Punk Portál - 2024. március 28.





 

2003. IV. 04. - Bécs, Arena - Flatliners, Mad Sin


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. ápr. 5. szombat - 14:13

Na, benyomtam a fülembe egy kis Mad Sin-t, szóval most már elmesélhetem, hogy ünnepeltem a Felszabadulás ünnepét.

6-kor keltem, hogy tudjak készülni iskolai tennivalóimra, majd délben indultam Győrbe vonattal. Az állomáson útitársam (sofőröm:), Hefe fogadott. Kisebb készülődés után nekivágtunk az útnak. Győrben több közértet is meglátogattunk, elég nehezen tudtunk csak hűtött sört venni. Azért megoldottuk. Az úton nem igazán történt semmi, hallgattunk Mad Sin-t, és száguldottunk úti célunk felé.

Kb. 6-ra értünk az Arena-hoz, a szokásos helyen parkoltunk. A kisterem felé tartottunk, amikor meghallottuk az isteni zenét. Gyorsan be is mentünk, épp a Mad Sin hangolt, pár psychos arc nézte őket, köztük az elsőnek érkezett magyar társaság, köztük TomAlien a Gorillából. Az este folyamán többször is láthattuk, hogy ők tényleg nagy névnek számítanak Európaszerte, csak itthon nem ismeri őket senki. A kisteremben eddig nem voltam, a mérete kb. a Nemart (RIP) nagytermének fele lehet, csak nem olyan széles, a színpad is kicsit kisebb. Meghallgattuk a beállást, szerencsétlen keverős jó sokat szenvedett. A Flatliners is beállt, de azt már nem figyeltük annyira. Inkább megtekintettük a Mad Sin merch pultját, amit épp pakoltak ki. Volt három póló, és két bakelit. A CD-k már elfogytak. Több órát gondolkoztam, de aztán végül vettem egyet az új lemezből 15 Euróért. Nem tudom, hogy hívják ezt, de olyan, hogy nincs borítója, hanem rá van nyomva magára a lemezre a kép. Rohadt jól néz ki, 750 példányra limitált. Próbáltam elkérni a 666-ost, de nem adták, így enyém a 181-es. :)

A maradék pár órát leginkább semmittevéssel töltöttük, körülnéztünk, néztük, hogy állítgatják be a fényeket. Itt még a kisteremben is elég profi fénytechnika van, mindenféle cuccok, és két diszkógömb, a buli előtt ezek fényében úszott a terem. Azért a strobi a koncert közben néha kicsit zavaró volt. Este 8-ra volt hirdetve a kapunyitás, akkor még nem volt semmi, de a jegyet legalább megvettük 11,5 Euroért. Simán megérte. Érkezett még egy kontingensnyi magyar psycho ember, így már több volt a magyar, mint az osztrák a helyszínen. :) Néztünk piaárakat is, a szokásos 2,5 Euro egy sör. Szóval inkább nem ittam semmit.

9 körül elkezdett telni a terem, befutottak Schlekiék is, majd kezdett a Flatliners. Ez egy osztrák psychobilly zenekar, ami már feloszlott, de a plakát szerint ez a "1st resurrection", tehát újra összeálltak egy buli kedvéért. (Lehet, hogy Budapestre sikerül összehozni egy második feltámadást is...) A hangolásnál már láttuk őket, de közben teljesen átalakultak, igazi zombikká! Nagyon királyul néztek ki, teljesen kifestve, nagyon rémisztőek voltak. A Csillagok háborúja egyik zenéjére vonultak be. A felállás dob, gitár, bőgő, ez utóbbi egy speciális elektromos hangszer volt, gondolom rendelésre gyártva. A tetején egy koponya vigyorgott, a teste pedig egy talán őslény gerinccsontjára hasonlító valami volt. Kb. egy órás bulit nyomtak, a terem nagyjából tele volt, mindenki egyhelyben állva nézte őket. Az elején nem tetszett annyira, de a végén volt néhány nagyon jó szám. Kettőt egy csaj énekelt, gondoltuk, hogy elhozhatta a barátnőit is, mert nagyon megtapsolták, meg sikongattak, pedig a hangja nem volt éppen fenomenális.

