Egy emberrel két együttesről - Szakácsi Greg interjú

Írta: gandalf Feltöltötte: gandalf Ekkor: 2006. okt. 16. hétfõ - 23:34

A C.A.F.B. a kilencvenes évek egyik meghatározó punk zenekara volt, akkori dalaik örök klasszikussá váltak. Az alapító, Greg, Gabi Hun, azaz Szakacsi Gábor közben az Egyesült Államokban halmozza sikereit Sledgeback nevű formációjával. Gabit kérdeztük a régi időkről, a jelenről és a hogyan továbbról.

Punk Portál: Kezdjük az elején. 1990-ben megalapítottátok a C.A.F.B. nevű formációt. 91-ben kijött az első demótok, és a legendás Fekete Lyukban léptetek fel rendszeresen. A kemény hardcore-t játszó ős-C.A.F.B. a kilencvenes évek derekán megszűnt, hogy aztán főnixként éledjen újra. Most, tizenhat évvel az események után, komoly nemzetközi sikerekkel a hátad mögött hogy tekintesz vissza kezdetekre?

Greg: A zene az életem. Ez olyan gyengén hangzik, de láthatod, hogy ez nem csak duma. 15 éves voltam, amikor a C.A.F.B. megalakult és soha nem játszottam más zenekarban otthon, eltekintve különböző rövid szereplésektől, mint például egy dal éneklése Vigivel az Aurora 15. születésnapi buliján, vagy a Hisztéria kisegítése egy koncerten 1992-ben az FMH-ban...

Az 1990-1995 közötti időszak tette le a később ismertté vált C.A.F.B. alapjait. Szerintem a zenekar egy egészséges fejlődésen ment át. Egyikünk sem fordított hátat a múltnak, csak más irányban folytatódott a történet, miután Süti és Laca otthagyta a Fixa Idea-t és dolgozni kezdett a C.A.F.B.-vel. Minden, ami történt, úgy kellett, hogy történjen. A C.A.F.B. nem egy forgatókönyv szerint működő zenekar, amit lemezkiadói nagyokosok kovácsolnak össze. A kezdet kezdetén persze nem voltunk azzal igazából tisztában, hogy mit is csinálunk. Csak csináltuk, mert ezt diktálták az ösztöneink. A C.A.F.B. szerintem ezt a megközelítési formát soha nem vesztette el. Az ösztönösség mindig is erősen jellemezte a zenekart, még akkor is, ha ez sokszor a külső szemlélő számára inkább előre megtervezett dolgoknak látszott. A C.A.F.B. által játszott zenén és a dalok sokszínűségén ez látható. Egyetlen tettemet sem bántam meg amióta zenélek. Egyetlen dalt, koncertet, vagy verekedést sem. Minden szónak és hangjegynek megvan a jelentése, mind a C.A.F.B.-ben, úgy, ahogy a Sledgeback-ben.

Punk Portál: Mintha az energikus, agresszív hc bandának induló, majd vad, szókimondó, dühös punkot nyomó C.A.F.B. pár év alatt, mondjuk 98 és 2001 között depressziós, szuicid bandává vált volna. Zozó öngyilkossági kísérlete, Mike tragikus halála, és a te kalandjaid a drogokkal már csak törvényszerű következményeknek tűnnek, de az okokról eddig kevés szó esett. Mi vezetett odáig, hogy az ígéretes C.A.F.B. a tizedik évfordulóján tetszhalottá vált?

Greg: A C.A.F.B.-ben a legtöbb tag megjárta a poklok poklát a rock'n'rollal. Azt gondolom, hogy a zenekar egyik napról a másikra, 1996-1997-ben hirtelen kapott komoly színteret, ami az akkori Zanza lemezszerződéssel jött és talán mi nem voltunk igazából felkészülve a nagyobb nyomásra. Én 21-22 éves voltam akkortájt, és nekem ez új volt, úgyhogy elszaladt velem a ló. Később a zenekar más megpróbáltatások elé állt, amelyek szintén nem tették egyszerűbbé az életünket. Ilyen dolgok hamar földhöz tudnak vágni egy zenekart, amely az igazi undergroundból a ,,majdnem mainstream" vonalba kerül. Főleg amikor az ős-rajongók elfordulnak a bandától mondván ,,eladták magukat".

