Punk Portál - 2021. szeptember 16.





 

No Use For A Name – All the best songs (Fat Wreck, 2007)


Írta: Mozart
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2007. júl. 8. vasárnap - 13:14

Bevallom őszintén, ez az az album a Fat idei terméséből, amelyet részemről a legcsekélyebb várakozás sem előzött meg. Na jó, ez ebben a formában nem teljesen igaz, mondjuk inkább úgy, hogy a hanganyagot egyáltalán nem vártam, hiszen ismerem az összes számot, kivéve azt a másfél kiadatlan számot (mivel a Stunt Double, amire ráfogták, hogy kiadatlan, már szerepelt a Joey Cape – Tony Sly akusztikus albumon, igaz, más változatban). Hogy akkor mit vártam? A borítót. Jó előre beharangozták, hogy ilyen meg olyan extra lesz a borítóban, régi és ritka fényképek, valamit rövid sztorik, megjegyzések haveroktól, rokonoktól, sőt, még magától Fat Mike-tól is. A kiadónál megjelent Snuff és Screeching Weasel válogatásoknál már megállapíthattam, hogy jól tényleg összedobták a csomagolást, és igazi hozzáadott értéket jelentett a zene mellett. Sajnos ezt most nem tudom megállapítani, mert megint csak egy papírtokot kaptam a CD-hez. Úgy látszik, máshol is vannak megszorítások.

Sajnos a lemezhez való hozzáállásomat jelentősen lerontotta a fent említett tény, mert ennyi erővel mp3-ban is letölthetném és meghallgathatnám azt a 24 számot, amit ismerek… a kiadatlan számok pedig gyengék. Hozzá kell még tenni, hogy ezek újramasterelt számok, ami azt jelenti, hogy a régi dalok esetében kicsit jobb lett a hangzás, valamint a kiegészítő effektek eltűntek (pl. a Not Your Savior elejéről a gólt kiáltó riporter, vagy a Part 2 végéről a duma). Hát akkor mit is mondjak a lemezről? Talán egy kis statisztikát: a legtöbb szám a More Betterness (szerintem az még tényleg egy erős anyag volt) és a Leche Con Carne albumról került ki (5-5), aztán 4-4 számmal szerepel a Hard Rock Bottom és a Making Friends, míg a Daily Grind és az új album csak 3-mal. Az Incognito és a Don't Miss The Train albumról egy szám se került fel a lemezre.

Nem akarok beállni azoknak a sorába, akik egy best of album megjelenésénél elkezdik mondani, hogy „Hogy a fenébe hagyhatták le a XYZ-t, az a legjobb számuk!" vagy "Ez a lócitrom meg hogy került fel a lemezre?" - ezek elég relatív dolgok. De azért azt meg kell jegyezni, hogy a banda már rég elvesztette a realitásérzékét azt illetően, hogy mi tekinthető slágernek, mivel az uncsi Dumb Reminders és az ezen felül gagyi For Fiona is klipes szám lett, és mondanom se kell, erre a válogatásra is felkerültek. Számomra nincs olyan szám, ami különösképpen hiányozna - ha nagyon akarnék, persze biztos találnék ilyet. A lényeg, hogy az album elég hűen tükrözi a No Use összes arcát (azért olyan sok nincs), viszont a számok a fent említett válogatás-albumokkal ellentétben nem időrendben jönnek, hanem teljesen összevissza. Én értem a koncepciót emögött: a hallgató lássa (vagy inkább hallja), hogy a zenekar repertoárjában jól megférnek egymás mellett olyan végletek, mint a végig akusztikus Let It Slide és a majdnem hardcore Feeding The Fire. Azonban nekem ez a megoldás kicsit visszás: direkt egymás mellé rakták a leglágyabb és legkeményebb számokat, de így túl sok a váltás, és nem tud az ember belerázódni a lemez hangulatába, mert nem egységes.

Még egy megjegyzés, aztán abbahagyom a lemez lehúzását: szerintem 70 perc No Use-ból kicsit túl sok. Tudom, hogy egy válogatásnál nem lehet a rajongók szemét kiszúrni egy félórás anyaggal, de azért bő háromnegyed órába szerintem belefért volna egy egész teljes és változatos mix. Bónusznak meg kerülhetett volna egy kis multimédiás cucc a CD-re. Na mindegy, borítóval biztos egész jó, szóval a rajongók azért megvehetik, végülis 8 dollár az nem sok (az MNB mai hivatalos középárfolyama szerint csak 1452,88 forint – ennyiért még használt CD-t is nehéz találni nálunk).

Új No Use album 2008-ban várható. Asszem nem fog álmatlan éjszakákat okozni a várakozás.