Punk Portál - 2024. március 29.





 

2003.02.28. - Simon's Pub


Írta: A_x_e
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. már. 2. vasárnap - 14:30

Tegnap úgy esett, hogy Snobs koncert vót, hát elmentem.

Az első változás még korábban történt, a programban, így csak a Maltschiks-ék játszottak Snobs-ékkal. A második változás a koncerten ért, a 600 Ft-os beugró 0 Ft-ra apadt. Ez köszönhető a megjelent tömegeknek, akik száma a kezdés előtti pillanatokban kb. egy tucatra rúgott.

A dobNah, de kezdem az elején. Az összes hangcucc egy személyautóval érkezett. Ennek köszönhetően az erősítők, hangafalak pikkpakk kikerültek a színpadra, de a dob atomjaira volt szedve. Eleinte lehetetlen küldetésnek bizonyult annak összeszerelése, tamok elhajlongtak stb. De egy pár (több mint 5) csavar megcserélésével ezt az apró gondot áthidalta Attila, a Snobs-dobos. Közben dob-rugdosás, állványok földhöz vágása és harsány szóváltások.

Lassan összeállt hát a cucc, már csak a közönség hiányzott.Snobs Hmm, hát a koncert végére sem érkeztek meg. Sebaj. Ez a fellépés volt az új énekes debütálása. Suzy elhagyta a zenekart, mert tanul. Nos új énekes. Sxe. Ezt csak úgy megjegyeztem. A koncert első számának első sorába belebakizott. DE. Kár lett volna hirtelen ítélni, mivel a koncert többi részét egész jól vitte. A szövegeket fejből nyomta, bár volt egy-kétszer, amikor nem lépett be a kellő helyen, de alapvetően nem volt rossz. A hangja is egész kellemes. Még egy kicsit erősebben kéne néha, de remélem idővel bátrabb lesz. Szal ahhoz képest, hogy az első koncertje volt, remekül helyt állt. Maga a koncert elég rövid volt, hibáztak a többiek is rendesen, de ki látta. Volt egy új szám is, egyelőre szöveg nélkül. Volt húrcsere, közben elnyomták az "Autonóm" c. szám dob-basszus verzióját.Snobs Kb. egy éve (egy nap eltéréssel) hangzott el ez a szám, ugyanilyen verzióban, ugyanúgy húrcsere alatt. Igaz az a Nemartban történt. Deja vu. A koncertre így direkt a Snobs miatt én és egy másik srác jöttünk el. Mindketten vidékiek vagyunk. Ennyit a pestiekről. :) Nekem jól esett ez a koncert, lehet, hogy jó is, hogy nem voltak többen.
Jobban nem részletezem ki, mert senkit nem érdekel.

Fellépett még a Maltchisk's Molodoi, hoztak pár embert. SnobsIgencsak sürgősen neki kellett fogniuk a zenélésnek, mivel ekkor már kb. negyed éjfél volt. Sokat nem szaroztak a hangzás belövésével. Két mikrofont használnak, de csak egy szólt megfelelő hangerővel, úgyhogy voltak olyan pillanatok, amikor amúgy bitliszesen két oldalról susogtak bele a mikrofonba. Láttam már őket jópárszor, most sem jöttek be sokkal jobban. Rövid itt tartózkodásuk alatt elfogyott egy láda ászok. Ja, hoztak magukkal még egy pár embert, de így is kongott a hely.

Nah röviden ennyi, a Snobs jó volt, ingyé volt, remek volt. Próbáltam beállni táncolni, de nem volt túl nagy sikerem a pogózó fiatalok körében.