Punk Portál - 2024. december 3.





 

Hétköznapi Csalódások interjú


Írta: gandalf
Feltöltötte: gandalf
Ekkor: 2006. már. 16. csütörtök - 17:41

A 16. évét taposó Hétköznapi Csalódások nemcsak underground körökben vált ismertté, hiszen botrányaitól a mainstream média is gyakran volt hangos. Az utóbbi időben viszont sok minden történt velük, ezeket beszéltük át Bársony "Bearnie" Barnabással, az együttes gitáros-zeneszerzőjével.

Punk Portál: Azt hiszem, nem kell bemutatni titeket senkinek, hiszen az elmúlt 16 évben volt alkalma megismerni titeket a kedves közönségnek. Ti hogy látjátok ezt az időszakot?

Bearnie: A punk megítélése sokat változott az utóbbi időkben, sokfajta irányzat kapott erőre, és ez jó dolog. Népszerű lett a ska és az Oi punk is, és egész jó kis bandák alakultak ezekben a műfajokban is. Személy szerint ennek azért örülök, mert egy időben nagyon deszkás irányba mozdult el a punk-színtér és az nem a kedvencem. Persze ez nem azt jelenti, hogy az nem jó, csak így jobb :)

Punk Portál: A bizonyos körökben csak magyar Johnny Rottenként emlegetett Vili már-már szimbolikus tagja volt a Picsának egészen a közelmúltig. Ezzel kapcsolatban mindenféle mendemondák keringenek, öntsünk hát tiszta vizet a pohárba. Miért váltatok meg egymástól? Feltűnik/Feltűnt-e Vili azóta koncerteken?

Bearnie: Az a baj, hogy igazából nem tudom teljes mértékben a kilépése okát. (Amúgy inkább Sid Vicious alteregójaként emlegették.) Amikor először szólt, hogy kilép, nem is vettük komolyan. Aztán a következő hétvégén, amikor megint felhozta a témát, akkor meg is indokolta. Azt mondta, hogy nem akar az utunkba állni, mert ő már csak egyre többet iszik, fejlődni meg nem fog. Mondtuk neki, hogy ez utóbbi nem gond, nem is várunk tőle ilyeneket. Mindenkinek megvan a saját szerepe a zenekarban, az övé az volt, hogy legyen Willy. Őt így szeretik, ahogy van. A vége felé azért eléggé elkapatta magát az itallal, erre jó példa a következő eset:
Mikor először kezdtünk vitatkozni a kilépéséről hazafelé az egyik koncertről, mondtam, hogy inkább beszéljük meg másnap, mert most mindenki kissé italos állapotban van, holnap meg egész úton lesz időnk kibeszélni a dolgokat. Ezzel egyet is értett mindenki. Másnap délután a sofőrünk szedte össze az embereket. Mivel Komlóról jött, a Ferinek és a Komlói úton lakó Vilinek már a kocsiban kellett lennie, amikor odaért a kocsi a házunk elé. Megyek ki, és látom a furgont, benne Ferit és Szakit vigyorogva, de a Vilit nem. Aztán amikor elhúztam a furgonajtót, megláttam Vilit is, aki keresztbe feküdt kotta részegen a hátsó üléssoron.
Az utolsó pár hónapban Vili már a koncert előtt általában gallyra tette magát, így aztán nem sok játékra futotta erejéből. A vita tárgya is ez volt csak, hogy legalább koncert előtt ne igyon annyi töményet, aztán utána azt csinál, amit akar.
Azért Vili biztos, hogy nem csak ezért szállt ki a bandából, 15 év alatt azért be lehet sokallni még egy olyan faszinak is, mint ő. Aztán ott a gyereke is, dolgozik, suliba is jár, úgyhogy nem unatkozik. Amúgy össze szoktunk futni, néha eljön próbára is, a Pécs környéki koncerteken pedig várható a felbukkanása is.

Punk Portál: 2005. József Attila éve volt, és kicsit csodálkoztam is, hogy ahhoz képest, amennyit utaltok rá saját szerzeményeitekben, mintha elfeledkeztetek volna századik évfordulójáról. Aztán egyszerre kirukkoltatok egy József Attila műveit feldolgozó lemezzel, amikor már mindenki abbahagyta a jubiláló proletár költő ünneplését. A „punkok” irodalmi továbbképzése vagy a költő előtti tisztelgés volt a fő cél?

