Punk Portál - 2024. december 3.





 

Auróra interjú Vigivel


Írta: gandalf
Feltöltötte: gandalf
Ekkor: 2002. már. 24. vasárnap - 19:23

MÚLT
Punk Portál: Azt nyilván mindenki tudja, hogy az Auróra 1983-as alapításától a kilencvenes évekig sok sérelmet szenvedett el a banda. Mit gondolsz, mi lehetett az, ami miatt mégis győztesen kerültetek ki a rendszer elleni harcból? Miért élhette túl az Auróra a rendőrségi erőszak korát, mi volt az, ami miatt nem végezte úgy, mint pl. a CPg?

Vigi (Auróra): Amellett, hogy börtön időket-csodával határos módon folyamatos zaklatásokkal, atrocitásokkal kísérten szabadlábon vészeltük át, az AURORA történetében sok minden mellett két fontos momentum van: Zolival való megismerkedésünk, s a Feltámadás és Keserű cukor körüli mélypont utáni megújulás újra kezdés. Megmaradásunk hitünknek, jó értelemben vett fanatizmusunknak is köszönhető és annak is, hogy szövegeink a most készülő, ÁPRIL környékén megjelenő lemez jó példa lesz rá meg őrizték az "aranykor" lázadó hangvételét ugyanakkor-szinte naplószerűen-a hétköznapok ügyes bajos történeteit is mesélik.

Punk Portál: Egyetlenegy kérdésem lenne a politikával kapcsolatban. Ti vagytok gyakorlatilag az e2gyetlen olyan banda, akik mindkét rendszer alatt, megállás nélkü2l működtetek. Pusztai szövegei - amelyeket nyilván Te is magadénak érzel, azért énekled - azt mutatják, hogy mindkettő ellen - teljesen jogosan - lázadtok, egyik sem az volt, ami jó. Mégis mit gondolsz, melyikben volt jobb élni? (Ezt nem azért tettem fel, mert valamilyen fajta választ várok, csak érdekel.)

Vigi (Auróra): Nyugaton a Punk eredendően baloldali, de az ott használt baloldal szó az ittenitől kb. annyira külömbözik, mint farkas a Piroskától és Mansfeld Pétertől Kádár és Hongyufa. A rendszer változásának [eleinte váltást emlegettek!] kétségtelenűl akadnak hiányosságai: a spontán privatizációnak titulált rablás, az '56 alatti' utáni pufajkás tömeg gyilkosok lezáratlan ügye,- bocsánat: ki is kért bocsánatot? Az amerikanizálódó, stb., de jelenleg [remélhetően ez úgy is marad] alpvetően jobb az irány mint volt. Persze a sisere hadaknak a szentkorona ma is svájcisapka, nálunk a vöröscsillag, a sarló a kalapács van a toppon.

Punk Portál: Mindketten tudjuk, hogy az Auróra népszerűsége legalább annyira köszönhető Pusztai zseniális szövegeinek, mint az általad írt igényes zenének. Mikor, milyen alkalommal ismerkedtetek meg Zolival?

Vigi (Auróra): Zolival '86 táján ismerkedtünk meg. Ő akkor - ha jól emlékszem - már kötetes költő volt, kb. akkoriban jelent meg Kallódó bábuk c. könyve. Egy barátunk mutatott be egymásnak. Neki is kapóra jött a dolog: koncerten jópárszor látott már minket, nagyon tetszett neki a zenekar lendülete, lázadó hangvétele. Szeretett volna ezt-azt Ő is keményebben, nem csak sorok között kimondani. Utólag is úgy érzem: szerencsés egymásra találás volt. Galacs és Polyák akkor szereltek le az AURORA '88 maxit már Zolival készítettük, a dögös próbahelyen: néha fagypont alatt de vörösboroktól hevülve. A kályhába olaj nem mindíg jutott de a pohár csak elvétve volt üres:).

Punk Portál: Sokan támadják a Balkán Express-t - elsősorban az új dobos játéka miatt. Mi történt Blinkerrel? Hogy esett a választás Kis Kovácsra?

Vigi (Auróra): Blinkertől a lehető legjobb barátságban közös megegyezésel váltunk el, A Nincs karácsony után - amit még nagyon inspiratívan, feszesen dobolt - a magán életi dolgok miatt hullám völgybe került, nem tudott kellően koncentrálni a zenére, se a próbákon sem a koncerteken. Kis Kovácsot régóta ismertük, nagyon jó véleményünk volt róla. Gondoltuk kipróbáljuk vele, mi ellentétben a más féle véleményekkel - úgy éreztük nem is csalódtunk, sőt. A Balkán express pergő halványsága miatt valóban kritizálható de ez leginkább keverési hiba.

