Punk Portál - 2024. április 18.





 

2003. III. 29. - Rézmál - Sigmund, Re-G


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. már. 30. vasárnap - 01:50

Mivel a Simon's-ban rendezett buli nem vonzott annyira, mást kerestem szombat estére. Szerencsére utolsó pillanatban befutott egy ajánló a fórumra egy Sigmund nevű ska-core zenekarról. Semmit nem hallottam róluk eddig, de kiderült, hogy játszanak Leftöver feldolgozást, szóval végül sikerült Victimet rábeszélni, hogy nézzük meg.

A két Mammut között sétáltunk fel a Marcibányi térre, ahol a Rézmál nevű kávézó található. Már kívülről sejthető volt, hogy milyen hely lesz. Belülről pont olyan volt, mint ahogy elképzeltem. Szép igényes hely, gimnazista éltanulók hétvégi kikapcsolódásához remek. Gonosz vagyok? Nem baj. Szóval székek körben kis asztaloknál, "igényes" közönség, drága (szerintem vizezett) sör, szinte nulla tánctér, drága hangcucc.

Kb. 5-en voltunk punk körökben mozgó emberek a közönségből. Aztán kiderült, kik is ezek a Sigmund tagok. Menyus a gitáros, aki a Snobsban is játszik az utóbbi időben, a dobos lány (!) volt, aki az ajánlót írta a fórumba (Lea néven), és volt egy basszgitáros srác. A kb. 1 méter széles tánctérre beálltunk, a székeken ülő csávók elől eltakarva a kilátást. Hehe, így jár az, aki ülve akar végignézni egy koncertet. Az első szám után kiderült, hogy szerencsére nem egy totál amatőr zenekarról van szó, egész jól bántak a hangszerekkel. Ez volt az első fellépés, ehhez képest jól együtt voltak a dolgok, nekem tetszett a produkció, és annak a pár embernek is, akik nem a zenekar közeli ismerősei voltak. A stílus tényleg leginkább ska-core-nak mondható, a szövegek (amit értettem) egész jók voltak, ha jól értettem, volt valóságshow fikázás, nu-metal fikázás (jeee!), és egyéb érdekes témák. Feldolgozás kettő volt, a beígért Leftöver Crack szám (nem volt rossz, de még lehetne gyakorolni), és a Hajnal a nemtom melyik popzenekartól ska verzióban. Azért a Csók és könny-t ebben a számban nem lehet felülmúlni szerintem. Két vendégénekes is részt vett a produkcióban, egy fiú, és egy lány. Amúgy szerintem a zenekar gyenge pontja az ének volt. A basszeros énekelt a legtöbb számban, de mivel mozgott közben, csomószor eltávolodott a mikrofontól, ezért ilyenkor nem sokat lehetett hallani. Ami még nehezen ment, az az üvöltés. Aki nem bír, az ne üvöltsön! Vagy ne ilyen bénán, üvölteni teli torokból kell! Nem volt túl hosszú a koncert, de legalább kaptunk egy ráadás számot a végén.

Mint megtudtuk, ez valami Re-G klub volt, havonta egyszer játszanak itt. Ők biztos nagy sztárok, mert vagy 3/4 órán át nem bírták elkezdeni a bulit. Ezek a gitárosok sem sajnálták a pedálokat (lásd Leiah beszámoló), az egyiknek 3 wah-pedálja volt, emellett még vagy 10 mindenféle. Csak tudnám, egy ilyen viszonylag egyszerű zenéhez minek ennyi cucc. Ha jól számoltam, 8 tagú a zenekar, 1 énekes-szaxofonos, 2 énekeslány, 2 gitár, 1 basszgitár, 1 dob, és 1 szintis. A basszgitáros vicces gyerek, ő volt a technikus, vagy nemtom, ő piszkálta a keverőpultot a Sigmund előtt, és a saját koncertjük közben (!) is. Ilyen kérdéseket tett fel, hogy "De melyik a basszus?". :)) Szóval nagyon értett hozzá. Ennek ellenére a hangzással nem volt semmi baj, sőt pont a basszus nagyon jól szólt, tetszett. Egyszer már láttam ezt a zenekart, akkor nem igazán tetszett (enyhén szólva). Most néhány feldolgozással kezdtek, aztán voltak saját számok is. Elég gyorsan meguntam a dolgot, úgyhogy pár szám után távoztunk. Arra a megállapításra jutottunk, hogy zeneileg semmi baj a bandával, de tök ötlettelen az egész. Ebben különbözik tőlük nagyban a Tigris, akik kurva jó zenét csinálnak. Remélem, legközelebb már például az ő társaságukban látom a Sigmund-ot.