Punk Portál - 2021. szeptember 28.





 

2008. VII. 05. Hegyalja Fesztivál


Írta: Pipi
Feltöltötte: xzoleex
Ekkor: 2008. júl. 28. hétfõ - 10:55

Idén is a -1. napon akartunk menni, de Omlás barátomnak meg kellett jelennie a bíróságon ezért csak szerda délután indultunk el. A késést behozadnó megnéztük mit bír az autó, folyamatos 130-150-es tempót diktáltam szegény 17 éves blokknak, de bírta a kicsike. Mindenesetre még így is baromi hosszú volt az út. A sajtós belépőket ugyanott osztották, ahol kultúra utalvánnyal is lehet fizetni, ezért kegyetlen sort kellett végigállni, ennek nem tudom mi értelme lehetett, de túléltük és belevetettük magunkat a buliba. Parkolót szerencsére simán találtunk, itt tényleg elég helyet jelöltek ki a célra. Őszinte meglepetésünkre be lehetett vinni a kétliteres palackokat. Aztán sátorverés, majd irány a buli.

Este gyorsan meglestük Hobót, de aztán el kellett mennünk borért. Azért a Moby Dickre visszaértünk. Jó volt, meg lendületes, de eléggé részeg voltam már, úgyhogy nem tomboltam első sorban. Utána a Pokolgép kb. két órát játszott, ott egy kicsit azért bementem a sűrűjébe is már. Megvoltak a szokásos slágerszámok, jó volt, de mivel a Pokolgép mindig jó, ezért nem vert oda különösebben. Közben a többiek elmesélték, hogy milyen kurvajó volt a Blind Myself és az Insane a DeWalt színpadon. Még egy csepp italozás, majd nyugovóra tértünk.

A 2. nap cirka reggel nyolckor kezdtünk inni, így délre egész ütős állopotba kerültünk. Szerencsére 4-re azért sikerült kijózanodnom annyira, hogy meglessem a nagyszínpad első fellépőjét, a Roadot. A faszkalap konferálóember idén is tiszteletét tette. Ő egy teljesen felesleges valaki, aki a nagyszínpad koncertjei előtt megpróbál baromi menő felkonfszövegeket nyomni, ami nem sikerül neki soha. Őket nagyon szeretem és vártam is a bulit eléggé. Szerencsére a korai időpont és az istentelen meleg ellenére eléggé sokan voltunk. Máté (basszer, ének) egy gyönyörű króm basszusgitárral állt ki erre a koncertre. Megvoltak a nagy slágerek, a Nem kell más, a Go!, a Visszahárom és még jópár ismert és kevésbé ismert dal. Na valljuk be, remek indítása volt az igazi fesztiválnapnak, nekem is nagyon bejött sokadszorra is.
Nem sokkal utánuk mentem is a Supernemet megnézni. Népes, de a zenekarhoz képest valahogy még mindig kevés volt a közönség. Szabi, a basszeros-énekes ugyebár istentelenül dadog alaphelyzetben, ezért kb. egyszavas felkonfok voltak a számok előtt, de nem is baj, egy pörgős punkrock zenekarnak nem kell sokat pofáznia. Szerencsére gyorsan megjött a hangulat, a Generációra már tombolt mindenki. Nagyon rövid volt, legalábbis annak tűnt az egész, a végén visszatapsra lenyomták a K-k-kétszert meg a Hangosabbant, de nem volt Fej vagy írás, úgyhogy megharagudtam. Ezért el is mentem inni sürgősen. Aztán még belehallgattam a Junkiesba kintről és megint rájöttem, hogy sose lesznek a kedvenc zenekarom. Este a PASO végére még odakeveredtem, majd a Ladánybenés Tibit kellett volna megtalálnom, de nem leltem. Ezen túltettem magam, majd összeestem a sátramban.

