Smoke or Fire – This Sinking Ship (Fat Wreck, 2007)
|
Írta: | Mozart
| Feltöltötte: | kal0z
| Ekkor: | 2007. feb. 20. kedd - 10:35 | |
A Smoke or Fire-nek 2005-ben jelent meg az első albuma, szintén a Fat-nél. Akkor azt írtam róla, hogy majd a második album fogja igazán megmutatni, mennyire jelentős ez a banda, mert a zene, amit csinálnak, nagyon jó és minőségi ugyan, de mégsem túlzottan egyedi. Azóta sok változás lejátszódott a zenekar életében: volt egy tagcsere, a régi dobos, Nick, családi okoból nem tudta folytatni a zenélést. A helyére az a Dave Atchinson került, akit a From Ashes Rise-ból már ismerhet a nagyközönség. Én sok változást nem észleltem a zenében a dob szempontjából, továbbra is igényes, erőteljes, de nem kísérletezik úgy, mint pl. az Only Crime, marad a jól bevált négy negyednél. A banda több szempontból is sokkal érettebb lett a két év alatt, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy ezt az időszakot végigturnézták, például a Fat Tour keretében, ami végigjárta az egész USÁ-t, mind az 50 államot, Alaszkától Hawaii-ig.
Na de változott-e maga a zene? Természetesen igen, és az első lemezhez képest – nem túl meglepő módon – kicsit dallamosabb, visszafogottabb, kevésbé hardcore-os lett. Nem tudom, miért van az, hogy a punk-rockban tízből nyolc banda egyre poposabb lesz, egy nem változik, és egy keményedik, de a többségi szabály igaz a SoF-re is. Ha ezzel a gondolattal megbékéltünk, és nem az első album üvöltős, régi Strike Anywhere-re emlékeztető részeit várjuk el a második albumon, akkor nem (biztos, hogy) csalódunk. A dallamos punk-rock rajongói találnak itt egy-két majdnemhogy rádióbarát slágert (The Patty Hearst Syndrome, Melatonin), és pár gyorsabb, pörgősebb, de szintén dallamos punk-rock nótát, mint amilyen például a címadó dal is.
A szövegek nem sokat változtak az első albumhoz képest: elég könnyen érthetőek, egy-egy konkrét témát dolgoznak föl, sehol semmi elvontkodás. A témák között vannak politizálósak és személyesebbek is, de ez utóbbiak sem a csajokról, hanem a folyamatos turnézás egészségkárosító hatásairól, életuntságról, kiábrándultságról szólnak. Ezek közül az Irish Handcuffs nekem nagyon bejön, egy kicsit egyszerű a szó negatív értelmében, egy kicsit naiv, de ez megbocsájtom neki az őszintéségéért.
Akinek éppen dallamos punk-rockot hallgathatnékja van, az nyugodtan vegye meg / töltse le / kérje el ezt a lemezt valakitől, szerintem elég kielégítő a színvonala, ha nem számítunk semmi újításra a műfajon belül. Csak ugyanazt tudom mondani erre a zenekarra, amit az első album után: igényes, de van pár ilyen a világon. Mindenkinek a személyes elvárásai nagysága fogja eldönteni, hogy bejön-e neki a This Sinking Ship. Nekem valahol a középmezőny első felében van, de – legalábbis egyelőre - mégiscsak a középmezőnyben.
|