The Movielife - Forty Hour Train Back To Penn (LP)

Írta: wantad Feltöltötte: pornstar Ekkor: 2003. már. 14. péntek - 00:22

Először is Sziasztok!
Ugyanis még sohasem írtam ide CD kritikát, hát ezúton is köszöntök mindenkit. Na, akkor kezdjük...
Egy egészen remek kis bandának tartom a The Movielife nevű formációt, ezért is voltam kíváncsi legújabb albumukra. Bár kicsit aggódva kezdtem bele a lehallgatásába, hisz' szerény véleményem szerint az első -remek- albumukat követő "Has a gambling problem" EP már érezhetően gyengébbre sikeredett. Azért reméltem, hogy erre az anyagra kicsit jobban összekapják magukat a srácok és legalább egy olyasmi album kerekedik, mint amilyen "This time next year" volt. Csak hát nem hiába a kiadóváltás, ugye... ("This time next year" még Revelation Rec.-es volt aztán utána mentek Drive-Thru-hoz), ez sajnos nem igazán következett be ezen, a vadonatúj albumon sem. Ahogy azt a Drive-Thru Records-tól megszokhattuk próbálta őket is ugyanazon poppunk sémára építeni, mint ahogy azt nagyon sok, saját bandájánál megtette (lásd Midtown, HomeGrown, stb.), persze azért ici-picit megőrizve a zenekar saját hangzását is. Ám ez a The Movielife-nak is nehezen sikerült.

A régi, "harcias" lendület, füllbemászóan húzós (gitár)dallamok, amely az első albumukat jellemezte, immár teljesen kiveszett. Talán csak 1-2 (Face or kneecaps, Jamestown) számot kivéve, amelyek próbálnak valamelyest visszatérni a régebbi énükhöz; több-kevesebb sikerrel. Talán ezek az album legjobb számai is. A többi viszont elég lágyra sikeredett, de el kell ismerni sok helyen szép dallamok jutnak a hallgató fülébe. :) Most úgy tűnhet, hogy én le akarnám húzni ezt az albumot, de korántsem így van. A "The Movielife" túl jó banda ahhoz, hogy valami teljesen gyenge, gombamód elszaporodott, tipikus poppunk albumot dobjon ki. Bár elég jó úton halad efelé ezzel az anyaggal... De most még nem süllyedt le teljesen. Valami picivel még mindig több. És ez a valami teszi jóvá, barátságossá és unalmas tavaszelő napokon kielégítő szórakozást nyújtóvá a "Forty hour train back to penn"-t. Szóval ha ilyen kedvünk van, ez az album tökéletes és alapjában véve is jó. Minössze sajnos csak ennyi. Se több, se kevesebb.

Persze írhatnék részletesen, minden számot kiemelve, az albumról, de ezt feleslegesnek tartom, hisz amit az imént írtam abban benne van minden, egész albumra vonatkozóan (a kivételt képező számokat meg megemlítettem külön), nameg ez olyan mintha egy verset olvasnék és utána próbálnám részletekbe menőleg elemezni. Úgyis mindenkinek mást jelent, más érzéseket vált ki az olvasóban. Így van ez szerintem egy album esetében is.

Végül személyes kedvenceim a lemezről:
-Jamestown (nem értem miért nem ez a kezdő szám, tökéletes lenne pedig...mindegy)
-Face Or Kneecaps
-Kelly Song
-Ship To Shore

*Értékelés: 6/10*