Punk Portál - 2021. szeptember 23.





 

No Use For A Name - The Feel Good Record of the Year (Fat Wreck, 2008)


Írta: Mozart
Feltöltötte: Mozart
Ekkor: 2008. ápr. 1. kedd - 19:54

Mivel az előző két No Use For A Name albumot eléggé lehúztam, titokban nagyon reménykedtem, hogy most lesz valami jó, amiről írhatok az új lemez kapcsán. Elvégre nem vagyok utálójuk, csak éppen az utóbbi években tagadhatatlanul nem alkottak sok maradandót. És lám - a No Use végre összeszedte magát. Ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül, ahogy nézem a rajongók és nem-rajongók véleményeit az interneten, nagyjából egyetértés van abban, hogy ez az album ha nem is übereli, de azért nagyjából utoléri a zenekar klasszikus albumainak (Leche Con Carne, Making Friends, More Betterness) színvonalát. Állítólag Fat Mike szerint ez a legjobb No Use album a kilencvenes évek óta - mondjuk ez nem nagy szám, mert a 2000-es években eddig csak két rendes stúdióanyaggal jelentkezett a banda.
A legérdekesebb azonban nem maga a tény, hogy egész jót alkotott a No Use, hanem az, hogy mindezt úgy tette meg, hogy igazából nem változtatott a jól bevált recepteken. Talán még kicsit kevesebb is a kísérletezés, mint az előző albumon. És bár pont a kísérletezés hiányát róttam mindig fel nekik, bebizonyították, hogy olyan számokat még mindig tudnak írni, mint régen. Csak éppen azóta másféléket akartak, és nem sikerült. Most többé-kevésbé maradtak annál, amihez már értenek.
A régi recepthez való visszatérést rögtön a kezdőszám, a Biggest Lie alapozza meg, amit egyes helyeken agyondicsértek, és valami amerikai punk rádió is rongyosra játszotta (egyébként hogy lehet egy mp3-at „rongyosra” játszani? - ki kéne találni valami új kifejezést). Én azért nem dobtam hátast a számtól, de tény, hogy a Making Friends-féle húzós nótákat idézi. (És ellentétben az utolsó két album lagymatag klipes számaival, most végre egy gyors nótához készül klip. Úgyse fogja játszani az MTV, akkor meg minek rádióbarátkodni?) A lemez ugyanolyan jól folytatódik, mint ahogy elkezdődött, és bár van rajta azért töltelék, mint mindig, azért több olyan szám is van, amiért már önmagában is érdemes lenne meghallgatni. Ezek közé főleg az
I want to be wrong-ot, a „címadó” Feel good song of the year-t és személyes kedvencemet, a Pacific Standard Time-ot sorolnám. Ezek hangszerelésben és struktúrájukban mind a tradicionálisabb No Use-vonalat képviselik. A hangzás és az ének gyakorlatilag tökéletes, de ezzel nem is szokott soha baj lenni. A lemez leggyengébb pontjai számomra ezúttal (is) az akusztikus, lassú és elektronikus betétekkel tűzdelt számok. Nem azért, mert punkzeneileg konzervatív volnék, hanem azért, mert ezek egyszerűen gagyik.
Nem tudom, még meddig, de a myspace-en ingyen meghallgatható az egész album. Szerintem ennyiért mindenkinek megéri rááldozni az időt, aztán meg el lehet dönteni, hogy igaza van-e Fat Mike-nak. Bár a lemezcím (a tavaly megjelent válogatásalbuméhoz hasonlóan) kicsit ambiciózus lett, azért tényleg jó album ez, legalábbis az előzőnél biztos jobb minden tekintetben, kivéve a belső borítót. Ja, és persze aki nem tudja, annak most szólok, hogy a zenekar nálunk is megáll a lemezbemutató turnéval. Április 18, A38 hajó. Biztos jó lesz.

www.nouse4aname.com