Strike Anywhere – Dead FM (Fat Wreck, 2006)

Írta: Mozart Feltöltötte: kal0z Ekkor: 2006. szept. 7. csütörtök - 10:32

A Strike Anywhere (Munkabeszüntetés bárhol) a nagysikerű Change is a Sound (Az aprópénznek hangja van), majd az Exit English (Angolosan távozni) után végre megjelentette Dead FM (Halál Fat Mike-ra) című albumát... Na jó, hagyom a béna szóvicceket. Kezdjük újra.

A Strike Anywhere egy időben a magyar punk/hc színtér egyik legkedveltebb zenekara volt. Emlékszem, nagy divat volt SA pólóban járni, jól is nézett ki, jól is hangzott a nevük, ráadásul senki nem tudta, hogy mi az, természetesen a beavatottakon kívül. De a lelkesedés inkább a Change is a Sound időszakot jellemezte, és az Exit English fogadtatása már sokkal visszafogottabb volt. Személy szerint nekem is sokkal jobban bejön az első album, ettől függetlenül nem tartom rossznak a másodikat sem. A harmadik, Dead FM című nagylemezre három évet kellett várnunk, és mivel azóta nemcsak nálunk, hanem Amerikában is eléggé „befutott” a banda, a nemzetközi szaksajtó is érdeklődéssel várta. Mondhatni, egyes helyeken már hónapok óta az új Strike Anywhere volt az egyik fő téma.

Amikor megérkezett a promó CD, már én is eléggé izgatott voltam. Az első dolog, amit kiszúrtam, hogy a szokásos első borító + hátsó borító + CD összeállítás helyett a lemezhez egy sima elülső betétlap, valamint a füzetecske járt (magyarul hátsó borítót nem kaptam). A betétlap egyik oldalán a lemezborító, másik oldalán fekete-fehérben a számcímek vannak, a füzetecskében meg szokás szerint a szövegek meg a köszönetlista. Lehet, hogy digipack csomagolásban jött ki az új album, vagy valami más, speciális tokban, nem tudom. A dizájnja színvilágában és hangulatában nagyon egységes, de nem különösebben szép vagy extra. Amiért viszont hatalmas pluszpont jár, hogy egyes számszövegek alatt magyarázó szöveg is van arról, hogy miről is szól a szám, vagy mikor, hogy, milyen körülmények között, minek a hatására íródott. Persze a magukat nagy művésznek tartó emberek sokszor mondják, hogy „ha meg tudtam volna máshogy is fogalmazni az üzenetet, akkor megtettem volna”, de szerintem a Strike Anywhere rövid, hiányos mondatokkal és metaforákkal operáló fogalmazásához igenis jól jönnek ezek a kiegészítő magyarázatok. A másik, ami szintén nagyon szimpatikus, és tükrözi a zenekar törődését, az a hosszú köszönetlista, amin felbukkan egy „Zoli in Budapest” is, valamint a végén ott áll, hogy „köszönet mindenkinek, aki ezt meghallgatja. A lelkünket is beleadtuk ebbe a lemezbe”.

A zenén érződik is, hogy ez így történt, minden szám rendesen ki van dolgozva, nincs egy töltelék sem. Hallatszik, hogy minden egyes nóta megírásával sok időt töltöttek, mindegyiknek megvan a maga története. Sok a tempóváltás, és a Strike Anywhere-től már megszokott hirtelen átváltások a dallamos és ordítós énekhang között. Összességében azonban több a dallamos rész, mint az eddigi lemezeken, és talán lassúbb a tempó is. Nekem a SA-től továbbra is a gyors, pörgősebb számok jönnek be, mint például az első, Sedition című dal, vagy az Iron Trees. Egy-két szám együtténeklős, himnuszos részeket tartalmaz, ezeket kevésbé szoktam meg tőlük, de ezek is elmennek. A legdallamosabb részek azonban a leggyengébbek: habár én határozottan dallampárti vagyok, nekik valahogy nem áll jól ez, nem szabadna tovább elmenniük a dallamos számok irányába.

Talán ez utóbbi okozza azt a visszafogott lelkesedést, amit a lemezzel kapcsolatban tapasztaltam pár helyen. Pedig az album igenis jó. A klasszikus Change is a Sound-ot persze nem éri utol, de nem kell miatta szégyenkeznie a zenekarnak. Én ezeket a számokat is nagyon szívesen meghallgatnám élőben, amire elvileg lehet esélyünk, mivel idén ősszel vagy télen intenzív Európa-turnéba kezd a zenekar. Ha lesz magyar állomás, ott majd kiderül, mennyire szeretjük még őket, meg hogy mennyire fogynak majd a pólók.