Punk Portál

Igen, nekem is feltűnt, hogy az előző lemezbemutatónál azt írtam, milyen kevés német zenekarral van közelebbi ismeretségem, erre tessék, egyből itt egy ez a frankfurti banda. Bevallom akkor is eszembe jutottak, de valamilyen oknál fogva, amit most nehezen tudnék megmagyarázni, szándékosan nem említettem a Tragic Vision-t. Talán azért, mert sokan csak legyintenének rájuk, hogy „tudjuk-tudjuk: ők azok akik állandóan jönnek hozzánk, de csak azért kéne örülni, mert külföldiek?” Valóban, nem túlzottan ismertek Németországban, de azt hiszem, nálunk sem jobban. Pedig lehetnének, ha másról nem arról, hogy 15 évnyi működés és turnézás után jelent meg első albumuk.

Kicsit szégyelltem magam este a koncertjükön, hiszen bizonyos okok miatt még azon is gondolkoztam, hogy egyáltalán elmenjek-e megnézni őket. Végül kis késéssel megérkeztem, ők pedig olyan régi ismerősöknek kijáró barátsággal fogadtak (a – tegyük hozzá – hozzá: igen családias hangulatú bulin), hogy nem is értettem, hogy fordult meg a fejemben az itthon maradás gondolata. Oké, játszottunk anno együtt, utána pedig mi szerveztük az egyik bulijukat, de úgy tűnik, az én szegénységi bizonyítványom, hogy ennek mostanra ilyen kevés jelentőséget tulajdonítottam. Hazaérve még éjszaka végighallgattam a lemezt, és majdnem ugyanakkora élmény volt, mint előtte élőben hallani a számokat – ha kicsit más jellegű is.

Azt hiszem, ha 10-20 évvel idősebb lennék, éjjel-nappal tudnám hallgatni ezt a zenét; jelenleg viszont annyit tudok mondani rá, hogy okosan ki van találva, szép és kiforrott az egész, de én leginkább a szövegekben rejlő érzelmi töltetet tudom értékelni, azt viszont nagyon. Igen-igen, ez egy emo(-rock) zenekar, akárhogy is nézzük. Egy szebb világban szólhatnának ők a rádióból és akkor ezen szomorkodna az ember, nem a milliószor hallott 80-as évekbeli gagyipoppon, meg akkor a szüleim is ezt dudorásznák, mert nekik ez pont jó lenne. Viszont engem ezzel még nehéz teljesen megfogni, nekem még kell a tempó, meg kell egy kicsit több durvulás (itt említeném meg, hogy az év általam egyik legjobban várt lemeze a lassan elkészülő új Silent Drive). A koncerten például vendégszerepelt a Florian nevű barátjuk a Break The Silence című számban, aki kezébe kapta a mikrofont, és Milo karcos énekhangja mellé jól odaordibált, na ekkor már egy adag dög is került a produkcióba – de hát ez nem az a zenekar.

A lemez úgy szól, ahogy várná az ember a zenekartól, nincs túlcsicsázva, de a saját hangzásvilágukat tökéletesen visszaadja. A felvett számok között van pár átdolgozott régebbi is, mint a Mysterious Ways vagy a Roads To Past, egy magyar nyelvű, amit Gábor énekel* (ami amellett, hogy nyilván nyelvtanilag nem tökéletes, mégsem maradna szégyenben a mai magyar mezőnyben – sőt), illetve egy bonus track a végére. Nagy valószínűséggel a cd nem fog elkopni a sok hallgatástól, de biztos vagyok benne, hogy lesznek pillanatok, amikor pont ezt kell majd elővennem, hogy pont azok a hangulatok és érzések ragadjanak meg, amik anno valamelyik TV koncerten, vagy a lemez első hallgatása közben.

Ja, majd elfelejtettem. A borítón Rádi Gabi fényképei szerepelnek, reméljük ez egy ígéretes nemzetközi karrier kezdete! :)

*A zenekar tagjai mint Németországban élnek, de a gitáros Gábor szülei öröksége révén beszél magyarul.

Tragic Vision - Living On Borrowed Time (Unknown Records, 2007)