Anifest - az új európai animáció fesztiválja (2005. XII. 8-11)

Írta: kal0z Feltöltötte: kal0z Ekkor: 2005. dec. 17. szombat - 16:27

DISCLAIMER
Az Anifest egy animációs filmfesztivál, ahol főként európai, de kanadai filmek is terítékre kerültek, immár harmadszorra rendezték meg. Mielőtt megkérdezitek, hogy ennek mi a fene köze van a punkhoz, elmondom, hogy semmi. De amikor annak idején átköltöztünk ide a Supergamezről és az egész Portál megújult, volt egy olyan kezdeményezés, hogy időről időre lesznek filmajánlók/filmkritikák is, mert mégiscsak szórakoztató kulturhális magazin is vagyunk, vagy miafene. Ez aztán kudarcba fulladt, de remélem, fel tudjuk eleveníteni. Szóval, ha nem akarsz animációs filmekről olvasni, akkor inkább most nyomj egy Back gombot. :-)

Naranzs, Minyon és Dartanyan

Őszintén szólva egyáltalán nem akartam egyedül menni a vetítésekre, így nagyon örültem, amikor az utolsó pillanatban meggyőztem Pantot, hogy jöjjön el velem.
Az első film, amit megnéztünk a Naranzs, Tetves és Du akarommondani a Naranzs, Minyon és Dartanyan című svéd-magyar rajzfilm volt, hozzá kísérőfilmnek egy észt bábfilm, a Medvefivérek. A Naranzs a svéd írónő, Barbro Lindgren regényéből készült. Képzelem, a hölgy mennyire be lehetett tépve, amikor ezt megírta. :-)
Ugyanis itt többek között tigrisek laknak a pajtában, úszómedencévé átalakított garázsban úszkálnak az emberek és a nagyfater enyhén skizó. A kísérőfilm hasonlóképp elmerozzant volt, így sikerült sokat röhögnöm, de inkább hadd idézzem Pant véleményét:
„A film címe: "Naranzs, Minyon és Dartanyan". Na most, ez nekem annyit mondott, hogy "figyelj faszikám, nem akarsz inkább hazamenni?", de gondoltam, félre az előítéletekkel, én biza beülök, mert a Viasztestek c. film után engem egy mozgóképszínházban csak pozitív meglepetés érhet. Így is történt, az egész egy észt bábfilmmel kezdődött. (Megjegyezném, ha a tv-újságban olvasnám azt, hogy "észt bábfilm", sztem nevetve továbblapoznék, de itt sajnos (dehogy sajnos!) végig kellett nézni.) Erről a filmről csak pozitívumot mondhatok, egyszerűen fantasztikusan sikerült, mar éreztem, hogy bizony jó helyre kerültem. Naranzsék pedig egyszerűen annyira készek, hogy nem tudok más szót használni rá, mint hogy "sérülés". Mindenféle racionalitást mellőz a produkció (most képzeljünk el egy szemétdombot a kert végében, ahol egy zsiráf falatozza a fémlemezeket), de mégis van egy olyan érzése az embernek, hogy ez bizony a kemény valóság.”

Visegrádi 4

Ebben a 80 perces blokkban a visegrádi országokból, azaz Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról válogatták az animációs rövidfilmeket. Ezek a legkülönbözőbb technikákkal készültek: a félig élőszereplős, félig számítógép-animációból összeállított cseh VR-tól a szénnel rajzolt lengyel Éjjeli expresszig.
Ebből a blokkból leginkább a lengyel Lámpagyújtogató című bábfilm tetszett, azt hiszem, ez is volt a leghosszabb film ezen a vetítésen. A történet elején egy király feje felett múlnak a napok (váltakozik a Nap meg a Hold), majd hirtelen megáll az égitestek mozgása. Egy görög harcos megy be a kastélyába, ahol női szobrok által felállított halálos csapdákat kell kikerülnie. Amikor az összes akadályon túljutott, leült a trónra, megkoronázták és hirtelen vagy nyolc hegyes cső fúródott a testébe, és elkezdték kiszívni a vérét, ami egy szívbe áramlott. A szív ezután elkezdett dobogni és ismét megindult a Nap és a Hold. Mindezt hideg, sötét színekkel, kővel és fémmel ábrázolták, egyedül a lovag megkoronázásakor terítettek rá csillogó arany palástot, és csak akkor lett minden jól megvilágítva, amikor a film végén ismét felkelt a Nap. Szóval nagyon tetszett, remekül eltalálták a hangulatot.
A két magyar film, a Kút és a Kovács úr közül ez utóbbi volt a jobb. A Kovács úr az „aranyhalas-kívánságteljesítős” sztorira mutatott eléggé pesszimista alternatív befejezést: a hivatalnokok monoton életét élő Kovács úr a eltapossa az utcán talált aranyhalat.

