Punk Portál - 2024. március 28.





 

2007. X. 28. Budapest, Filter - Szeszkor, Skambulance, The Snobs, Cartouche (FR)


Írta: kalcsi
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2007. okt. 29. hétfõ - 17:50

A vasárnap esték dögletesek, undorítóak. A hét legdepresszívebb része a vasárnap este, szerintem tüntetnünk kéne, hogy hatóságilag tiltsák be. A vasárnap estét akkor is az illegalitásba kellene száműzni, ha az ember naplopó egyetemista lányának másnap szünet van. Így aztán, menekülvén a vasárnap este közelgő sötét felhői elől, fogtam hű fényképezőmet, Mr. Renfieldet és lemenekültünk a Filterbe Szeszkor, Snobs, Skambulance és Cartouche koncertre.
Mikor odaértem, akkor derült ki, hogy a franciák (a Cartouche, ugye) ötödik órája dekkolnak a magyar-szerb határon (a határőröknek az ő ku rothadék vasárnap!), és kicsi az esélye, hogy még odaérnek a koncertjükre, így később lett kezdés és a jegyár 300 Ft-ra csökkent, ami nekem úgyis mindegy volt, mert ingyenélő fasz vagyok (kösz, Ággi! :-)).

Kicsit ücsörögtem, tébláboltam, lófráltam fel és alá, majd idővel, ahogy a Szeszkor szerelni kezdett, elkezdtem próbaképpen fényképezni, csak a fényviszonyok miatt. Szegény Mártony, az énekes picsamásnapos volt és a torka is szanaszét volt baszódva, a közönség is halál passzív volt, a dobos is sokszor elbaszta, no meg hiányzott a szokásos sörlóbáló-trógerkedő-huligánkodó Szeszkor baráti kör nagy része is, így a partihangulatra csak az utolsó sláger, a Mindenkit megbaszunk című opusz környékén kezdtem csak ráérezni, de addigra véget is ért a koncert, és a tagság inkább vonult pultot támasztani. A vasárnap estének a kurva anyját.

Kicsit pofáztam öcsém egy ska-oi színtérbe szakadt volt osztálytársával az egyik kanapéba süppedve, majd benéztünk, hogy kezd-e már a Skambulance. Nem tudom, mikor láttam őket legutóbb, a ska nem igazán az én zeném, úgyhogy ha hallottam is őket ezelőtt, nem emlékszem rá. A gityós-énekes gyerek elég idegesnek tűnt, és hangológép meg fúvósok bevetésével se sikerült a gityósoknak összehangolni fél óra alatt, így kijelentették, hogy kicsit hamis lesz a koncert. Erről is a kibaszott vasárnap este tehet, monnyonle. Amúgy egész tetszett a buli, már-már táncolni is majdnem nekiálltam, de annyira azért nem fűtött a lelkesedés, hogy nagyon sok fényképet csináljak, és igazából minden szám ugyanolyannak tűnt egy idő után, úgyhogy csak oldalt álltam és figyeltem a koncertet.

Kezdett aztán a Katéter from Berlin The Snobs. Most fogom abbahagyni a vasárnap esték felmenőinek az emlegetését, mert a Sznobok viszont nagyon együtt voltak, érződött, hogy ezelőtt tíz napig turnéztak és minden este játszottak valahol, röpködtek a poénok, hibátlanul játszottak, és nagyon lendületesen, nem tudom, mikor tetszett ennyire legutóbb a koncertjük. Nyomtak egy új számot is, aminek a stílusát Ággi szerint „ennek a közönségnek még szoknia kell”, de nekem tetszett, kicsit lassabb, elborult nóta, ha jól emlékszem, Budapest a címe, a szövegből meg, amennyire értettem, igazi külvárosi világvége-hangulat jött le. Snobsékat sose azért szerettük, mert könnyen befogadható lenne a zenéjük, de ez nem is baj. Egy koncerten nagyon meglátszik, ha a zenekar turnéról hazatérő bulija: fáradtak mint az atom, de az elmúlt napok élményei meglátszanak rajtuk és nagyon együtt vannak, na. Egyszer annyira szívesen megtapasztalnám én is, milyen turnéról hazatérni. :-)

A buli után kiderült, hogy a franciák, a Cartouche már valahol Budapesten vannak, úgyhogy ismét tébláboltam, lófráltam és süppedős kanapékban fetrengtem, majd a csigazabáló kollégák tényleg befutottak, villámgyorsan összepakoltak és kezdtek is. A koncert előtt született meg a nap beszólása nyilván Tunyi szájából: Kobold (Szeszkor gitáros) kérdezte tőle, hogy „Tunyi, hol a kabátod?” erre mindannyiunk kedvenc Tunyija elgondolkozva: „Hol vagyok én?”. :-D
A Cartouche-ban egy csaj énekel, aki nekem amolyan kortalan típusnak tűnt: nem tudtuk eldönteni, hogy húsz éves, vagy negyven, mindenesetre nagyon energikus frontember, mimikával és gesztusokkal (ami gitározás mellett nem könnyű) is előadta a szövegek mondanivalóját, miközben játszottak, így az erőteljesen megkopott franciatudásommal még néha értettem is, miről szólnak. Egy számot ismertem fel, a Je trahirai demain címűt, mert Ággi még baromi rég mutatta a myspace-en: a létra gitáros srác kicsit tört angolsággal magyarázta el, miről szól ez a szám: egy, a második világháborúban Franciaországba menekült német zsidó nő, aki rengeteg gyerek életét mentette meg, mikor elfogta őt a Gestapo, még tudott írni pár sort arról, hogy hogyan kínozták meg, és azt írta, hogy ma még nem fog beszélni, de holnap lehet, hogy már igen.
Amúgy a koncerten az egész terem táncolt, aki ott maradt és megvárta a franciákat, az egészen biztosan nem bánta meg, nagyon energikus, kellemesen táncolható, dallamos rákenról-punk az ő zenéjük, ezért is hangsúlyoznám, hogy ma mindenki jöjjön a Kultiba a Sonic Boom Six után megtekinteni őket jól. :-)

Végül kicsit hallgattam Nénó észosztását, majd az újonnan bizniszelt Szeszkor pólómat és Mr Renfieldet a vállamra kapva elindultam az éjszakai felé.