NOFX – Wolves in wolves’ clothing (Fat Wreck, 2006)

Írta: Mozart Feltöltötte: kal0z Ekkor: 2006. ápr. 24. hétfõ - 00:35

A beharangozó EP után azt írtam, remélem, az új nagylemez jobb lesz, és visszaadja a zenekarba vetett hitemet. Nos, ha nem is hőköltem hátra az új albumtól, de legalább több jó szám van rajta, már csak annak köszönhetően is, hogy 18 számból matematikailag is levezethető, hogy több jó szám lesz, mint hatból.

Ha az ember elszörfözget ide-oda a neten, meglepően egybehangzó véleményeket fog hallani a Wolves in wolves’ clothing (magyarul: farkasbőrbe bújt farkasok) albumról. Mégpedig azt, hogy nem szégyenkezhet miatta a zenekar, de nem is az eddigi legjobb albumuk. Egyrészt sokkal változatosabb lett, mint amilyenre számítottam, mind tematikailag, mind zeneileg. Azt vártam, hogy erősen átpolitizált, és főleg zúzós darabok fogják uralni a lemezt. Ehhez képest meglepően sok a poénkodás az albumon, látszik, hogy Fat Mike-ék még mindig nem veszítették el a humorérzéküket. Ők sose lesznek az a banda, amelynek csak komoly szám van egy lemezén. Hogy csak két példát említsek a könnyedebb hangvételre, itt van egyrészt az Insant Crassic nevű szám, ami direkt gáz, méghozzá annyira, hogy fél perc múlva intenzív lehalkulás módszerével véget is ér. Egy poénnak elmegy, de persze ez nem igazi NOFX dal. A másik ilyen a spanyolul megszólaló Cantado en espańol, aminek az az alapötlete, hogy a hallgató úgyse érti, miről van szó, ezért aztán bármit mondhatunk. Ez egy mindenki által értett világnyelvet beszélő amcsinak nagyobb poén, mint nekünk, magyaroknak, akik a világ minden táján szórakozhatunk ezzel, talán leszámítva a horvát tengerpartot csúcsszezonban. Ettől függetlenül szerintem az ilyen lazítósabb nóták igenis kellenek a lemezre, ettől lesz igazán NOFX album egy NOFX album.

A komolyabb nóták azonban szerintem ezúttal erősebbek lettek. Kiemelendő a lemez elején található USA-holes és a címadó dal, bár ez utóbbiban nekem dallamilag nagyon sokszor Reeko utánhallásom van (tudjátok, az a szám a Punk in drublic-ról – de legalább a NOFX nem másoktól nyúl, hanem a régebbi saját magától). Van egy olyan kategória is, amit se a túl komoly, se a túl komolytalan kategóriába nem sorolnék, és ide tartozik az album egyik legerősebb száma, a The Man I Killed, amit azonban a rajongók már ismernek a 7 inch of the month sorozatból.

Olyan véleményeket is olvastam, hogy túl sok a töltelék. Nekem az a bajom a „töltelék” szóval, hogy én ez alatt olyan dalokat értek, amelyeket maga a zenekar se gondol igazán jónak, de fölteszi az albumra, hogy meglegyen a bűvös 12 tétel, vagy hogy nőjön a játékidő. A NOFX esetében éppen ezért nem nevezném „tölteléknek” az általam nem kedvelt számokat, hiszen 18 szám van a lemezen (igaz, bónuszt leszámítva a sok egy-két perces darab miatt így is csak 35 perces az album). A baj az, hogy ezek nem töltelékek, hanem a zenekar nem veszi észre, hogy csökken a színvonal. Nem fogták még föl, hogy bármekkora legendák is, bármit nem tehetnek meg. Nem lehet 60%-os erőbedobással csinálni, még akkor sem, ha már mindent elértünk, amit underground szinten el lehet (vö. az első szám szövegével). Attól, hogy valaki több mint 20 éve zenél, még nem lesz klasszikus az is, amit 10 perc alatt dob össze (lásd a már említett 7 inch sorozatot). Ha időben rádöbbennek, hogy föl kell kötni a gatyamadzagot, akkor még hallhatunk pár kiváló, akár klasszikus anyagot is a NOFX-től. Addig is itt van a Wolves in wolves’ clothing, ami nem kiemelkedő, de azért az ötös skálán egy négy alát megadhatunk neki. És amit a NOFX négy alá szinten hoz, azt más zenekar nem tudna sehogy sem összehozni, úgyhogy azért hallgassátok csak szorgalmasan.

www.nofx.org