Punk Portál - 2021. szeptember 28.





 

2003. III. 30. - Gödöllő, Trafó - Blind Myself, 27, Isis


Írta: A_x_e & Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. már. 31. hétfõ - 22:27

A_x_e:

Rég vártam már ezt a koncertet, szerencsére a jegyet is nyertem, minden jónak ígérkezett. Egyedül a Blind Myselfet ismertem, de gondoltam, hogy a többi sem lehet kutya, bár sajna a 6 beígért fellépőből a koncert idejére csak 3 maradt.

Blind MyselfKezdett a Blind Myself. Egész jól összeszedték magukat, volt egy csomó jó hangfaluk, erősítőjük, ilyesmi. A ma esti pedálkiállításon harmadik helyen végzett a BM, csak egy csoffadt torzítópedállal jöttek. De sebaj, ettől még nagyon is jó volt a produkciójuk. Indult egy hangulatos intróval, majd az első album "sláger"-ével folytatták és innentől el is felejtették ezt az albumot, csak a második album anyagából állt a műsor. Meg is értem, jóval érettebb, a magyar átlagtól jócskán eltérő zene. Népek beálltak szabályos félkörbe s onnan tekintették meg a koncertet. Gergő próbálkozott ilyen emberek-közé-menéssel de nem használt. Ők mindenesetre jól beleélték magukat, én is remekül szórakoztam. Nem csalódtam bennük, remek koncertet adtak. Egyik szám vége felé a dobos Dani kezéből eltávozott a dobverő, és kb. fénysebességgel vett mandínert a pálcika az előttem álló hangszóróról.

Következett az 27. Meg előtte a pedálkiállítás győzteséhez méltóan a kirakodás hosszas procedúrája.27 A formáció egy dobosból, egy gitáros-énekes hölgyből, és egy gitáros-piciténekes-satöbbis fickóból állt. Figyelemmel kísértem a készülődést. A legkomplexebb eme harmadik tagnak a cucca volt. Volt egy pénztárgépszerű cucca, asszem ebben voltak eltárolva hangminták, de ez csak tipp. Ezután következett egy pedálsor ami egybe volt integrálva egy orgona pedáljaira hasonlító dologgal. Szal ezen a kütyün volt vagy 15 bigyó, amit lehetett taposni. Az utolsó dolog egy lapra szerelt egyéb pedálokból álló gyűjtemény volt. Ezen is volt vagy 5 pedál. A jóember eleve széken ült, és koncert közben két lábbal taposta ezek kombinációit. Gitárból sem érte be eggyel. Volt egy sima gitárja, meg volt egy elég speciális kinézetű gitárja. Ez utóbbin úgy vettem észre vastagabbak a húrok, ezt kb. basszusgitárnak használta. Ja és a cuccához tartozott még egy olyan hangszer is, aminek egyfajta verzióját Mo.-n is használják. Szal két kanál egymásnak háttal fordítva. Csak ez ilyen spéci amerikai verzió volt, volt neki fa nyele meg minden. A tagok papírkáján hat szócska volt felírva. Először azt hittem ez ilyen számlistának kicsit gizdának tűnik. De az volt. Játszottak hat darab számot. Picit hosszúak voltak. Viszont remek kis számok kerültek elő. Nem mondom, hogy nem volt kissé unalomba hajló számuk, de az első kettő és az utolsó iszonyatosan jó volt, és azért a többi sem volt rossz. Elég lassú számaik vannak, búgó női énekhanggal, de vannak benne teljesen jó ötletek, amitől nagyon élvezetesek lesznek. Az utolsó számban előkerült a kanálpár, meg egy valamilyen fúvós hangszer, az egész úgy nézett ki, mint egy kő, de azért fújni lehetett meg volt rajta valami közép- vagy dél-amerikai szimbólum. Szal ennek biztos van valami neve, de én műveletlen bunkó vagyok, ezért nem tudom. Nem tudom meddig tartott ez a hat szám, de én még elhallgattam volna. De a műsornak menni kellett tovább, ígyhát 27 el, Isis elő.

IsisPedálokból ők is szépen el voltak engedve, de saját rangsorom szerint e tekintetben csak a második helyre szorultak. Volt két gitár, egy basszus, meg egy szintis, meg ugye a dobos. Utóbbi kivételével mindenkinek volt minimum 3 pedálja/koponya. Ez már kicsit intenzívebb zene volt, mint a 27, de azért ez sem az a szétrúgomazarcod zene, inkább befele fordulós, bólogatós zene. Roppant hangulatos volt, emberek előre mozogtak bólogatni. Ők is hosszú számokkal operáltak, mégsem untam egy másodpercig sem. Egyik számban közreműködött a 27 két tagja is, a gitáros fickóról kiderült, hogy tud állva is gitározni, mert most nem kellett orgonát taposnia, a gitáros hölgy pedig átvette a mikrofont, így ebben a számban nem hörgést, hanem búgást hallhatott a nagyérdemű. Csak ez a szám volt vagy negyed órás. Eztán játszott még pár számot az Isis s vége szakadt a jónak.

