Propagandhi interjú

Írta: Kobera & Mozart Feltöltötte: kal0z Ekkor: 2006. feb. 13. hétfõ - 13:10

Még október közepén, az új album megjelenése kapcsán írtunk interjúkérdéseket a Propagandhinak. Nem volt gyors a válasz, de végül most (jobb későn, mint soha alapon) megérkezett. Fogadjátok hát szeretettel ezt az interjút, amelyben Chris Hannah énekes-gitáros nyilatkozik a Punk Portálnak. A kérdéseket Kobera úr írta, a fordítási munkálatokat pedig Mozart végezte.

Az új lemezt használaton kívüli raktárépületben, pincében és hálószobában vettétek fel. Ezeknek a helyeknek a hangulata vonzott titeket, vagy valami más okból kerültétek el tudatosan a megszokott stúdiókat?

A raktárépületben valójában van egy igazi stúdió, amelyet oda építettek. Méghozzá elég jó. A többit a saját pincénkben csináltuk. Nem hinném, hogy a hangulat miatt lett volna így, ez inkább megszokás. A házam egy nyomasztó trágyadomb, nem egy olyan hely, ami ihletett hangulatba hozza ez embert.

Ha jól értem a lemez címét, ez a csúsztatásokra, a hírek kozmetikázására utal. Valóban így van?

Az angolban a „potemkin village” (Patyomkin-falu) kifejezést arra használjuk, ami csak látszat. Grigorij Patyomkin történetére utal, aki II. Katalin cárnőre akart nagy hatást gyakorolni azzal, hogy ál-falvakat építtetett a Volga mentén, amikor a cárnő a Krím-félszigetre látogatott. A „Potemkin city limits” cím azt akarja sugallni, hogy talán elérkeztünk arra a pontra a történelemben, ahol a megtévesztés elérte végpontját, a legabszurdabb végkifejletét. A földi élet végsőnek tűnő szakaszába érkeztünk, de továbbra is olyan üzeneteket kapunk, hogy minden rendben.

Mi a helyzet a G7-el? Az új lemez közös kiadásban jelent meg, vagy teljes egészében Fat Wreck kiadás és a G7 csak terjesztőként szerepel?

Ez a lemez Kanadában a G7-nél, minden más országban a Fat-nél jelent meg.

Mit gondoltok a Rock Against Bush mozgalomról? Nekem meglehetősen naiv elképzelésnek tűnik, hogy ennyire egy személyre vannak kiélezve a dolgok, hiszen az Egyesült Államok elnökének személye az eddigi tapasztalatok alapján maximum az USA belpolitikájára van nagyobb hatással, a külpolitikában nem hiszem, hogy bármi is változna.

Bárcsak úgy érezném, hogy naiv dolog volt. Akkor talán nem volna ennyi fenntartásom vele szemben. Én úgy éreztem, ez egy elég cinikus kezdeményezés volt: arra az ötletre épült, hogy soha nem lesz értelme mást csinálni, mint kettő közül a kisebb rosszra szavazni, és hogy erről nincs is értelme vitázni. Én úgy gondolom, hogy ez egy lehangoló és hibás világnézet.

Tudom, hogy már lerágott csont, de hozzánk elég lassan érnek el a hírek, úgyhogy mondanátok pár szót arról a nézeteltérésről ami a Fat Wreck és köztetek volt George Soros (aki egyébként magyar származású, na nem mint ha mi erre annyira büszkék lennénk :-)) kapcsán?

Soros, mint azt ahogy a magyarok valószínűleg sokkal jobban tudják nálam, egy multi-milliárdos, aki a milliárdjait a kapitalizmus piacain szerezte, és ő a Bush-rezsim őrült és átlátszó külpolitikáját a stabil kapitalizmusra nézve fenyegetőnek találta (szerintem helyesen), ezért elhatározta, hogy nevét adja egy olyan mozgalomhoz, amely megígéri, hogy fenntartja a kapitalizmust az USA imperialista arculatának megszelídítésén keresztül: a Demokrata Pártot. A Rock Against Bush válogatásra a „Free John Hinckley” (szabadítsátok ki John Hinckley-t) c. számunkat küldtük el (ő Ronald Reagan merénylője), és arról szólt, hogy a két nagy amerikai párt egyikére sem érdemes szavaznia annak, aki a háború és a terror végét akarja. Egy spontán megjegyzést is küldtünk a borítóba, ami úgy hangzott, hogy „jelen üzenetet Gerorge Soros nem támogatta”. Fat Mike azt akarta, hogy ezt a mondatot vonjuk vissza, mert a Punkvoter kezdeményezésnek esélye volt arra, hogy pénzt kapjon Sorostól. Nem akarta inzultálni, szóval megkért minket, hogy ezt a megjegyzést vegyük le. Mi ezt visszautasítottuk, és eldöntöttük, hogy nincs helyünk egy olyan válogatáson, amely a Demokrata Párt megválasztását támogatja, amelynek szörnyűséges eredményei vannak az emberi jogok, külpolitika, munkaügy és környezetvédelem területén. Egyértelmű volt, hogy senkinek nincs helye a lemezen, aki nem áll be a sorba.

