Punk Portál - 2021. szeptember 23.





 

Swingin’ Utters – Hatest Grits: B Sides and Bullshit (Fat Wreck, 2008)


Írta: Mozart
Feltöltötte: Mozart
Ekkor: 2008. dec. 7. vasárnap - 17:22

Ha az előző kritikámban a hossza (vagyis inkább a rövidsége) miatt voltam elégedetlen a Dead To Me lemezzel, most nem lehet panaszom: a Swingin' Utters (magyarul: Lengő tőgyek) most megjelent CD-je gyakorlatilag tele van írva, a teljes játékidő nem kevesebb, mint 1 óra 5 perc, tehát ilyen téren panaszunk nem lehet. Persze ez egy B-oldalas számokat / ritkaságokat / demókat tartalmazó válogatás, ennek tudható be a hatalmas zenemennyiség. De nem is baj – míg egy "normál" punk albumból bőven elég 30-40 perc, itt nem szükséges homogén műnek tekintenünk (értsd: egyben hallgatnunk) az egészet, úgyis a zenekar legkülönbözőbb korszakaiból lett összeválogatva, ráadásul nem is időrendben. Amúgy rögtön elárulom azt is, hogy a hivatalos számlistán 26 szám van feltüntetve, ebből eleve 6 bónusznak van titulálva, ami azért vicces, mert a 26 szám után még 6 van titokban a lemezen, amik ugyebár szintén bónuszok (korai demók és ökörködések), tehát összesen 32 számos az album.
A számok megértéséhez egyébként rendkívül nagy segítség a nagyon informatív borító: azonkívül, hogy fel van tüntetve minden szám kiadási / felvételi éve, meg hogy melyik lemezen szerepelt illetve honnan maradt le, minden egyes dalt külön kommentálnak a tagok pár mondatban (kivéve a 6. számot, azt valahogy kihagyták). A könyvecskét az érdekes kommentárokon kívül zenekari fotók és régi lemezborítók díszítik.
Ami pedig a zenét illeti: bevallom, eddig csak nagyjából ismertem a Swingin’ Utterst, és nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokoldalúak. Egyébként rengeteg albumuk, kislemezük, split lemezük megjelent már közel 20 éves fennállásuk során, szóval volt miről válogatni. Bár a zenekar (a Fat bandák nagy részével ellentétben) inkább a „street punk” kategóriába sorolható, mint a pop-punkba, de ez elég nagy leegyszerűsítés, ugyanis a country, blues és folk behatásokkal rendelkező számoktól a pop-punkon át az oi! punkig mindenből kapunk egy kicsit. Sőt, három feldolgozás is van az albumon – mindhárom Cock Sparrer, így nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy ki volt a kedvenc zenekaruk. A színvonal ingadozó bár, de a számok változatossága kárpótol minket a gyengébb / unalmasabb dalokért. Van itt minden: eltitkolt sláger, okkal elfelejtett szám, ismertebb szám korai vagy demóváltozatban, és még egy olyan szám (a Lady Luck) is, amit nem sikerült befejezniük, és lemaradt egy lemezről. Ha pedig utólag befejezték volna, az a múlt meghamisítása lenne, így inkább feltették most erre úgy, hogy nincs ének a refrén alatt, csak mennek az akkordok, és kész. Elég vicces. Mindenesetre a To Return Now, a Black Mountain Rain, a Sunday Stripper (és még sorolhatnám) olyan jól sikerültek, hogy csodálkozom is, hogy csak egy ritkaság-válogatásra fértek föl.
Szerintem mindenképp érdemes megismerkedni ezzel az albummal, már csak azért is, mert egy best of válogatással szemben ez sokkal több arcát megmutatja a zenekarnak (amúgy meg nincs is best of-albumuk). Nem hiszem, hogy csak a rajongóknak lenne érdekes. Még egy nagy múlttal rendelkező zenekar, amely szerencsére nem hagyott veszni pár gyöngyszemet. Jövőre amúgy új albumuk is megjelenik, ezek után kíváncsian várom.