Punk Portál: <Érdekes vállalkozás az Antikörperrel közösen kiadott album. Hallottam, hogy az egyik németországi koncert alkalmával ismertétek meg őket. Az album történetét nyílván sokszor elmondtad már. Miért pont velük készítettetek ilyen fordított felállású albumot? Miért ez lett az album címe, mit jelent a Rúkenstrúcli in Kukenstrasse magyarul?

Vigi (Auróra): Az album címe egy akkori német turné után [amin Zorró is velünk volt] lett ez. A németeknél divat a vegis kaja, a Rukkensturcli az egy savanykás ugyan akkor kellemes ital amiből nagyon sokat megittunk a kirakatos utca tövében. A bandával már a sokadik tourt játszottuk kialakult egy barátság köztünk. Túl azon, hogy ahazai lemezpiacon ilyesmivel még senkise jelentkezett: mindkét bandát izgatta, hogyan szólal majd meg másféle hangszereleésben, másféle nyelven a dal.

JELEN

Punk Portál: Írtad is, hogy nagyon elfoglalt vagy mostanában, látszik a honlapotokon, hogy sokat turnéztok mindenfele az országban. Várható-e ebben a nagy pörgésben új album a közeljövőben? Ha igen, van-e már valami, amit elárulhatsz róla? (Cím, zenei megjelenés, lesz-e valami nagy durranás)

Vigi (Auróra): Amit már említetem: gőzerővel készül a vadi új 'RORA. Nem szeretném elkiabálni, számtalan buktatója van a dolognak: gitársound, keverés stb. de úgy érzem, érezzük: a zenekar messze legjobb legdögösebb prodikciója készül. A lemezre 13 nóta készült, de 3 számot még nem fejeztünk be, aminek mindenképp ott kell lenni a korongon. Igazából a trombita ideiglenesen talonba került. Meg kapja K. Zsuzsa és K. János stb. megkapja Amerika is...

Punk Portál: Szerte az országban vannak Auróra rajongók, van-e valami olyan város, ahol különlegesen szerettek fellépni?

Vigi (Auróra): Mindenhol jó, de legjobb ha jó a buli. Ez nem hely és nem is nézőszám függvénye. Kezdetben a hazai pálya előnye helyére inkáb a hátrámya szó kívánkozott, de mára már normális kerék vágásba rázódott itt is a helyzet, - lehet, hogy kevesebb lett a sznob? - Győr is az egyik kedvenc városunk lett.

Punk Portál: Szerinted melyik az Auróra legjobban sikerült albuma?

Vigi (Auróra): Sokáig a Viszlát Iván volt, főleg mikor a ruszkik elhúzta hazafelé, de a most készülő anyag überelni fogja azt is. Szereretem a Gensztereket, [nem a Heti hetesben dáridózókat, stb.] szeretem a Nincs karácsonyt is, főleg ha van egy kis szaloncukor:).

JÖVŐ

Punk Portál: Hol lesz látható legközelebb az Auróra?

Vigi (Auróra): Igazából a tavasz is akár a múlt év a lemez tökéletesítésével telik. Csak kevés helyen lépünk fel Az Aurora oldalról www.aurora.hu lehet tájékozódni a koncertekről. Az őszt annál mozgalmasabbra tervezzük. Egy gondolat: Február végén volt egy komolyabb tour meghivásunk. Argentína Brazilia Csíle onnan haladtunk volna Bostonba. Az ismert zavargások miatt 2ez el napolódott. Sajnáltuk nagyon de ez a készülő albumuk előnyére válik. Argentínok válogatást jelentettek meg az Auróráról ez volt az oka, hogy néhány hónapja egy nagyon jó studióban jópár régi, ésúj nótát angolul feljátszottunk. Nagyon jók lettek.

Punk Portál: Hallani ilyen pletykákat, hogy az Auróra Cirkáló tervezi a horgonyok felszedését, mennyire lehet igazság ezekben? Tényleg abba akarjátok hagyni a zenélést pár éven belül?

Vigi (Auróra): A most készülő anyag tulajdonképpen egy dupla 'RORA fele. Horgonyokat fel és ezerel előre: ez van, ez zajlik most, na meg a jég. Amig mondandó akad - az pedig akad, arra Zoró Íróasztalfiókja a legjobb tanu - miért ne csinálnánk tovább? Amig jól esik oda mondogatni a barikádról, miért ne hasítaná a hajó a vízet?

Punk Portál: Van-e valami üzeneted a Punk Portál olvasóinak?

Vigi (Auróra): Punks not dead, üzenhetném az örök értékű szlogent és üzenem is. Köszönöm, hogy kitartottak mellettünk jóban rosszban. Találkozzunk a koncerteken, Új Hullám fesztiválon vagy bármerre. Bella ciao Vigi és Zoli.


Honlap: www.aurora.hu


Most szólj hozzá!