A hangzás mindhárom zenekar esetében tökéletes volt, csak ritkán volt egy kevés gerjedés. Hatalmas volt ez a koncert, ilyet vártam, ilyet kaptam. Hamar vége lett, de nem hiszem, hogy túl sokan vártak volna első hévre. Rengeteg kocsi állt a Trafó előtt.


Dan:

Na, itt az én beszámolóm is. (A_x_e-ét direkt nem olvastam el előre.) A remekül kivilágított 3-as úton vezettem a Trafóba, kisebb halálfélelmem volt, amikor a szembejövők elhúztak mellettem. A kezdés a folyamatos változások után 8-ra volt hirdetve. Persze még nem volt semmi, amiikor odaértem. 9 körül lehetett lemenni, a nem éppen olcsó belépő ellenére jó sokan voltunk. A merch standot eleinte megközelíteni se lehetett, annyian álltak ott. A buli végére, mint megtudtam, el is fogyott az Isis póló. Ez volt a turné utolsó állomása, szóval biztos ezért.

A hangcucc már ránézésre is elég durva volt, és tényleg elég szépen szólt. A helyet kicsit átalakították, a színpad mögött kék fénnyel megvilágított kis bevágásokat alakítottak ki, nem igazán tudom, mire jó. Mindenesetre nagyon szép, nekem a Quake jutott róla eszembe, nem tudom, miért.

A következőekből ki fog derülni, hogy megint olyan bulira mentem, ahol fingom nem volt a fellépőkről, de azért írok róluk. :)

Blind MyselfElső volt a Blind Myself, amit talán egyszer láttam eddig. A számok közötti szüneteket ugyanaz az effekt töltötte ki, összevissza gerjesztett gitárok hallatszottak. Nagyon profin nyomta a banda, teljes beleéléssel játszottak. Az énekes nagyon szigorúan tudott nézni, egyébként meg üvöltött teli torokból. Néha lejött színpadról is, a közönség nem mozgott, de azért látszott, hogy sokan ismerik a számokat. Ők voltak az este legpörgősebb zenekara.

A 27-re az volt írva, hogy punk. A színpadra egy tök sovány, magas csaj kezdett el pakolászni magastalpú cipőben. Egyesek azt tippelték, hogy valamelyik tag csaja lesz, de én sejtettem, hogy ő lesz a gitáros. 27A banda felállása: énekes-gitáros lány, gitáros srác, dobos. A gitáros lepakolt maga elé három ládányi pedált, majd leült egy székre. Az biztos, hogy nem éppen átlagos zenét nyomtak. Azt mondjuk nem tudom, mennyire volt ez punk. Elég lassú számok voltak, talán az emo-hoz állt valamennyire közel, de nem emo volt. A gitáros a kibaszott sok pedállal mindenféle effekteket, zongorafutamokat csalt elő, volt láborgona, és néha basszusgitárt is csinált a gitárjából. Szóval nagyon érdekes volt az egész, de nekem nem igazán tetszett. Az utolsó szám volt a legjobb, itt volt valami kis agyag hangszer is, amin az énekeslány játszott. Mindenki nagyon lelkes volt a nézők közül buli után, szóval királyok voltak. Mozgás semmi, de erre nem is nagyon lehetett.

IsisVégül az Isis is színpadra állt. A koncert előtt ők is kirakták pedáljaikat, fejenként kb. 5-10-et. Nem bírom az ilyen igényes zenekarokat. :) Volt három gitáros, egy basszusgitáros, egy szintis, és egy dobos. Amikor elkezdték az első számot, kicsit meglepődtem. Olyan mélyen szólt, és olyan hangos volt, hogy teljesen beleremegtem én is. Szóval nagyon durván szólt az egész. Az összes szám nagyon lassú volt, az egyik gitáros rohadt mély hangon hörgött. Ja, nem írtam, de gondolom mindenki rájött, hogy leginkább metál zenét játszottak. De nem éppen speed-metalt. :) 1-2 szám után azt vettem észre, hogy én is bólogatok a zenére a közönség többi tagjával együtt. Ez jó volt egy darabig, de aztán megint nagyon unni kezdtem. Hátra is mentem, és a keverőpult előtti padra állva a tömeg felett figyeltem az eseményeket. Az egyik számban részt vett a 27 énekescsaja gitárral együtt, szóval 4 gitár + 1 basszgitár volt a felállás. Na, ez eléggé tetszett. Aztán lassan vége is lett. Ja, majdnem elfelejtettem, hogy az egyik tagnak volt átlátszó gitárja, az nagyon tetszett. :) (Ja, és A_x_e beszámolója szerint elszámoltam magam egy gitárossal. Bocs. )

Többen mondták, hogy ne merjek rosszat írni a fellépőkről... Hát igyekeztem, így sikerült. Majd legközelebb inkább megnézek pár suttyó punkbandát, azokat lehet, hogy jobban fogom élvezni.


További fotók: