Punk Portál - 2021. szeptember 16.





 

The Real McKenzies – Off the Leash (Fat Wreck, 2008)


Írta: Mozart
Feltöltötte: Mozart
Ekkor: 2008. júl. 31. csütörtök - 23:09

Az skótdudás punkok visszatértek, és miközben körbeturnézzák a világot, és többek között Magyarországon is játszottak a zánkai Balatone fesztiválon, kiadtak egy új nagylemezt is, ha valakinek elkerülte volna a figyelmét (egyébként a megjelenés időpontja Európában két héttel korábban volt, mint Amerikában, valószínűleg a turnéhoz igazították).
Mit kap, aki ezt az albumot beszerzi? Egy nagyjából szokványos Real McKenzies albumot, amin azonban mégis van pár kisebb-nagyobb újítás. Sajnos külsőre az előző albumhoz hasonlóan most sem vitték túlzásba a kidolgozottságot, egy viszonylag egyszerű borítórajzhoz odabent két duplaoldalnyi hangulatos koncertfotó társul, valamint a számszövegek fekete alapon fehérrel. Szimpla dizájn, de azért nem vészes.
A zene már érdekesebb. Ahogy azt várhattuk, megkapjuk a szokásos középtempós (valamint egy-két lassabb és gyorsabb), skótdudával fűszerezett pop-punkunkat. Főleg a vidám dallamok uralkodnak a lemezen, ahogy az lenni szokott ennél a zenekarnál. A balladásabb számok se szívszaggatóan szomorúak, inkább csak a pihenést szolgálják két bulisabb nóta között. Ami pedig az újításokat illeti: megjelenik pár vendéghangszer (hegedű, bendzsó stb), és pár vendégzenész (Chris Rest a Lagwagonből, Karina Denike a Dance Hall Crashers-ből, vagy Spike Slawson a Swingin' Utters-ből és a Me First and the Gimme Gimmes-ből). Zeneileg is újít a banda némileg (mármint a zenekar skáláján belül) a country-s beütésű (egyébként feldolgozás) The Maple Trees Remember és a lassú, majdnem lírai Guy On Stage című számokkal. Egyébként szerintem az átlagosabb számok is egy kicsit változatosabbak lettek: technikásabbak a gitárok, több a ritmusváltás, és alapjában véve minden hangszer bonyolultabb dolgokat játszik, mint a régebbi albumokon.
A szövegekről is érdemes pár szót szólni: nem meglepő módon van itt himnusz az ivásról, valamint a barátságról szóló személyes történetek. Viszont például Magyarország is felbukkan az egyik szövegben: a The Lads Who Fought And Won az első világháborúról szól (bár nem értem, mire akar kilyukadni), és említik benne az Osztrák-Magyar Monarchiát. Végre pár kanadai (skót), aki ismeri Európát valamilyen szinten. A The Ballad of Greyfriars Bobby pedig egy kutyáról szól, akinek szobrot emeltek Edinburghben a gazdája sírjánál, mert ott töltötte a gazdi halála utáni hátralevő életét. Szóval tipikus és kevésbé tipikus szövegek is előfordulnak a lemezen.
Azért kapitális változásról persze nem lehet beszélni. A Real McKenzies-hez tudni kell, hogyan kell hozzáállni, és akkor nem okoznak csalódást. Nekem elsősorban koncertzenekar, amúgy nem sűrűn hallgatom, de bulizenének jó, sokkal jobb, mint régi slágereket hallgatni... Itt jegyezzük meg, hogy a hangzás megint elég stúdiós és rádióbarát, nem túl zúzós a gitár, se a dob, akár a nagymamánknak is megmutathatnánk, és talán még tetszene is neki. Aki agresszív, ütős punkzenét akar hallgatni, annak nem ez az album való, akinek viszont bejön ez a kelta pop-punk stílus, az megint gazdagabb lehet egy akusztikai élménnyel. Aki meg nem ismeri a zenekart, az nézze meg élőben, ha legközelebb erre járnak.