Eredeti tervek szerint ez egy külön kis méretű cd-n jelent volna meg a lemez mellett, de végül az egyszerűség kedvéért inkább rákerült. Ez az Absolute Power, Csabi egyszemélyes formációjának egyetlen száma, az Eszméletlen nyaram volt. Ál-ambient, Csabi végtelenül idétlen szövegével, amit műfordítói tehetséggel tett át angol nyelvre.

Mit mondhatnék végezetül? Ha kell, itt hozzájuthatsz: http://foldalattikhe.hu/www/webshop/Webshop.php
Forrás: http://elefantcsont-bunker.blog.hu/2009/03/02/csermanek_lakotelep_munkak_es_napok