Punk Portál

A lemezkritika és a koncertbeszámoló után elérkeztünk No Use For A Name trilógiánk befejező részéhez, az interjúhoz. A pesti koncert előtt készült Tony Sly-jal, a banda énekes-gitáros-szövegíró-zeneszerzőjével, egyszóval agyával. Tony elég sokat ásítozott, saját bevallása szerint elég fáradt volt, de nagyon készségesen válaszolt.

PP: Első kérdés: hogyan emlékszel vissza / emlékszel-e az előző magyarországi koncertre?
TS: Igen. Nem tudom elfelejteni, mert egy hajón volt.
PP: Az első alkalom volt, hogy hajón játszotok?
TS: Igen, a legelső. Előtte sose játszottunk hajón.
PP: Olvastam egy interjút pár évvel ezelőtt, ahol az első (98-as) magyarországi koncertetekről azt mondtad, hogy csak arra emlékszel, hogy közben végig arra gondoltál: "Hú, Magyarországon vagyok! Hú, Magyarországon vagyok!”. A második buli más volt?
TS: Igen, a második buli jobb volt. Emlékszem, hogy megnéztük a várost, átmentünk a túlpartra, és arra gondoltunk: „Miért fizetnek az emberek ennyi pénzt azért, hogy elmenjenek Párizsba? Eljöhetnének ide is.”
PP: Erre még nem is gondoltam…Pesten azért sok kosz is van a gyönyörű helyek között…
TS: Van egy csomó gyönyörű város a világban, amit az emberek nem is ismernek. Egy csomó ember csak Londonba és Párizsba megy el. Nem tudnak a többiről.
PP: Hát igen, például Bécs is nagyon szép.
TS: Igen, Bécs is az.
PP: Következő kérdés: a Far From Finished. Hogyan és kitől jött az ötlet, hogy ők legyenek az előzenekar? Ezt ki dönti el, a turnémenedzser?
TS: A turnémenedzserünk mondta, hogy jöhetne a banda, és hogy igazán jók. Felmentünk a myspace-re, meghallgattuk a számaikat, és rájöttünk, hogy tényleg nagyon jók, és el kéne vinni őket a turnéra. Tehát végül is mindannyian, közösen döntöttünk erről.
PP: És a turnéállomások kiválasztására mekkora befolyásotok van? Láttam, hogy mentek Moszkvába is. Ez kinek az ötlete/szervezése?
TS: A legtöbb dolgot a menedzserünk intézi. Meg ez európai koncertszervező ügynökség.
PP: Voltatok már Moszkvában?
TS: Igen, egyszer. 2005-ben volt, ugyanazon a turnén, amivel itt is megálltunk.
PP: Ugyanott fogtok játszani?
TS: Nem, az szabadtéri buli volt.
PP: Sokáig lesztek ott?
TS: Nem, csak egy napra, aztán irány Helsinki, az utolsó állomás.
PP: Hogy telnek egyébként a turné napjai, milyen az időbeosztásotok?
TS: Délután egy és két óra között kelünk, elég unalmas a nap. Néha elmegyek futni.
PP: Várost nézni szoktatok?
TS: Én futás közben szoktam várost nézni. A fülemben szól a zene, nagyon szeretem, kicsit kikapcsolódok a világból. Aztán visszatérek, eszek, és aztán várakozás, várakozás, várakozás.
PP: Értem. Láttam a myspace oldalatokon, hogy az influences (hatások) résznél a Beatles és a Beach Boys áll az első két helyen. Tényleg ezek hatottak rád a legjobban?
TS: Abszolúte. Ezek a legnagyobb hatások, amik értek. Imádom mindkét bandának a számírási technikáját. Persze a punk-rock is nagy hatással volt rám, de ezek a legnagyobbak.
PP: És még milyen bandákat hallgatsz, amikről az emberek nem is gondolnák, hogy hallgatod őket?
TS: (sokat gondolkozik) Mmm, talán Bob Dylan, vagy Joni Mitchell, meg ilyesmi. Simon & Garfunkel. Bár lehet, hogy kitalálnák, hogy hallgatok ilyeneket, nem tudom…
PP: Igen, lehet. Milyen egyébként az új lemez visszhangja? Pozitív kritikákat kaptok?
TS: Igen. Nagyon jók a kritikák. Mindenki, aki hallotta az új albumot, nagyon dicséri, van aki szerint a legjobb albumunk, van aki szerint az egyik legjobb... ilyesmiket mondanak.
PP: De az emberek mindig dicsérik az albumot, mindig azt mondják, hogy „királyok vagytok”, nem?
TS: Nem, az emberek nagyon lehúzták az előző albumunkat. Az előző albumról szóló lemezkritikák 80 %-a negatív volt, azt mondták, hogy ez egy rossz album. Az új albumról viszont a kritikák 80-90 %-a pozitívan ír.
PP: Neked mik a személyes kedvenceid az albumról?
TS: Kedvenc számok? (gondolkozik) Yours to destroy, Biggest Lie… (sokat gondolkozik)
