Punk Portál - 2021. szeptember 28.





 

2007. Vi. 26. Budapest, A38 - Hatebreed, As i Lay Dying, Embers


Írta: csabeeka
Feltöltötte: csabeeka
Ekkor: 2007. júl. 9. hétfõ - 19:10

Harmadik alkalommal látogatott hozzánk a Hatebreed, így ha már más dolgom nem akadt ellátogattam az A38-ra…

Ismerős elég kevés volt, mondjuk nagyon sokan voltak, lehet csak egy szemüveg hiányzott. Jó hosszú sorbanállás, lejutásomkor kezdte műsorát az Embers, akit elvileg már senkinek sem kell bemutatni a magyar szintéren. Szinte csak az új lemez nótáit játszották, legalábbis én csak ezeket fedeztem fel. A hangzás elég jónak tűnt, most szóltak a legjobban az általam látott koncertek alapján. A közönség nem igazán vette a lapot, persze volt sok ördögvilla, és egyéb marhaságok. Minden átvezető szövegben nagyon megköszönték hogy megnézzük őket, és hogy kurva jók vagyunk, és hogy milyen jó hogy ott vagyunk. Jól elbólogattunk a számokra, bár nekem már talán túlságosan metál, de koncerten teljesen élvezhető fél órában a produkció.

Második fellépő az As I Lay Dying volt Kaliforniából. Én életemben nem hallottam, de Reflected Zsolti felvilágosított, hogy elég híresek, és hogy divat utálni őket. Emora számítottam, ehelyett kb. az Embers koncert folytatása lehetett volna, még az énekesek is hasonlítanak egymásra. A fiatalok hülyére verték egymást, öröm volt nézni a nagy megőrülést. Viszont bennem az a kérdés merült fel, hogy mit kell ennyire ugrálni, hiszen egyáltalán nem vettek le a lábamról, de ez egyéni szociális probléma. A hajó viszont továbbra is töretlenül mozgott, még hátul sem volt biztonságban az ember, jöttek a szörfösök, mászkáltak egymás hegyén hátán, én meg minden szám után reménykedtem, hogy már nem kell sokat várni, hogy vége legyen. Elterveztem, hogy majd belehallgatok a lemezeikbe, de ebből sem lett semmi, és attól félek már nem is lesz.

Jött végre, amiért jöttem, a Hatebreed. Mint már írtam korábban, ez volt a harmadik budapesti fellépésük, és egyértelműen megállapítható, hogy jó nagy sztárok lettek, az első, kultis buli óta. Najó, már a Sportszigeten is sokan voltak, de ott főleg a 12 éves Slipknot pólós hülyegyerekek voltak többségben, meg kopasz faszkalapok is voltak szép számmal. Szóval, kezdetnek kaptuk az arcunkba, hogy: „This is the sound of the lost, beaten and broken…”, és lehetett megőrülni a To the Tresholdra. Főleg az utolsó lemez nótáit nyomták, amiről szerintem a legjobb a Defeatist, de volt Perseverance, This is Now, és egyéb finomságok, ment a karate rendesen, még a bal oldali hátsó pultnál sem voltam biztonságban. Mielőtt puhapöcsűnek titulál a kedves olvasó, egy szép kötéssel a kezemen jelentem meg, sportbalesetemnek köszönhetően. A legnagyobb slágereket a végére hagyták, de a magyar rajongóknak még természetesen volt felesleges energiája, úgyhogy most nem lehetett azt mondani, hogy Budapest is lazy, mint anno nem tudom milyen koncerten. Utolsó tétel az előző lemezről a Live for this volt, aztán vége, lehetett hazafelé mászni. Amúgy elég korán vége lett, fél 12-kor már itthon voltam. Ez elég jó dolog, hétköznapi koncertek esetében