Punk Portál - 2021. szeptember 27.





 

2007. IX. 27. Budapest, Filter - Csirkepogó, Szemérmetlen Ajkak, Mir (CH)


Írta: kal0z
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2007. szept. 28. péntek - 11:40

Az elbaszott zenéket majdnem annyira szeretem, mint az emot, úgyhogy amikor a Csirkepogó és Szemérmetlen Ajkak zenekarok dobosa, Doki elejtett egy olyan mondatot, hogy „a Filterben lesz még egy svájci zenekar, a Mir, akik olyanok, mint a Digép”, egyből ugrottam, mert érezni vágytam a dobhártyámat ütvefúrózó indusztriál-noise „dallamok” lágy szöszmötölését, emellett a Csirkepogót és a Szemérmetlen Ajkakat is kedvelem és rég láttam őket, evidens volt tehát, hogy egy, a horror jegyében eltöltött kellemes délután végével átsétáljak a Filterbe.
Mikor leérkeztem, alig lézengtek páran a helyen, úgyhogy ücsörögtem, olvasgattam, amikor befutottak szép lassan a magyar zenekarok, plusz a baráti kör.

A dobok mögött cineket buzeráló Dokit kérdeztem, hogy „ti kezdtek, vagy ti kezdtek?”, végül kiderült. hogy ők (jelen esetben: Szemérmetlen Ajkak) kezdenek. Emlékszem, annak idején mennyire taszított a név, azt hittem, egy újabb kannáspunk formáció viseli, de amióta megismertem a zenekart, a véleményem egészen megváltozott: kiforrott, kellemesen táncolható, szimpatikus mértékben elmebeteg tagsággal, és iszonyú jó szövegekkel ellátott muzsika az Ajkak, azt hiszem például, hogy nem ismerek még egy olyan magyar dalszöveget, ami egy mondatban ennyi mindent kifejezne, mint az Ajkak Oszló Tehén című számának a refrénje: „Dögevő lettem a szoba sarkában, öklébe szorít a fájdalom”. Ez egyértelműen kedvenc, szerencsére el is játszották a koncerten. Ha eljutok az Ajkak egy bulijára, mindig elcsodálkozom például azon, hogy Abdul (basszus) mennyivel jobban játszik itt, mint a Körzeti Megbízottban, hogy az énekes, a civilben tudós Bajuszúr mennyire átéli, mennyire elmebeteg módon képes mozogni, és az egész annyira együtt van, hogy nagyon, és nem lehet nem élvezni. A koncertjük grandiózusra sikerült végén már Bajuszúr is a földön feküdt, és Abdul is, de ő a homlokára ejtette a basszusgitárt, amitől egy kurvanagy pukli keletkezett a fején, tisztelettel néztem tehát rá.

Másodikként két tag maradt a színpadon (Doki, Abdul) és jött még egy, Peti egy basszusgitárral, mert ők hárman alkotják most a Csirkepogót, akiknek az se hozta meg a világhírt, hogy bekerültek az amúgy elég gagyi indexes videóba, (meg lett egy csudi videóklipjük ;-)) és akik Matyipotter pár évvel ezelőtti kilépése óta folyamatos gitároshiánnyal küzdenek, de én úgy vettem észre, a két stabil taggal rendelkező zenekar még így is tud fejlődni, pokemonos poppunkból valami kellemes akusztikusgitáros, ücsörgős, napsütötte balatondéliparti alter-dologgá nőtte ki magát a Csépé, Doki szabad agykapacitásából és furcsa rímekből született szövegeivel súlyosbítva. A mai estén egyébként eléggé szétcsúsztak a fiúk, és nem annyira a saját bevallása szerint A Világ Második Legrosszabb Gitárosa, Abdul miatt, aki egy hónapja gitározik, hanem keveset próbáltak, és nagyon meglátszott, meg eléggé lehúzta a színvonalat, hogy Peti nem tudta az új dalok szövegét, pedig tök jó a témájuk legalábbis, a K. Laci bácsi (leendő videóklipes nóta, de psszt ;-)) gyilkolós-vérfürdős, volt még egy számítógépfüggős (de nem vettem magamra), meg a még fel nem vett új lemez címadó nótája, a Mosolygép is. A repertoár két legrégebbi száma is előkerült (Bóbita és Meztelencsigák), úgyhogy a relatíve népes közönség (őszintén szólva kevesebbre számítottam) örült. Bejött, akkor is, ha sokat hibáztak, bizonytalanok voltak, de már megint nem tudtam nem jókedvű lenni. :-)

Nem gondoltam volna, hogy az este során hallok olyan zenét, ami mellett mondjuk a Digép kellemes, dallamos rádióbarát popzene. De kezdtem sejteni, hogy itt valami ultrabrutál fog következni, amikor a Mir, a svájci cimborák elkezdtek pakolni: egy (második) lábdobot használtak állótamként, egy cinállványra basszushúrral akasztottak fel egy helyes kis bádog olajoshordót (amibe hangszerkábelt dugtak), hogy a cimbit a kétféle múzeális szintivel és a számos számomra ismeretlen effektező/pedál/„bedugod a dzsekdugót és még egyet beledugsz”-kütyüvel, és a gitár-és basszuspengető kollegát a komplett kisvasúttal még ne is említsem. Ja és, életemben először láttam rugós zengetőt, egy kis hosszúkás fémtálca, benne három rugóval és az oldalán két jack-dugóval, azt bámultam és fostam be rajta intenzíven. Egyáltalán nem énekeltek, és AZT az elbaszott zenét, nem is tudom, hogy lehetne leírni. Én arra gondoltam, olyan, mintha a a 2001 Űrodüsszeiát négyszeres sebességgel tekerve néznéd végig, az űr fenyegető, végtelen, titokzatos, elszállós, de kurvára pörögnek benne az események. Abdul egy kurvajó scifi antológiához hasonlította a zenét, a keverős srác meg megjegyezte: biztos azért hívják őket Mirnek, mert annyi kütyüt pakolnak fel a színpadra, mint amennyi az űrállomáson van. A félórás szerelés során tehát az „attrakcióé” volt a főszerep, megbámultuk a cimbik nagyon komoly vintage cuccait, a félórás koncert alatt meg lestem, és nem nagyon tudtam mit kezdeni a zenével, oly' elbaszott volt, annyira nem hasonlított semmihez, amit idáig hallottam, és annyira nem tudom most se leírni semmivel, hogy inkább húzzatok myspace-re meghallgatni, és amikor legközelebb erre járnak, akkor ott lássam az összes elbaszottzene-rajongó arcot ám!

Végül jóval 11 után még adtak egy ráadást, de addigra nekem túlzottan csípte a szemem a cigifüst és a füleim is elfáradtak, úgyhogy kint fetrengtem egy fotelban, végül pofáztam még lent és kint, és hazafele Planes Mistaken For Stars-t hallgattam, mint kellemes levezető zenét egy ilyen koncert után.

http://www.myspace.com/mirmusic
http://www.myspace.com/csirkepogo
http://www.myspace.com/szemermetlenajkak