Bearnie: Az az igazság, hogy még 2005 végére terveztük az albumot, de nem jött össze. Így utólag nem is baj, mert akkor úgyis minden az évfordulóval volt tele. Az albumot egyébként nem kell túlmisztifikálni, szeretjük a verseit ezért csináltuk az albumot, tehát inkább a költő előtti tisztelgés felel meg jobban a valóságnak, mint a punkok „nevelése”. Ráadásul a számok sem mind tipikus punk nóták, próbáltam a versnek megfelelő hangulatú nótát írni, így aztán még olyan blues-os vagy keringős témák is akadnak benne. Ezáltal aztán a fogadtatásban sem voltunk biztosak, de nem bántuk meg, ezáltal is színesebb lett az „életművünk”.

Punk Portál: Támogatta a cédét a kormány (kulturális alap), mint szokták tenni a különböző „kobzos-hippi” együttesek esetében? :)

Bearnie: Persze, hogy nem :) Bár nem is kerestünk meg senkit ez ügyben.

Punk Portál: Tehetséges költővel gyakran előfordul, hogy kisajátítják ilyen-olyan eszméknek, ilyen-olyan célokért. Szerintetek mi által lesz egy József Attila feldolgozás tisztelgés a versíró előtt és nem pedig nevének kihasználása pillanatnyi népszerűség érdekében?

Bearnie: Úgy, hogy mi annak szántuk. Ha a pillanatnyi népszerűség érdekelne, már rég nem ilyen zenét játszanánk.

Punk Portál: Kicsit rövid lett az Én, József Attila itt vagyok. Persze, átfogó képet nehéz egy ilyen termékeny költőről vázolni egy zenei albumon, de úgy néz ki, nem is ez volt a célotok. Mi alapján választottátok ki a verseket?

Bearnie: Feri választotta ki a verseket, így leginkább az ő kedvencei vannak a lemezen. Igyekezett elkerülni az olyan költeményeket, amiket már sokan feldolgoztak.
A lemez tényleg nem hosszú, de nem is akartuk „elművészkedni” a dolgot, az indokoltatlan refrén-ismételgetés meg elég hülyén nézne ki, pláne egy József Attila versnél.

Punk Portál: Váltsunk egy kicsit témát. Az elmúlt 16 évben a nevetek a köztudatban mindenképpen eggyé vált a magyar punkkal, a médiabotrányoknak is köszönhetően. Mostanában mintha nagyobb lenne körülöttetek a csönd. Mi lehet az oka? Nem zavaró ez egy kicsit?

Bearnie: Abszolút nem zavaró a csend. Sőt. Talán már unják a jobboldali szervezetek a csesztetésünket. Bár ezt a választások előtt jobb, ha lekopogom.

Punk Portál: A köztudat és a közvélemény – a közelgő áprilisi választások miatt – telítve van a demagóg kampánytémákkal, melyeket a két nagy és a két kisebb parlamenti párt tart napirenden. Ti elmentek szavazni? Vagy radikálisabb eszközök hívei vagytok („Kössük … fel!,” avagy „Gyújtsd a burzsujt!”)?

Bearnie: Tragikomikus számomra a megfelelő szó a kampányra. Komikus, nézve ezeket az óriásplakátokat, ahol egymásnak üzengetnek a „nagy” pártok, tragikus benne az, hogy már egy ideje annyira szétszakították az országot, hogy az emberek már nem beszélnek egymással ha kiderül, hogy a másik párttal szimpatizál az illető. Aztán még agresszívek is egymással, annyira be lettek hülyítve. Számomra ez csak két tolvaj és hazug párt versenyéről szól, ezért eszem ágában sincs elmenni szavazni. Sokan bedőlnek az ígéreteknek, ezért is találó az azóta elhíresült pesti falfirka: „Birka nép” Persze ez akkoriban nem erre utalt, ha jól tudom, de ma is aktuális. A szétszakadás is a két párt rovására írható természetesen. Amúgy az SZDSZ-t és az MDF-et sem tartom különbnek, nem valószínű, hogy másképp viselkednének a hatalom közelében, a két szélsőség meg szóra sem érdemes.

Punk Portál: Nem tudom ismeritek-e, és ha igen, mi a véleményetek a hozzátok hasonlóan radikálisnak mondott, minden, ma jelentős politikai erőt elzavarni akaró, Demszkyt krémessel, Pokornit sikertelenül kispárnával megdobáló, fiatalokból álló Zöld Pártról?

