2008. IV. 15. Bécs, Arena - Ignite, Terror, Strung Out, Death Before Dishonor

Írta: csabeeka Feltöltötte: csabeeka Ekkor: 2008. ápr. 16. szerda - 20:06

Délután 1-ig melóztam, utána felvettem szép sorjában utitársaimat, Adriennt, Zsuzsannát, és Szabolcsot. Irány Bécs, úristen először fogjuk látni a Strung Out-ot. Már kb. 8-10 éve vártam erre, és még az sem szegte kedvem, hogy az igéretekkel ellentétben mégsem lett budapesti dátuma a turnénak.

Bementünk Parndorfba, túl sok érdekesség nem volt, pár boltba néztünk csak be. Bécsben leraktuk a kocsit, kajáltunk a Gasometerben. A merch cuccok közül semmi nem tetszett, nem mintha lett volna nálam pénz.

Az első bandát lekéstük, és épp kezdett a Death Before Dishonor. Nem nagyon ismerem őket, pár számot hallottam, de semmi különlegeset, érdekeset nem fedeztem fel bennük. Ami érdekes volt, hogy összesen annyi volt a számok közötti átkötő szöveg, hogy háujadúin, meg hevinagúdtájmtunájt? A koncert egyébként egész jól szólt, elől ment a hőbörgés, meg a keménykedés, egyszóval nem volt rossz, de már nagyon vártam, hogy vége legyen, és jöjjön aminek jönnie kell.

És akkor elsötétül minden, fent a zenekar zászlaja, szinpadon a kaliforniai Strung Out! Hát... Botrány volt. Az a legkevesebb, hogy be voltak baszva, de a hangzás olyannyira hazavágta az egészet, hogy totál élvezhetetlen volt. Általában a számok végefelé jöttem csak rá, hogy mi szól éppen, pedig azért nagyjából tudom mi az a Strung Out. Egy zajmassza volt az egész, az egyik gitár szinte egyáltalán nem hallatszott, ráadásul az, amelyik a szólózásra lett kitalálva. Ének néha nem volt, mert a keverős gyerek próbálta menteni a menthetőt, de valahogy nem akart összejönni a dolog, a dob is egyre hangosabb lett. A végén már annyira hogy a cin is mindent elnyomott. Kb. 8-9 számot nyomtam, egy nagy csomó slágert kihagyva, de ennek a bulinak igazából tök mindegy volt, milyen számokat játszanak, így is, úgyis szar lett volna az egész.

Felmentünk a lelátóra leülni, ami nem sikerült, úgyhogy állva néztük, de inkább hallgattuk a Terror koncertjét. Ha jól emlékszem anno a Kultiban láttam őket, és talán a Hatebreed előtt... Kezdésnek üdvözölte a közönséget, egy Vienna, és Budapest jelszóval, hogy mindenki elégedett legyen, és akkor mehetett a karate oktatás. Természetesen a hangzás nagyon jó volt, sokan még a lépcsőn is nyomták a mosht, meg ordították a szövegeket, ill. rázták az öklüket. Szabival beszéltük is, hogy tutira ezek azok a csávók, akik másnap mesélik a haveroknak, hogy úgy rúgtam pofán a köcsögöket, hogy tutira nem mentek ma iskolába.
Maga a koncert annyira nem kötötte le a figyelmem, még a SO koncert negatív hatásai alatt álltam.

Következett az Ignite. Már negyedszer láttam őket az Our Darkest Days megjelenése óta, és valószínüleg ennek köszönhetően most érdekelt a dolog a legkevésbé. Furcsa volt Zolit hallgatni ahogy angolul beszél, ebből a szempontból igazi kuriózum volt a tegnapi koncert. Természetesen az utolsó lemezt eröltették, azért akadt egy-két régi klasszikus, bár általában pont ezeket szokták csak játszani a régebbi lemezekről. Volt Who Sold Out Now, Place Called Home (kicsit magyarul, de inkább angolul), Embrace, Veteran a végén. Természetesen elhangzott, hogy ő magyar, volt szó Tibetről, és hogy hiába tiltakozunk, meg próbálják páran elérni, hogy bojkottálva legyen az olimpia, attól függetlenül is támogatjuk a kínai rendszert, mert mindenkin kínai ruha van a teremben. Szó esett az amcsi elnökválasztásról, mikor kimondta, hogy Obama nagy éljenzés tört ki, elmondta, hogy ő is neki szurkol, mert jó lenne egy afro-amerikai elnök, stb... Volt egy eszmefuttatás, hogy a hardcore rasszista műfaj, ezt mondjuk nem értettem, ahogy láthatóan senki. A végén volt Poverty For All, nagyon vagány volt, ahogy az alattam állók Boysetsfire, és Anti-Flag pólóban éneklik, hogy 50 years, tragical phylosophies, nevetséges. Szabival dumáltunk, hogy vajon melyik ötven évről lehet szó, aztán rájöttünk, hogy ha hozzáadjuk a negyvenhez, és a két és fél Mszp ciklust, akkor pont megvan az eredmény. A végén aztán volt egy kis érdekesség, elnyomták az utolsó lemez legjobb számát, a Slowdown-t akusztikusan, ez volt a koncert csúcspontja. Végén még Live For Better Days, és a Veterán, immár villanygitáron. A szám felénél elindultunk a kocsihoz. Mikor elindultunk, előttünk épp egy mentőautó viharzott az Arenához. Utólag kiderült, hogy egy gyerek állítólag a derekára esett, egy stage dive következtében. Jobbulást neki.