Viszont Zozo öngyilkossági kísérlete engem is hirtelen vágott fejbe. Süti hívott és mondta, hogy Zozo kórházba került. Én az ügy igazi hátterét nem ismerem. Sok minden homályos abból az időszakból. Mike, a C.A.F.B. néhai alapítója (1990-ből) 2001-ben hunyt el. Én ekkor már Seattle-ban éltem és nem is tudtam erről, amíg haza nem látogattam az év vége felé, de mindannyian tudtuk, hogy Mike rászokott a heroinra. Mike már nem játszott a C.A.F.B.-ben 1995 óta, de még akkor is legjobb barátoknak tekintettük egymást. Azt mindenkinek tudni kell, hogy Mike nélkül ez a csapat talán soha nem jött volna létre. Végülis, azt gondolom, hogy a zenekar nem tetszhalott, inkább csak másképp dolgozik. Amikor én majdnem 10 év után kiléptem, a csapatnak meg kellett találnia a saját útját. Azt hiszem, hogy Süti, Laca és a srácok igen jó munkát végeztek. Ettől függetlenül ma is dolgozom velük, ezt a lemezeken is láthatod. Szóval a C.A.F.B., ha csendesebben is, mint a kilencvenes években, de ma is dolgozik és elveiben semmit sem változott.

Punk Portál: Szóval amikor sűrűsödtek a felhők a fejed fölött, Seattle-be távoztál ,,egyedül, ahogy jöttél”. Úgy hallottam egy szót sem tudtál angolul, amikor dobbantottál. Hogyan telt az első pár év az ígéret földjén?

Greg: Hát ez nem volt egy könnyű dolog. Tudod a Békásmegyeri lakóteleptől igencsak hosszú az út Seattle-ig. 1999-ben, miután felvettük a Minden-Ható című albumot, már igen rosszul nézett ki a helyzetem, amit csakis magamnak köszönhettem. Lehetőségem nyílt elmenni egy időre. Ez volt az egyetlen megoldás. Egyetlen egy embertől kellett menekülnöm: saját magamtól. Az első pár évben megpróbáltam összeszedni magam és megtalálni az utamat. Mikor megérkeztem, egy szót sem beszéltem angolul, nem tudtam normálisan elbeszélgetni senkivel, tehát nagyon nehezen illeszkedtem be. Ezen kívül a honvágy, az iszonyatos, és se család, se barátok, akik segítenének, ha baj van. Szóval igazából az egyik rémálomból a másikba érkeztem. Később, ahogy megszoktam a körülöttem lévő, új világot, először újra hülyeséget csináltam, majd lassan magtaláltam azokat a dolgokat, amelyek lekötnek. Először koncertekre jártam, de legtöbbször csak egyedül iszogattam. Miután a zenekarom jobban beindult, hamar megismertek az arcok, így a magányosság éveinek lassan vége szakadt.

Punk Portál: Megalapítottátok a 1st Story Jumper-t, mely a Sledgeback elődje. Először is, hogy dőlt el, hogy te, azaz a ,,jöttment” kapja a mikrofont?

Greg: Kipróbáltunk jó néhány embert az énekesi posztra, de egyik sem felelt meg az elvárásoknak, úgyhogy a srácok mondták, hogy nekem kéne énekelnem. Először igen nehezen ment a dolog, de nem adtam fel. Barátok segítettek a számok írásánál, mivel sok nyelvtani hibát vétettem a szövegekben. Másrészről meg az amerikai angolban iszonyú sok sajátos szleng van, melyek teljes mértékben kötelezőek egy rockzenekarnál. A szleng az első számú nyelvlecke itt.

Punk Portál: Honnan szerezted a többi tagot a Sledgebackbe?