Bearnie: Nem ismerem a programjukat, de ha minden mai politikai erőt száműzni akarnak, akkor szimpatikus eme tevékenységük a krémessel és a kispárnával egyetemben. Gyurcsánynak a habos tortát ajánlom.

Punk Portál: Megjelent a PICSA könyv is, amely lexikonul szolgálhat minden kezdő rajongónak és érdekes sztorigyűjteményül az idősebbeknek. Mit kell tudni a műről?

Bearnie: Gróf Balázs tollából íródott a könyv, a célja pedig az elmúlt 15 évünk rögzítése volt. Azóta felnőtt pár generáció, így szívesen vették, hogy olvashatnak olyan dolgokról is, amikor ők még mondjuk a kisautót tologatták. :)

Punk Portál: Mióta tart az együttműködés a Pesti Est ismert grafikusával, Gróf Balázzsal? Honnan ismeritek egymást?

Bearnie: Balázs már-már amolyan ikon-szerű figurája lesz a városunknak, egy nagyon tehetséges képregényrajzoló, aki már fiatal korában is járt a bulinkra. Innen az ismertség is. Most bebizonyította, hogy könyvet is tud – jól – írni. :) Már a 2001-es Archív+ címet viselő kazettánkon is ő készített riportot Ferivel, majd a „Dollár, hatalom, pornó” borítóját is megtervezte. A Willy filmjei egyszerűen könnyfakasztóak, innen pedig egyértelmű volt, hogy a József Attila anyag borítóját és belsejét ki csinálja meg.

Punk Portál: Miközben a fiatalok egyre inkább behódolnak a ,,fogyasztói társadalomnak", a ti népszerűségetek töretlen. Miben áll a sikeretek?

Bearnie: Nem tudom... Talán a Feri jó szövegíró. Az utolsó lemezen fenomenális ;)

Punk Portál: Érdekes, hogy miközben Magyarországon sokak szerint már-már csak elvétve találhatók díszrasszisták, a ti koncerteiteken gyakran előfordulnak atrocitások. A 11-i koncertetek után állítólag egy pár punknak titulált tizenévest kapott el néhány nagydarab kopasz. Miért vonzzátok a balhét ennyire?

Bearnie: Nem is tudtam róla, hogy volt balhé. Pedig az utóbbi időkben már nyugodtabb a légkör. Persze mindig lesznek olyanok, akiknek az IQ-szintje nem megy 30 fölé. Nekik marad a verekedés mindenféle ideológiai köntösbe bújtatva.

Punk Portál: Ismeritek a Divízió 88 nevű együttes Ostoba című átiratát, melyet a ti hasonló nótátok ihletett? Vélemény?

Bearnie: Ismerjük. Nemrég mutattam meg Ferinek. Jót mulatott rajta. Az eleje a legjobb, a többi meg a szokásos „komcsik dögöljetek meg” féle hülyeség. Valószínűleg őket is beszippantotta valamiféle propaganda-gépezet, akik szerint mi valamiféle vörös hadsereg vagyunk. Egy hete hallottam, hogy az Álom sorozatból is játszanak már egy számot. Még a végén valami tribute zenekar lesznek...

Punk Portál: Most, hogy a zenekar alapító tagjai lassan megközelítik a negyvenedik életévüket (Megyeri már be is töltötte), hogy érzitek, meddig fogtok még koncertezni? Meddig bírjátok/akarjátok még csinálni? Örökké, mint az Auróra?

Bearnie: Nem gondolkozunk rajta. Ameddig van kedvünk csinálni, addig csináljuk. Nem ebből élünk, nincs kényszer rajtunk, úgyhogy ameddig vannak ötletek, addig megy a buli.

Punk Portál: Mikor és hol láthatunk titeket legközelebb?

Bearnie: Március 17.-én Tokaj (Billiárd Szalon), másnap Jászárokszállás (Teke Klub). Csupa sportos hely. :)

Punk Portál: Köszönöm az interjút. Esetleg még valami fontos dolog, amire nem kérdeztem rá? Egy frappáns befejezés? :)

Bearnie: Fontos dolog, amire nem kérdeztél rá? Miért esett ki a Liverpool a BL-ből, amikor a világ legjobb csapata?!