Punk Portál - 2021. szeptember 23.





 

The Flatliners - The Great Awake (Fat Wreck, 2007)


Írta: Mozart
Feltöltötte: xzoleex
Ekkor: 2007. szept. 17. hétfõ - 08:46

Akárhol olvasok erről a bandáról, mindenütt csak azt látom, hogy egyfolytában a fiatal korukról és arról van szó, hogy relatív kezdő létükre milyen jók. Szó ami szó, tényleg nem sok az a 19 és fél éves átlagéletkor... De engem azért jobban érdekelt maga a zene. Előzetesen nem sokat tudtam a bandáról, csak annyit, hogy többfajta elemet is kevernek az alapjában véve punk zenéjükbe: reggae, ska stb. Ez aztán teljesen félre is tájolt, mivel hogy a zenekar mérföldekre áll ska-punktól vagy a például Mad Caddies-féle zenekaroktól, és valahogy még a reggae-sebb számaik sem igazán reggae-sek.
Az a helyzet ugyanis, hogy ez az album majdnem hogy az elejétől a végéig punk-rock. Zúzós, agresszívan éneklős, gyors és művészieskedést messziről kerülő számok, két-három percben. Stílusban leginkább talán az Against All Authority-ra és a Suicide Machines-ra hasonlít (a banda hivatkozik is az utóbbira, mint hatásra, na meg elég sok helyen hasonlítják is őket a nem is olyan rég megboldogult SM-hez). Ráadásul állítólag az előző Flatliners albumon sok/több volt a ska hatás, ami még több táptalajt adott ennek az összehasonlításnak.

Nos, ahogy említettem, ezek a ska hatások eltűntek, punk után punk szám, valamint összesen két reggae-alapú lassabb nóta, a This Respirator és a Mastering the World’s Smallest Violin. Ha már itt tartunk, megjegyezném, hogy a számcímek eléggé elborultak, szinte sehol semmi összefüggést nem látok a címek és a számszövegek között. Egy biztos, van bennük fantázia (...And the World Files For Chapter 11, Mother Teresa Chokeslams the World). Az album végén azért kicsit elkapatja magát a zenekar egy hétperces számmal (nem lassú, csak hosszú az intrója, meg sok benne a témaváltás). Szóval mutatnak egyes jelek a változatosság keresésére, de - véleményem szerint szerencséjükre - az egységesség dominál, nem az útkeresés.

Nem akarok sok szót vesztegetni erre az albumra: nem egy világmegváltó anyag, de pár hallgatást megér, aztán majd meglátjuk, mi lesz ebből a fiatal (és kétségtelenül tehetséges) kanadai kvartettből. Suicide Machines-rajongók mindenképp tegyenek vele egy próbát, de más se ódzkodjon tőle az említett ska/reggae hatások miatt, mert azok nem igazán érvényesülnek – ez nem egy újabb pop-ska-punk banda. Ja, és még azt is megkockáztatom látatlanban, hogy a Flatliners biztos nagyon jó élőben. A lemez hangzása nem a Fatnél megszokott stúdiós, hanem az élő hangzáshoz sokkal közelebb áll, és néha, ha hallgatás közben becsukja az ember a szemét, szinte ott érzi magát egy kis párás, fülledt klubban a koncerten, öklüket lengető és együtt éneklő, önfeledten bulizó fiatalok körében. Ami azért jó dolog.