Dead Stop - Live For Nothing

Írta: Vargyai Feltöltötte: csabeeka Ekkor: 2005. dec. 24. szombat - 16:33

A Punknak (vagy hardcorenak. Végülis teljesen mindegy. Ez a kettő majdnem ugyanaz!) a nagy tarajok és furcsa ruhák mellett mindig is velejárója volt egyfajta nihilizmus, ami magasról szart a progresszióra. Ezer és ezer fajta stílusmeghatározással lehet találkozni, van post punk, bunkó punk, dance punk, sőt még cow punk is, de azt még egyszer sem láttam leírva, hogy retro punk. Kis szubkultúránkban az valahogy sosem volt meglepő, ha valakik még jelen időben is 20 évvel ezelőtti hangzású számokat írnak/játszanak. Ennek ellenére a Dead Stop mégis akkora meglepetés volt - hát merjünk nagyok lenni - egész Európának, mint az, hogy Rob Halford valójában faszokra és seggekre gerjed. Ezek a belgák ugyanis valami olyat csinálnak, amit ma csak maroknyi zenekar (mer). Elkezdtek visszaásni a múltban és a 80-as évek elejéig meg sem álltak. Aztán valahol a Negative Approach, SSD, Minor Threat, Void környékén le is táboroztak. A tiszavirág életű Shark Attack volt még egy nagyobb név, aki ugyanezt az utat járta.

A nagy robbanást csak pár koncert és egy kislemez előzte meg. Aztán kijött a Done With You című nagylemezük, amivel már tényleg térdre kényszeríttették az öreg kontinens mellett még az Egyesült Államokat is. Titok és/vagy trükk azoknak kell, akik nem tudják mi is az a punk zene - megsúgom a Dead Stop nem ilyen. A punkot iszonyatos gyorsasággal és nyers erővel kell játszani, és ha ez megvan, akkor a zene karaktere máris magához rendel egy különleges légkört. Jelen estben azt, hogy „akkor most újra éljük a 80-as éveket”. Én például simán el tudnám hinni, hogy a Kiss my ass intrója már jó 25 éve meg volt írva. Ezért ajánlom mindenkinek, ha lemezen nem is jönne át elsőre, nézzék meg őket koncerten, mert ott az igazi. Például ki játszaná ma intronak a Big takeover elejét?

A Live For Nothing eléggé titokban készült el. Legalábbis én sehol se találkoztam olyan információkkal, hogy Dead Stopék stúdióba vonultak volna. Először egy augusztusi Justice koncerten mondta be az énekes, hogy „hé van ez a zenekar, és most felvettek egy új lemezt, majd szerezzétek be”. Meglepetésszerű volt ez a hír, de egyáltalán nem estem pánikba, hogy az „új lemez úgyis szar lesz” - ez ugyebár állandó félelem az igazi zenerajongók körében. Nem is a promó szövegben említett, „mint ahogy a hatásaik is elkezdtek metál lemezeket csinálni, félhettünk volna, hogy ők is megpróbálják”, egyszerűen csak eszembe se jutott, hogy tudnának hibázni ilyen egyszerű zenével, amiben ráadásul bizonyítottan otthonosan mozognak.

Megérzéseim, mint mindig, most is bejöttek, ez a lemez egy mestermű. Nem sokban tér el az előzőtől, de a Negative Approach diszkográfia is király, annak ellenére, hogy 38 ugyan olyan szám van rajta. 10 új szám (kivétel ugye az In Hell, ami már az ep-n rajta volt), majdnem mind veszett gyors és a legtöbben van valami fogós rész. Felsoroltam már pár legendás zenekart akik hatással voltak rájuk, ezeket most itt is elsüthetném, de minek? Mindenki válaszon egy zenekart 81 és 85 között, akik a hardcore-t nem csak hangszerekkel, hanem lélekkel játszották. Az egyetlen kakukktojás az utolsó, Letting go, ami középtempósabb, fetrengősebb darab, rendesen ki is lóg az összképből. Remélem, nem egy „folyt köv.” szerepet tölt be, mert akkor elkezdhetünk pánikolni a 3. lemez kapcsán.

Egyszer arról beszélgettem pár barátommal, hogy manapság már szinte alig vannak zenekarok, akikre nyugodt szívvel rámondhatnánk, hogy 10-15 év múlva is emlékezni fogunk. Nem tudom, hogy ez azért van, mert a jelennek sosincs akkora értéke, mint a múltnak, vagy régen tényleg minőségibb dolgok születtek. De ha van igazság a földön, akkor a Dead Stop-ra fognak emlékezni. És ha van igazság, akkor visszakapjuk a hegyeinket!