Punk Portál - 2024. április 19.





 

2008. VII. 07. Budapest, A38 - Lagwagon, Hatóságilag Tilos, Szükségállapot


Írta: Mozart
Feltöltötte: Mozart
Ekkor: 2008. júl. 9. szerda - 23:28

Jó hamar megérkeztem útitársaimmal különböző okok miatt, úgyhogy már kb. fél hatkor a helyszínen láthattuk, ahogy a tagok a fényképezkednek, előtérben a turnébusszal, háttérben a Dunával. Sőt, egy-két rajongó is ott volt már, ők is fényképezkedtek, csak ők előtérben a zenekartagokkal, háttérben a turnébusszal. Miután mentünk még egy-két kört, lassan elkezdett esni az eső, ami később átment tomboló viharba és jégesőbe, szóval szépen lemenekültünk a hajóba. Elég fura látvány volt, ahogy a jégdarabok a Duna felszínét csapkodják, még nem is láttam ilyet. Kíváncsi voltam, hogy az eső miatt otthon maradnak-e emberek, vagy fordítva, átmenekül a Zöld Pardon közönsége a hajóra. De végül is lecsillapodott az időjárás, így aztán szerintem pont azok voltak a koncerten, akik akartak is. Ez azt jelenti, hogy a No Use-nál több ember volt, de nem sokkal.
Az első zenekar a Szükségállapot volt. Csak az utolsó pár számra értem oda, mert még tartott az interjú, ami hamarosan olvasható lesz oldalunkon. Abból a két-három számból megítélve a Szükségállapot elég standard dallamos/pop/skatepunkot játszik, viszont nagyon pontosak, lelkesek, és útitársaimmal egyetértettünk abban, hogy az énekes srác nagyon magabiztosan és jól énekel. Jó hangja van hozzá.
A Hatóságilag Tilost többször láttam már, igaz, pár éves időközökkel. Ez jó, mert egyértelműen látható a fejlődés. Néha lehangoltak kicsit a cseppet sem optimista szövegek, de hát ez az én bajom, az előadás profi volt, főleg ahhoz képest, hogy csak egy gitár van, és a színpadi mozgást hanyagolni kell a majdnem állandó kétszólamú ének miatt. Egyetlen negatívum az, hogy az utolsó szám még mindig a zenekar névadó száma, ami elég gagyi, és nem is illik a (mostani) repertoárba. A komoly számok egyértelműen jobbak.
Aztán jött, amire mindenki várt, a Lagwagon, a történelem folyamán másodszor itthon. Én tavaly láttam őket először, Bécsben, és akkor is egyfajta best of volt a számlista, nem pedig az új albumra épült. Ugyanez volt most is, sok régi számmal (a fórumban elolvasható, akit érdekel). Nekem egyértelműen a komoly, zúzósabb dalok tetszettek jobban, a Choke (nagy kedvence sokaknak) nagyon ütött, csakúgy, mint a Dividers. Azért a vidámabb számok közül is meg kell említeni pl. a To all my friends-et. Nekem még nagyon bejött a Black Eyes, ami nagy kedvencem, de igazából nem is volt rossz szám a bulin. Na jó, a Mr. Coffee kicsit unalmas már, főleg az ugrókötelezés. Ez majdnem minden koncertvideójukon ott van. Persze volt a kihagyhatatlan May 16 is, ami nélkül számomra elképzelhetetlen lenne a Lagwagon. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a zenekar pontosan és beleéléssel játszott, a hangzás jó volt, minden szinte tökéletesen hallatszott, Joey Cape hangja is rendben volt, és mindenkin látszott, hogy élvezi a dolgot. Ami egész jó az ő korukban. Jól sikerült koncert volt, a No Use-nál nekem jobban tetszett, nem is igazán találkoztam elégedetlen arcokkal utána. Nagyon megérte, azért a nagy öregek csak tudnak valamit.