Péntek hajnalban néhány jóképességű fesztiválozó felrobbantotta magát sátrastul, innentől eléggé bekeményített a Security, de még így is normálisak voltak azért, csak kőkeményen elszedtek mindent ami gyúlékony és hirtelen korlátozva lett a bevihető palack mérete is. A péntek ígérkezett punk ügyben a leghúzósabb napnak. A Grenma pont nem izgatott mondjuk. (Mellesleg ők voltak az a zenekar, akiknek amikor láttam egy klipjét megjegyeztem, hogy de undorító egy buzi a basszeros, mire tájékoztattak, hogy nőnemű az illető...) Utánuk azonban a Kovbojok következett. A szokásos elmebeteg számokat az énekes egy röfögő gumidisznóval, bírom, hogy a világon gyönyörű szerelmes versekkel és a basszusgitáros csesztetésével egészítette ki. Bennük azt semmit nem akarnak, csak poénkodni. Az meg megy nekik. Jó volt.
A tavalyi szánalmas produkció után az Aljas Kúszóbabra nem voltam kiváncsi a legkevésbé se. Inkább elvonultunk Tisza partra megnézni, ahogy Saci haverunk összetöri a karját. Miután mindannyian kellően illuminált állapotba kerültünk, visszamentünk az Aurórát megnézni. Már Maglódon is láttuk és hallottuk az új dobost, most megint konstantáltuk, hogy nagyon jól tolja a srác, aki mellékállásban Vigi fia. Az új lemez sokkal „aurórásabb” lesz, mint az előző, ez már most látszik az új számokból, amikből hármat játszottak el a koncerten. És persze volt dobszóló is, ahol láthattuk és főleg hallhattuk az ifjabb Vigi tudását. Ott voltak persze a nagy klasszikusok is, amik dob ügyileg alaposan meg lettek variálva, abszolút előnyükre. Még metálrajongó öcsém szerint is nagyon jó az új dobos. Voltak szép nagy konfettis lufik a hangulat kedvéért és árgus szemmel figyelő security a biztonságért. Ők ugyanis végig emelvényről figyelték a közönséget, ahol a tombolás igencsak keményen ment, amikor például összeesett egy lány a pogóban, a biztonságiak főnökének látszó úriember abban a pillanatban vetette magát három kollegájával a közönségbe, fél percen belül kinn is volt az illető. Dicséretes, hogy tényleg komolyen vették a dolgukat, de semmi felesleges szivatás nem volt részükről. Auróra után a Macskanadrág tolta a szokásos slágerszámokat. Mivel ők mostanában nem túl sokat játszanak, egy ilyen koncert mindig jól sül el, de ezt csak távolról néztem meg sajnos. A Yellow Spots kezdetére sajnos elaludtam, Omlás cimbora se sokra emlékezett belőle, pedig ő ott volt. Másnap reggel összefutotttam Aberrálttal a zuhanyzóban, épp másfél kiló művért és festéket próbált leimádkozni magáról. Ő úgy emlékezett, hogy jó buli volt:)

A szombat iszonyat meleggel köszöntött minket, árnyékban volt 35 fok. Végül olyan 2-ig tipródtunk, majd lenyomtunk egy kerékcserét a DeWalt sátorban, miután nyomtunk öcsikémml pár kört a quad pályán. Az komoly volt, le is daráltam az útjelző oszlopot. Ment mint a meszes:) Utána nyertem egy DeWalt mérőszalagot is, igaz, én szemüveget akartam volna, mert az kellene a csiszoláshoz. Aztán a Hubertusos szarvassal is lefotóztattuk magunkat, így szert tettem egy minőségi hubis sípra is, amivel onnantól kezdve folyamatosan riogattam a népet. Az Idoru koncertjére is odatévedtem. Valahogy kisírták maguknak a nagyszínpadot, itt játszottak kb 50 embernek. Szerinte nincs rosszabb, mint amikor hatalmas tér van előtted, ahol alig lézengenek. A frontember szánalmas, olyan, mint egy 10 éves kisiskolás az iskolai színdarab első előadásán. Csak nem volt olyan aranyos. A remek hangulatról sokat elmond, hogy a végén senki sem visszázott. Azt hiszem ez volt a nagyszínpad egyetlen koncertje, ahol nem volt ráadás. Aztán nagy nehezen csak besötétedett végre és elindultunk megnézni a Tankcsapdát jópár liter bor elfogyasztása után. Nagy látványt ígért a zenekar. Az elején szikrák, fények, satöbbi. Igazából csodálkoztam is, hogy a legelismertebb magyar rockzenekar sose használta ki a pirotechnika lehetőségeit. A Csapdának van egy nagy mázlija: nekik minden számuk sláger. Így megtehetik azt, hogy rendszeresen más műsort válogassanak össze. A hangosítás elég gány volt, amikor Cseresznye szólózott, alig lehetett hallani alatta az basszust. A Szextárgy alatt már lángcsóvák is voltak, a látványnak adtak, azt meg kell hagyni. Lukácsnak nem sok hangja volt most se, de azért próbált némi dallamot kipréselni magából. A nagy kedvencem, a Szabadon is terítékre került, előtte be is játszottak jóféle motorhangot, ugyanúgy, mint a lemezen. Aztán a koncert véget ért. Magyarul megvolt a kamu levonulás. Aztán visszázás, Lukács egy szál basszerral eltolta az Egyszerű dalt, hadd örüljön a nép. Aztán visszajöttek a többiek is és ment még jópár szám. Egyszer csak Bence haverom hívta fel a figyelmemet egy furcsa dologra: nem a Lukács basszerozik. Néztem a kezét (basszusgitárosként van némi fogalmam arról, hogy kell rajta játszani) és rájöttem, hogy igaza van. Azaz csak félig. Mert szólt Lukács gitárja, ezt hallani lehetett időnként, de alatta játszott valaki más is, mert amikor hadonászott, hozzá se nyúlt a hangszerhez, akkor is szólt. Eléggé lelombozó volt, egy ekkora zenekartól nem ezt várnánk. Vagy ha nincs kedve basszusgitározni, akkor kérjen meg valakit, de tegye is ki a színpadra. Ez persze a zene minőségéből nem vont le semmit, az eléggé ott volt, Cseresznye főleg odatette magát, ő bevállalta, hogy ritmusgitár nélkül tolja le a bulit. Aztán még italozgattunk egy keveset, majd elég fáradtan beestünk az ágyba.

Másnap reggel kimentünk kajáért, aztán bepakoltunk az autóba és elmentünk haza, kicsit fáradtan, de azért boldogan érkeztünk haza. Megint egy remekbeszabott fesztivál volt, szerintem simán űberelte a tavalyit. És tudjátok a szokásos jelszó: jövőre, veletek ugyanitt!