Punk Portál - 2021. szeptember 23.





 

Panksapka - Tánc az ördöggel (Edge records, 2007)


Írta: Mozart
Feltöltötte: Mozart
Ekkor: 2007. okt. 17. szerda - 22:03

„Ez a szolnoki Panksapka zenekar harmadik albuma. Az előző óta sok idő telt el, sok minden történt velünk, de leginkább az, hogy egyikünk betegsége miatt nem lehetett tudni, lehet-e még valaha ilyen zenekari felvétel. Köszönjük a sorsnak a lehetőséget, hogy együtt lehetünk, és hogy meg tudtuk csinálni ezt a lemezt” – ez a pár mondat kisbetűvel található meg a lemezborító utolsó oldalának alján. Pedig annyira nem jelentéktelen szöveg, mert aki ismeri a zenekart, az tudja, hogy tényleg viszontagságos volt a sorsuk, így hát nagy öröm, hogy összehoztak egy új – és előre lelövöm, színvonalas – albumot.
Régen a Panksapka nagyjából egyfajta profilra állt rá, az egyáltalán nem véka alá rejtett első számú példakép, az Aurora nyomdokain: kétperces, gyors, egyszerű, négyakkordos punk nóták. Az új album újabb példa arra, hogy lehet úgy túlélni a magyar punk színtéren, hogy egyszerre maradunk hűek a régi stílusunkhoz, és nyitunk az újdonságok felé, önmeghazudtolás nélkül. A Panksapka egyrészt hozta a régi, rá jellemző, húzós nótákat, mint például a nyitó Káosz van (a közlekedésről és nagyvárosi életről szól), vagy a Kiszámoló (aminek amúgy sajnos elég szedett-vedett lett a szövege, ugyanis semmi összefüggést nem mutat azon kívül, hogy minden sorában van egy szám). Másrészt megjelent a zenéjükben a ska és az egyre poposabb számok is, a hardcore-ról nem is beszélve. A változatosságról a kiegészítő hangszerek és vendégzenészek gondoskodnak. És a legcsodálatosabb az egészben az, hogy nagyon jól megfér az albumon egymás mellett a (találjátok ki, milyen stílusú) Indul a ska, a hardcore-elemekben dúskáló, és tényleg elég kemény gitárszólamokat bemutató Molotov koktél, vagy a leginkább pop-punk kategóriába sorolható Járjunk egyet (ez utóbbi egy direkt béna szövegű szerelmes szám, nem éppen a kedvencem, de az „Így lesz jó / csak súgd a fülembe, hogy ájlávjú” rím (?) nálam mindent visz. És még sorolhatnám, de nem teszem, inkább mindenki megnyugtatására még egyszer kiemelném, hogy a különböző stílusokat (és még a két feldolgozást is) valami megmagyarázhatatlan módon egybekovácsolja egyfajta Panksapka-hangulat, és ez nagy szó.
Számomra magasan a legjobb szám a címadó Tánc az ördöggel. Lehet, hogy tévedek, de nekem annak idején úgy tűnt, a Kék osztriga volt a zenekar fő slágere, erre várt mindenki a koncerten. Amikor ezt az új számot először meghallottam, az volt az első gondolatom, hogy megszületett az új Panksapka-himnusz. Egyszerűen tökéletes: keserédes, vagy inkább sírva vígadós hangulatú szöveg, kicsit balkán-beütésű ska alap (erről a tangóharmonika gondoskodik), és fülbemászó, szomorkás pop-punk refrén. Aki lusta az egész albumot meghallgatni, vagy csak nem hiszi el, hogy jó, az ezzel kezdje – szerintem ez most nem szubjektív vélemény, le merem fogadni, hogy bármilyen zsűri is ezt kiáltaná ki a lemez legjobb számának összhatás (zene+szöveg) szempontjából.
A lemez mindent összevetve néha hullámzó ugyan, nekem van egy-két gyengébb alkotás is, de az összesített színvonal és a hangulat feledteti ezt. Mivel mostanában elég kevés magyar punkzenét hallgatok, igazi felüdülés volt az új Panksapka-album. Aki hozzám hasonló cipőben jár, tegyen egy próbát vele.

Akit egyébként érdekel a dalok eredete, azok elolvashatják a zenekar honlapján is, ahol egy Metal Hammerből kiszedett cikkben hosszasan és részletesen elemzik egyesével a számokat a zenekar tagjai.