PP: Nekem a személyes kedvencem a Pacific Standard Time, nem tudom, miért. Tradicionálisabb No Use szám, de jók a dallamok és a szövegek is tetszenek.
TS: Igen. Az egy igazi, hagyományosabb fajta szám.
PP: Rajta lehetett volna akár egy régebbi albumon is, de erre is illik valahogy.
TS: Az album vége felé raktuk, de eleinte úgy volt, hogy ez lesz az első szám a lemezen. Aztán úgy gondoltuk, hogy ez a szám túlságosan mi vagyunk. Nem lehet az új lemez első száma. És Bill Stevenson, a producer, meg Fat Mike, aki soha senkivel nem ért egyet, mindketten azt mondták, hogy „ez a szám olyan, mintha saját magatokat dolgoznátok fel”. És mindig egy kicsit újnak kell lenni.
PP: Nem tudom, nekem azért teszik.
TS: Nem, persze, én is szeretem. A banda is szereti, akarják is játszani élőben.
PP: Fogjátok ma játszani?
TS: Nem. Majd fogjuk később, ha már az album egy kicsit jobban benne lesz a köztudatban, és visszajövünk Európába. Akkor majd sokkal több új számot fogunk játszani, most egyelőre csak hármat.
PP: Kár…
TS: Nem akarjuk azt, hogy játszunk egy csomó új számot, az emberek meg nem ismerik. Egy kicsit várni kell vele, még csak két hete jelent meg.
PP: Említetted a Yours to destroy című számot. Van az elején egy elektronikus rész, ki írja az ilyeneket?
TS: Én írtam az otthoni gépemen. Aztán odaadtam Jason Livermore-nak, és ő kicsit kipofozta, de én írtam otthon.
PP: Más: a Fat Wreck Chordsnál ki a kedvenc bandád zeneileg, és ki a kedvenced emberileg?
TS: A kedvenc Fat-es bandám a Propagandhi. Minden szempontból, zene, szöveg. Szeretem még a… (gondolkozik) a Lagwagont, és az új Fat-es bandák is jók.
PP: Szereted a Bad Astronaut-ot és Joey Cape side projektjeit?
TS: Azt hiszem, Joey Cape bandái jók, de… egy kicsit, mintha túl sok számot írna. Lehet, hogy a Lagwagonre kéne fókuszálnia, annak kéne számokat írnia.
PP: Én imádom a Bad Astronaut-ot, de az új banda, a Playing Favorites nem annyira jön be.
TS: És miért? Nem igazán jók, ugye?
PP: Hát igen, olyan közepes… és emberileg, kik a legjobb barátaid a kiadónál?
TS: Nem is tudom. Olyan sokat nem beszélünk ezekkel az emberekkel. Fat Mike, persze. A telefonomban megvan Fat Mike száma, Joey Cape száma, a Strung Out-os srácok száma… (elakad)
PP: És kinek az ötlete volt a közös akusztikus album Joey Cape-pel?
TS: Fat Mike ötlete volt.
PP: Hogyhogy?
TS: Akart csinálni egy splitlemez-sorozatot a kiadó előadóival, először úgy volt, hogy én leszek az albumon, meg a Swingin Utters-ös srác, de aztán valahogy, nem tudom miért, megváltozott arra, hogy én és Joey Cape.
PP: És aztán nem is lett sorozat a lemezből.
TS: Igen, aztán végül nem lett több akusztikus splitlemez. Azt hiszem, úgy gondolta, hogy mivel volt a Live in a dive sorozat is, meg Best of albumok is, az már túl sok lett volna, hogy van egy akusztikus sorozat is. Túl sok régi számot ásnánk elő újra meg újra.
PP: Volt egyébként olyan tervetek is, hogy kiadtok egy feldolgozásalbumot, nem?
TS: Igen, úgy volt, hogy készítünk majd egyet, de a Me First And The Gimme Gimmes már lefedte ezt a piacot. Annyi lemezük van már, hogy már nem nagyon lehet ugyanazt csinálni.
PP: Milyen jellegű számok lettek volna az albumon?
TS: Nem tudom, nem volt ennyire konkrét még az ötlet. Egyszerűen tényleg nem lehet a Gimme Gimmes mellett feldolgozásokat csinálni, mert ők már mindenféle stílust feldolgoztak, egyre több feldolgozásuk van, és már nem tudsz mihez nyúlni. Már nem vagány dolog a punkzenekarok körében punkos feldolgozásokat csinálni.
PP: És más különleges ötletetek van a jövőre nézve, ami nem egy sorlemez? Például DVD?
TS: Úgy volt, hogy majd egyszer csinálunk egy DVD-t, de olyan hosszú folyamat ez az egész, hogy azt hiszem, talán sose fogunk a végére jutni. Hacsak nem Matt a saját készítésű videóiból össze nem állítja.
PP: OK, köszi szépen, ennyi lett volna, és még egy bónusz kérdés: Hillary vagy Obama (esetleg McCain)?
TS: (hezitálva, és kicsit kelletlenül): Most azt mondanám, Obama.

No Use For A Name (Tony Sly) interjú