Greg: Az első felállás haverokból állt. Később mindenkinek akadt problémája és kiléptek, én meg folytattam. A dolog könnyű volt, mivel az első felállással már hamar jó nevet szereztünk magunknak, így sok ember akadt, aki ugrott a hívásra és játszott a zenekarban. Ahogy látod még a 90-es évek elején híres War Babies gitárosa, Guy Lacey is csatlakozott ezévben. Ez pedig igencsak megtisztelő.

Punk Portál: Kint minden rendesebb gimnáziumban van egy „punkcsapat”, akik magas hangon visítoznak a szerelemről. (Sarkítok persze, korántsem ezzel egyenlő az amcsi punkszíntér, de ez a népszerű.) Ehhez képest mennyiben más a Sledgeback amerikai és magyar mércével?

Greg: Azt gondolom, mindenki hallja a dalokban, hogy itt nem állandóan rózsaszín bugyikról és középiskolás szerelemről van szó. Ezzel nem azt mondom, hogy mi érzéketlenek vagyunk, és mindenkit nyálasnak hívunk. Inkább az élet árnyékosabb oldaláról szólnak a szövegeink. Az igazi különbség egy amerikai csapathoz képest az, hogy a magyarságomat nem tudom, és nem is akarom titkolni, így mindent elkövetek, hogy ez teljesen átjöjjön a számokon és az imidzsen. Minden Sledgeback rajongó tudja, hogy magyar vagyok, és néhány amerikai srác emiatt kezdett zenéket, képeket és más dolgokat keresni Magyarországról. Ez elképesztően jól esik nekem.

Punk Portál: Milyen sikereitek vannak ezzel a stílussal? Tévé, rádió, koncerteken vonagló, nagy seggű, amerikai, rajongó picsák?

Greg: Az emberek mindenhol elfogadnak minket. Tévészereplés még nincs, de nagyon sok rádió nyomja a dalainkat. A legutóbbi turnén egy Los Angelesi filmes csapat csinált egy dokumentumfilmet, aminek a Sledgeback az egyik fő témája. Talán ez eljuttat bennünket a nagyobb médiákba is. Ezen kívül nemrég elkészült egy videónk is. A zenekar 3 éve alakult és már hét alkalommal turnéztunk a Nyugati parton, érintve a legtöbb nagyvárost. Ezalatt az idő alatt 2 teljes lemezt is összeraktunk, felléptünk a Warped Tour-on, a Hempfesten. Játszottunk és játszunk olyan csapatokkal, mint pl. The Briefs, Flogging Molly, The Briggs, Conflict, Dead pets, Goldblade, Crashed out, Michale Graves(ex-Misfits), Dave Ellifson (Megadeth), MDC, Dr Know, Go Like hell, Hollowpoints, Amazombies, Civet és meg sorolhatnám. Más zenekarok eközben itt és otthon egyaránt feladják a harcot és feloszlanak. Szóval, azt hiszem, ez már fél siker. Amúgy ez annak is betudható, hogy az Államokban az emberek könnyebben megengedhetik maguknak a koncertre járást. Ez alatt azt értem, hogy senkit nem vág igazából földhöz, ha 10-15 dollárt ki kell, hogy fizessen egy belépőért akár háromszor is egy héten.

Punk Portál: Nagyon jó kritikákat kaptatok külföldön. A siker gondolom két részből áll; adja a munka minősége, amit kiadtok a kezeitek közül és a menedzselés. Hogyan kell kitalálni, mi a másoknak tetsző zene, és hogyan kell ezt eladni?

