Punk Portál - 2021. szeptember 16.





 

NOFX – They’ve actually gotten worse live (Fat Wreck, 2007)


Írta: Mozart
Feltöltötte: Mozart
Ekkor: 2007. nov. 18. vasárnap - 23:40

Mielőtt nekivágnék, leszögezném, hogy a múltkori, botrányosan gyenge cikke után természetesen kirúgtuk Hippertné Leát a szerkesztőségből. Ígérjük, legközelebb jobban odafigyelünk az állásinterjún, hogy kit veszünk fel.
A NOFX új lemezeinek megjelenésekor azért nehéz bármi újat is mondani, mert még ha két héttel a megjelenés előtt megkapom a promót, addigra már úgyis megvan mindenkinek, aki nagyon meg akarta szerezni. Véleményből elhangzott jó pár a fórumon, így úgy döntöttem, hogy inkább leírok néhány gondolatot, ami felötlött bennem a lemez hallgatása során / után.
Első gondolat: hogy lehet, hogy már megint elírták a számsorrendet a CD-n? A Real Mckenzies-nél már előfordult ez, és írtam is róla, de mégiscsak a NOFX a kiadó első számú bandája... hogy a fenébe van az, hogy a kiadónál megjelenés előtt senki nem veszi észre, hogy a CD-n látottakkal ellentétben nem a 12. szám a See Her Pee, és nem a 14. az Instant Crassic, hanem fordítva? (A promóanyagon, sőt, még az mp3-ban terjengő verzióban is el vannak írva a számcímek). A keveredésre egy szemmel látható okot találtam, mégpedig az igen hasonló szöveget („see her pee” az egyikben, „sea of pee” a másikban.). Egyébként a hátsó CD-borítón nincsenek rajta rendesen a számcímek, csak úgy, hogy a megrajzolt zenekar setlistjét látjuk nagyban. Ott mindkét szám egyszerűen "Pee" néven fut. Na, ennyit erről, kicsit túltárgyaltam.
Második gondolat: mi az igazság és mi a kamu? A CD füzetecskéjében le van írva, hogy a banda tagjai hogy töltötték azt a három napot, amelynek estéjén a lemez anyagául szolgáló három koncertet felvették. Elég reális dolgok vannak benne, pl. Melvin, első nap, „17:30, Megérkeztem sound check-re, 17:35, Kértem egy sört”, stb. Namármost, a következőt viszont nem akartam elhinni: Fat Mike, második nap: „8:45 A második lyuknál (golfról van szó - a szerk.) a barátom, Pete túladagolja magát egy folyékony válium-kokain koktéllal, amit azelőtt fogyasztott el, hogy felbukkant volna. 9:00 A szíve leáll, de a az orvosok újraélesztették. 9:15 Úgy döntünk, hogy befejezzük a menetet, mert Pete is így szerette volna. 12:30 Befejezzük a golfozást. Mindenki seggfejeknek néz minket a klubban." Szóval ezt nem hittem volna el, de aztán meg hallom a Whoops, I OD'd (magyarul: Hoppá, túladagoltam magam) előtt, hogy Fat Mike azt mondja, ezt a számot Pete haverjának küldi, aki túladagolta magát aznap a golfpályán, nem vicc... Úgy látszik, mégis igaz.
Harmadik gondolat: sok szám jobb, mint az eredeti verziója (mert hát rendesen átírtak egy csomó számot), ilyen szempontból nekem a legjobban a We march to the beat of indifferent drum tetszett, reggae változatban.
Negyedik gondolat: Ők is rájöttek, hogy a Green Day-féle Basket Case elejének akkordmenete ugyanaz, mint a Longest line refreénjéé. Annak idején nekem is eszembe jutott ez. Tényleg.
Ötödik gondolat: a CD-borító nekem a hangulatában a Blink 182 - The Mark, Tom and Travis show borítóját juttatja eszembe, még akkor is, ha tudom, hogy inkább az előző NOFX koncertalbum szellemi folytatója akar lenni. Mégis visszajön egy csomó dolog a Blink borítójáról is. Azon viszont egy napig gondolkoztam, hogy honnan ismerős rajta a srác, aki zacskót húzott a fejére. Aztán rájöttem: Gróf Balázs képregényeiből...
Hatodik, befejező gondolat: vajon igaz a lemezcím, és tényleg rosszabbak lettek élőben? Persze, hogy nem. Ugyanazok, akik voltak - négy punk showman, akik tudnak zenélni, jól berúgnak (kicsit már túl sokszor is feljön a téma a borítóban és a hangfelvételen is - kábé kétszámonként elmondják, milyen részegek), szóval jól berúgnak, utána meg szépen eljátsszák a király számaikat. Aki ott volt a budapesti koncerten, az tudja, hogy rengeteg a duma a számok között, jobb és kevésbé jó poénokkal. És egy banda, aminek akkora slágerei vannak, mint a Lori Meyers vagy a Franco Un-American, az megengedheti magának, hogy beiktasson egy 9 számot egyben ledaráló, 6 perces blokkot, vagy éppen béna poénokat is. A NOFX továbbra is öntörvényű, és talán ezért szeretem és szeretjük még mindig őket.
Nincs nagy végkövetkeztetés. Egy élő album sose árulja el, merre fejlődik egy zenekar. Kíváncsian várom, hogy a viszonylag gyenge sárga album után milyen lesz a következő. Élő albumnak ez elmegy, bár már volt egy (ilyen szempontból egy DVD-nek jobban örültem volna). Pár hallgatást biztosan megér, aztán felkerül a polcra. Utána várjuk a következőt.

www.nofx.org