Mennyire tartjátok hitelesnek azokat a zenekarokat, akik erősen baloldali(nak tűnő) elveket vallanak, mégis nagy kiadókhoz szerződnek, mint például az
Anti-Flag? Elfogadható-e az a magyarázat, hogy így több emberhez jut el az üzenetük, miközben ezáltal anyagilag támogatnak olyan cégeket, akik ellen a szövegeik szólnak?

Hát, számomra az Anti-Flag nagyon-nagyon hitelesnek tűnik őszinteség és aktivitás szempontjából. Az alapján, amit láttam, nem hiszem, hogy kételkedhetünk bennük az haladó eszmék melletti elkötelezettségük és aktivizmusuk terén. A világ összes bandája, aki lemezt ad ki, pénzt hoz valamilyen cég kasszájára, amelynek érdekében áll a kapitalizmus és az imperializmus fenntartása. Ez igaz a Tragedy-re, a Propagandhira és az Anti-Flagre is. A kérdés az, megéri-e az üzlet? Vajon a haszon, amit attól remélünk, hogy szélesebb közönséghez jut el a zenénk, ellensúlyozza-e azt, hogy nagyvállalatok kincstárát növeltük?

A "Rock For Sustainable Capitalism" című dalban elég elkeseredetten beszéltek a punk-rock jelenlegi állásáról. Melyek azok a zenekarok, akikkel mégis közösséget tudtok vállalni?

Hát, nem tudom. Ez a szám nem akarta „mi” és „ők” kategóriába sorolni ezt a speciális színteret. Ez inkább sajnálkozás, hogy a zene, lázadás és a nagyvállalatok összejátszása nem olyan témák, amelyekkel a punk színtér komolyan foglalkozna. Azok az emberek, akik tonnányi pénzt halmoznak föl a „lázadó zenével”, nem akarják, hogy erről szó legyen. Nem akarnak válaszolni a kritikákra. Még több pénzt akarnak, és azt, hogy kritika nélkül bálványozzák őket. Ez szomorú.

Miközben az egész világ a "terror elleni háborútól" hangos, teljesen jogos a felvetésetek, amikor az "öko-terrorizmus" elleni háború szükségességéről szóltok. Kifejtenétek ezt egy kicsit bővebben?

Kétfajta öko-terrorizmus elleni háború van jelen pillanatban. Az egyiket a polgárok indították a privát érdekek ellen, amelyek az ökoszisztéma kárára akarják magukat gazdagítani. A másikat a kormány indította ugyanezen polgárok ellen. Így az „öko-terrorista” szó teljesen más jelentést kap attól függően, hogy ki használja.

A "Superbowl Patriot XXXVI" című számotokban éles kritikával illetitek a jótékonykodó popsztárokat és az egész neo-Live Aid cirkuszt. Szerintetek mi lenne a járható út a valódi segítségnyújtáshoz az efféle képmutatás helyett?

Azt hiszem, ez a szám kevésbé Bob Geldof-ról szól, aki a zeneiparon keresztül szeretné felhívni a figyelmet Afrikára, mint inkább a hozzá hasonlókról, például Sir Paul McCartney-ról, aki még az újabb imperialista iraki háború hajnalán is amerikai patriotizmusával kérkedik. Mindenesetre célszerű fejben tartani, hogy a pénzmogulok és a háborúpártiak örülnek, ha olyan rocksztárokkal parádézhatnak, mint Bono, mert így azt a benyomást keltik, hogy van párbeszéd és átláthatóság, miközben egyik sem igaz. Ez megtévesztés.

A végére engedjetek meg egy kissé bulvár-jellegű kérdést: melyek azok a zenekarok, akik a kezdetekben nagy hatással voltak rátok? Esetleg egy-két szóval meg is indokolhatnátok, hogy miért.

A legelején amikor Jord és én elkezdtünk a zene és az eszmék iránt érdeklődni, az én kedvenc bandáim a Voivod, Sacrifice, Razor, Sudden Impact, Guilt Parade, Christ on a Crutch, Dayglo Abortions, SNFU, MDC stb voltak. Olyan túláradó energia volt a zenéjükben, amivel azelőtt sohasem találkoztam. És olyan gondolatokat és szemléletmódokat közvetítettek, amelyekre azelőtt nem is gondoltam soha életemben. Felnyitották a szememet.

http://www.propagandhi.com/