Kis szünet után besötétedett a színpad, majd feljött egy Mad Sin közeli fickó, nem tudom, hogy tag-e, inkább showman (Megnéztem, Hellvis-nek hivják, voltak kis ördögszarvai is). Ő jelentette be sorban a tagokat, mindenkit szépen megtapsoltunk. A dobost, az első gitárost, a második gitárost, neki valamilyen Frankenstein volt a neve, és tényleg tök úgy nézett ki, mint Frankenstein teremtménye. Aztán jött a bőgős, neki igazi akusztikus hangszere volt, körben karácsonyfaizzó világított rajta. Végül érkezett az énekes, egy nagydarab vadállat fickó teletetoválva, szuper frizurával. Erre a témára érdemes külön kitérni. Ilyen profi psycho hajakat még nem láttam. Látszott, hogy azért vannak itt igazi rajongók. Ha valaki nem tudná, milyen is ez, leírom. Hátulról előre emelkedő agyonzselézett, vagy hajlakkozott félkör alakú kreálmány tökéletesen sima felszínnel. Az énekesnek egy advanced verzió volt, nem félkört, hanem U betűt formázott a frizu, szóval belül üres volt. A közönségben is sok volt persze a psychos, de jöttek tarajos punkok, skinheadek, és HCsnek kinézők is. A Communication Breakdown szám előtt köszöntötte is a csoportosulásokat egyesével az énekes, gondolom unity-ről szól a szövege, még nem olvastam. A számok nagy részét ismertem, elég sokat játszottak az új albumról (Survival Of The Sickest), de persze a régebbiekről is voltak slágerek. Mozgás a legelején nem nagyon volt, de aztán beindultak az emberek, és sajnos elég durva pogó alakult ki. Én a szélén próbáltam táncolni. A lassabb rockabilly számoknál egész jól lehetett, de aztán sajnos megint bebizonyosodott, hogy az osztrák közönségben is vannak nagy faszfejek. Volt kb. 4-5 tough guy skinhead, akik azzal szórakoztak, hogy egymást lökdösték, meg vadul pogóztak, ami azért a fejenkénti vagy 100 kilójukkal kicsit zavaró tudott lenni. Mindegy, úgy döntöttem, nem foglalkozom velük, és próbáltam a zenekarra koncentrálni. A buli elején egy tökrészeg tarajos csaj kétszer is felment a színpadra, az énekes először visszahajította, de utána már barátságosabban viselkedett vele. A koncert végén láttuk ezt a csajt, fel alá ténfergett, látszott rajta, hogy nincs magánál. Biztos élvezte a bulit. :) A színpadi produkció is elég jó volt, a bőgős dobálta mindenhova a hangszert, a vállára, fejjel lefelé tartotta, ráült, ilyesmi. De persze az énekes fickó volt a legjobb, pofákat vágott, a dobemelvényről énekelt, verte a mikrofont a fejébe, bekapta az egészet, és úgy hörgött bele, a zenekar többi tagját énekeltette a mikrofonjába, és még lehetne sorolni. A koncert végén még egy mikrofonállványt is félbehajtott (nem, nem olyat, amit csak úgy félbe lehet). :) További látványosság volt a már említett showman - aki egyébként egy számban énekelt is - tűzköpő mutatványt adott elő, ami azért ezen a kis helyen kicsit veszélyesnek tűnt. De nem gyulladt meg semmi. Aztán vége lett. Persze visszatapsoltuk őket, és még nyomtak 2-3 nagyon király ráadás számot. Ez után a technikusok elkezdték szétszerelni a hangcuccot, de a közönség addig cugrábézett, amíg még egyszer visszajöttek. Nem tudom, hogy ez így volt-e kitalálva, de szerintem ez a második ráadás már nem volt megbeszélve, tökre örültek is a tagok, hogy újra visszahívtuk őket.
Azt kihagytam, hogy küldtek számot a Gorillának is, üvöltöttem ezerrel, amikor Budapestről esett szó. :)

A koncert után elég gyorsan kizavartak minket a teremből, szóval el is indultunk hazafele. Fotók készültek, de nem tudom, hogy tudok-e szerezni. Mindenesetre érdemes megnézni, hogy hogy néznek ki ezek a fickók, nem gyenge.

www.madsin.com