2006. VI. 21-25. Debrecen, Vekeri-tó Fesztivál

Írta: Botond Feltöltötte: xzoleex Ekkor: 2006. jún. 27. kedd - 19:24

Látszólag minden összeesküdött ellenem, hogy ne tudjak kimenni a Vekerire, és nem a népet, a rendszeresen és ingyen a Debrecen melletti Vekeri-tóhoz szállító zsúfolt fesztiválbuszokkal volt a baj. Végül szerencsésen megúsztam, csak a fesztivál előttre debreceni haverokkal megbeszélt szalonnasütést kellett lemondanom, meg persze a hétvégére elvállalt munkát, de utóbbit azt hiszem túléltem.

A fesztivál honlapja szerint idén elsősorban az infrastrukturális fejlesztéseket állították a központba. Kisebb terület, kevesebb színpad, kevesebb előadó és mérsékeltebb érdeklődés lett az eredménye az újításoknak.

A fesztivál első (nulladik) napján szembesültünk azzal, hogy gyakorlatilag mindenki vendég. Minden ember nyakában, oldalán ott fityegett a pass, összesen három fizetővendéget ha láttam. A honlapot csak felületesen futottam át, így csak kint a fesztiválon szereztem tudomást arról, hogy a helyi FOKK nevű szervezetnek is van egy külön színpada. A programfüzet beszerzése is problémákba ütközött, minden sátorban volt egy-kettő, gondosan odakötözve, nehogy valaki elvigye, hogy azzal üldözze el az ezrével támadó szúnyogokat. Az elveszett színpad késői felfedezése miatt a debreceni és budaörsi srácokból álló Lights Go Out-ot sajnos lekéstem. Magyarország egyetlen autentikus sramlipunk zenekarát, a Spatzen Jodler Sextett-et azonban már megcsodálhattam. Első ránézésre látszott, hogy nem százas társaság, idióta jelmezek, tangóharmonika, jódlizás, infantilis szövegek… nagyon lefárasztottak. A nap többi részében már csak borzasztó metálzenekarok riogatták a közönséget, bár az egyik, a Dim Vision annak ellenére, hogy nem kenyerem a disznóölésmetál, tetszett.

Az első hivatalos napon már valamivel többen menekültek a szúnyogok elől a süppedős talajon, ami komolyan olyan volt, mintha szivacson sétálna az ember. Beüzemelték az összes színpadot (előző nap csak kettő működött), és a focimánok is kaptak egy külön sátrat, hogy végigordíthassák a vébé meccseit. A Prosecturát nem emlékszem, hány éve láttam utoljára, de semmit se komolyodtak azóta a srácok. A nagy meleg miatt azonban inkább csak bambult a kicsi, ám nem túl lelkes közönség. Mondjuk ebben benne lehetett az aszfalt(!) küzdőtér is. A 6Test is hasonló körülményeknek esett áldozatul. Viszont a Tisztán A Cél Felé nagyon jó kis bulit nyomott az India-sátorban, kár, hogy kb tíz embernek, mert a közönség gerincét adó 14-15 éves korosztály és idősebb loboncos barátaik a Depresszión lóbálták a hajukat, ráadásul még meccs is volt. A Depresszióból fél percet ha láttam, aztán otthagytam a borzalmas hangzásra hivatkozva, ami egyébként az egész fesztiválra jellemző volt. Belgáék viszont hatalmas bulit csaptak, a szokásos idétlenkedés mellett megcsodálhattuk a Miskolci Belgát is, ha jól láttam Buried By Time és Blood Is Fire tagokkal kiegészülve. Eldaráltak három számot, volt hörgés, üvöltés, rikácsolás, minden.

Pénteken voltak talán a legtöbben. A Mind The Gap sajnos elmaradt, kaptunk helyette ötven ska zenekart, Aljas Kúszóbabot, Ganxta Zoleet és a Tankcsapdát, akik tényleg élvezték a hazai pálya előnyét. Őszintén szólva sosem láttam még őket. Tizenöt éves koromig, amíg érdekelt volna, nem jártam koncertekre, utána meg már inkább menekültem, ha megtudtam, hogy ők következnek. Szerencsére egy csomó régi számot játszottak, így nem éreztem volna magam annyira hülyén, ha tudom hova tenni a közönségben lengő árpádsávos zászlókat. Az eldugott színpadon játszott még aznap a Kálvin Tér, ami zeneileg a fesztivál talán legjobb produkciója volt, kellemes, de odabaszós jazz muzsikájukkal, bár a végén már fájt kicsit a fejem a sok szleppeléstől.

Az utolsó nap pont kiérkezésemkor kezdett el szakadni az eső, úgyhogy be kellett menekülnöm a nagyszínpaddal szemben egy ernyő alá. Tíz-húsz lelkes fiatal azonban így is ott rázta a vizes haját a gyanúsan Sepultura-szerű Replika számokra. Amikor kicsit elcsendesedett az eső átmentem Mantrára, de pont amikor végre elkezdték a durvább számokat játszani kellett bemenekülnöm a Zöld Sátras haverokhoz a felhőszakadás elől. Okosan a zimankó végét megvárva kezdett a Superbutt. Gitármentes hangzás, egyszemélyes circlepit a betonon, de legalább az új dobosukat bemutatták a debrecenieknek. A Húsdaráló Projektet egy barátom kedvéért néztem meg, a szerzetesruhába bújt butametál csapat eljátszotta a Pépes Babafos című slágert, meg pár feldolgozást (Fear Factory, Sepultura) természetesen magyarul, meg játszottak egy Brujeriát is, isten volt… Utána még kis táncikálás a retrodiszkóban és irány haza. Életre szóló élménnyel nem lettem gazdagabb, viszont tízezer szúnyogcsípéssel, egy munkamentes hétvégével, és egy kullanccsal a combomban igen. Na jó, annyira nem volt rossz, de jó sem...

http://www.vekerimusic.hu