Greg: Ez nálunk nincs kitalálva. Azt tettük, ami jólesik és szerencsénk volt vele. Megtetszett az embereknek, majd a Sliver Records főnökének is, aki később 2 lemezre szerződött velünk. Szerintem az őszinteség fogta meg az embereket. Hasonlóképpen, mint a már említett Social Distortion, vagy hasonló csapatok esetében. Sokan azt gondolják a világ más részein, hogy az amerikaiakat nem érdekli, mi áll igazából a zene mögött. Hát ez egy nagy tévedés! Igenis értik a szövegeket, csak sokan nem fognak melled állni, ha ezt nem tudod jó minőségben lehozni. A zenének ugye vannak fontos alkotóelemei, mint szövegvilág, dalszerzés, minőség és nem utolsó sorban kitartás. Amerikában a piac tele van zenekarokkal, úgyhogy tényleg jónak kell lenned, ha el akarsz érni valamit. Ezt itt nem kapod munka nélkül. Ha ez mind megvan, a többi már magától jön. Ha az alapjaid megvannak, és nem adod fel, megtalálnak azok az emberek, akik segítenek az utadon.

Punk Portál: Meg tudtuk-e élni ebből, amit szerettek, vagy kell azért dolgozni is mellette?

Greg: Attól függ. Ez a te választásod. Egy nemzetközi sztárzenekar nem kell, hogy dolgozzon. Ha egy fiatalabb, Sledgeback-szintű csapatban játszol, és rendszeresen jó fellépéseid vannak, melyeken elég pólót meg cd-t adsz el, akkor talán futja a mindennapi kiadásokra. Ez persze attól függ, mik az elvárásaid. Nálunk a csapat fele dolgozik (én is vállalok munkát, hogy a nagyobb kiadásaimat fedezzem). Viszont, ha a turnén jól fogy a portékánk, azzal is igen jó pénzt lehet behozni. Ha a zenét a pénzért csináltam volna, akkor már nem játszanék. De azt tudnod kell, hogy rendszerint egy zenekar 4-6 évet kell, hogy folyamatosan működjön, mielőtt igazi pénzt kereshet. A Sledgeback kb. 2-3 éves most és egyre többen veszik az albumainkat itt az USA-ban.

Punk Portál: Tényleg, mit dolgozol kint? Gondolom tanulván a régi hibákból a törvény keretein belül maradsz.

Greg: Egy ideig egy luxusjachtokat forgalmazó cégnek dolgoztam. A kérdés második része egyszerű. Nem keresem a bajt. Egy-két kisebb problémám volt, de ez nem azt jelenti, hogy megint az utcát járom éjszakánként a haverokkal és a botrányt keressük. Inkább azt mondanám, hogy a Sledgeback elveszi az időmet a balhétól. És, ha innen nézzük az ügyet, szerencsés vagyok, hogy nem adtam fel a zenélést. Így a próbateremben és a koncerteken kitombolom magam azokkal az emberekkel, akik megtisztelnek figyelmükkel. Ez mindennél jobb érzés.

Punk Portál: Jön-e Magyarországra a Sledgeback? (És ha igen mikor?)

Greg: A 2006-os Európai turnét le kellett, hogy mondjuk, mert egy-két papír nem felelt meg. Ez nagy csalódás volt nekem, csakúgy, mint sok embernek, aki várt ránk. Ezt mindenképpen be fogjuk pótolni. Szóval a válasz egyértelműen igen. Időpont még nincs, de azt már tudom, hogy Németországban, Ausztriában és Magyarországon tervezünk fellépéseket.

Punk Portál: Milyen volt újra a C.A.F.B.-vel játszani áprilisban?

Greg: Nagyon jól éreztem magam. Úgy is, hogy csak néhány dalt énekeltem. Életem egyik fontos napja volt ez. Mindig jó érzés a C.A.F.B.-vel színpadra állni.

Punk Portál: People’s Choice az első, átütő Sledgeback album címe. Mi volt életed legrosszabb és legjobb döntése, választása?

Greg: Huu, jó kérdés. A drogozás volt a legrosszabb, mert ez a játék soha nem ér véget. Aki egyszer junkie, az örökre junkie marad. Ha nem próbáltad, ne is próbáld. Inkább ne ismerd meg az érzést! Azt hiszem, tudod, miről beszelek. A másik, hm... A legjobb döntés az volt, amikor elhatároztam, hogy zenélni fogok.