Ryan + kísérőfilmek

Ismét sikerült Pantot berángatni az Urániába, így megint nem egyedül néztem az előadást. Ezúttal nem valami vidám rajzfilmcsokorról volt szó, ugyanis a fő film, a 14 perces Ryan egy 60-as, 70-es évekbeli animátorról, Ryan Larkinról szólt, aki egyik filmjéért majdnem Oscart is kapott, de mostanra koldus lett belőle, aki Toronto utcáin szedi össze a piára valót.
A filmek előtt az ottawai animációs filmfeszt egyik szervezője mesélte el, hogy hogy találtak rá Larkinra, majd a fesztiváljuk zsűrijében hogy ismerkedett meg vele Chris Landreth, aki a róla szóló filmet készítette és megkapta érte az Oscart.
Ezután Larkin mindhárom filmjét levetítették, ezek 1965 és 72 között készültek természetesen kézzel rajzolva, festve.
A Ryan számítógép-animációval készült dokumentumfilm, nincsenek benne élőszereplős felvételek, de Larkin és Landreth a hangjukat adták hozzá. A filmben mindenki roncsoltan, hiányosan van ábrázolva, néha indák tekerednek ki a fejükből és rátapadnak az arcukra, ezzel is mutatva, hogy mennyire lefogja őket a reménytelenség, mennyire roncsolt a személyiségük is. Szerintem remek volt, Pant szerint fos.
A fentieken kívül levetítettek két Chris Landreth-filmet, amik közül az egyiktől, a Bingo címűtől én irtózatosan befostam; ugyanis ebben egy szerencsétlen lúzernek mindenféle ijesztő cirkuszszökevény addig mondta, hogy ő Bingo, a bohóc, amíg el nem hitte. („Hi” – „Hi” – „Hi Bingo” – „But I’m not Bingo…” – „HI BINGO, BINGO THE CLOWN-O!!!”). Rettenetes „para” volt, mintha egy rémálomba csöppentünk volna, erre játszott rá a harsány színvilág és a rémisztő mutatványoszene. Pant szerint nagyon vicces volt. Asszem a srácot ezentúl csak gyerekrajzfilmekre fogom elvinni… :-)

Pinocchio 3000

… Mondjuk a P3K-ra. Ugyanis ez a spanyol-belga-kanadai számítógép-animációs gyerekmese a Toy Story és a többi Pixar-film profizmusával készült, de sajnos a történet is ezen a szinten mozgott, szóval Pantnak biztos tetszett volna, én azonban a „fesztivál legkommerszebb filmje”-díjat adományoztam neki és egyre csökkenő lelkesedéssel figyeltem. A klasszikus Pinocchio-sztori: Gepetto épít egy élettelen fiút (régen: fabábu, ma: robot), akit a végén a jótündér igazi kisfiúvá változtat, de persze csak miután legyőzték a gonoszt. Rendkívül kiskölök-kompatibilis.

Versenyfilmek – C kategória

A nemzetközi versenyprogramban szereplő filmek három kategóriába lettek beosztva, és asszem sikerült kifogni azt, amiben a két legviccesebb mű foglal helyet, majd’ ledőltem az erkélyről a röhögéstől. :-)
A szerb Dalocska a halott állatokról című műben egy hölgy ül egy padon, körülötte mindenféle állatok tetemei, és arról énekel, hogy mennyire szereti az állatot, majd utánozza a hangját is, eközben az adott állat tetemét jól megszorongatja, így abból fröcsög szanaszét a véééér. Hithű vegetáriánusoknak nem ajánlott. :-D
A másik remek film a svéd Inas című opusz. Egy gazdag, de egymástól elhidegült házaspár legkülönfélébb szexuális vágyait a lakájuk elégíti ki, ám amikor észreveszik, hogy mindketten ugyanazt szeretik (a nő szereti lekötözni a partnerét, a férfi meg szeret lekötözve lenni), akkor összemelegednek és szegény lakáj meg szedheti a sátorfáját. Mindez határozott, egyenes vonalakból, szögletes formákkal megrajzolva. A film idiotizmusát érzékelteti a felütés az elején: a lakáj reggel a nőnek egy tálcát visz, azon egy lefedett tányér. Azt hinnéd, hogy ágybareggeli, de amikor felemeli a fedőt, alatta egy rózsaszín vibrátor található… Sérülés! :-)

A vándorló palota

Kicsiny országunkban dúl ezerrel az anime-mánia, szóval nehogymár a feszkó legnagyobb dobásáról, az „új” (2004es) Hayao Miyazaki-filmről maradjak le! :-)
Erre a filmre beült velem Ócsi, szóval legalább volt kinek kommentálni. A rendező, Miyazaki nevét a Chihiro Szellemországban című filmből ismerhetitek, ezt játszották annó a mozik is. Ezen kívül nekem csak egy másik filmjéhez, az anime-buzi körökben etalonnak számító Mononoke hercegnőhöz volt szerencsém. Mindkét filmben egy mitológiai elemekkel vastagon telepakolt mesét mutat a kedves nézőnek Miyazaki-san, a Vándorló palotában sincs ez másként.
A Howl varázsló lakásául szolgáló kissé lepukkant palotát egy tűzdémon tartja mozgásban, ide téved Sophie, a gonosz boszorkány által öregasszonnyá varázsolt lány. Ekkor kitör a háború aztán lesz veszély, intrika, varázslat, szerelem, minden. Sőt, hogy jó családi film legyen, van még kisfiú meg kutya is, nomeg gyönyörű tájak.
A képek szépségén Ócsival mindketten nagyokat ámultunk, a színek és a fények mesterien voltak kidolgozva. Nekem főként a háborús jelenetek izzó vörösei és narancssárgái tetszettek, ellenben a virágos rét már kissé a giccs felé tolódott. Épp az egyik órámon volt róla szó a kínai Wong Kar-Wai egyik filmje kapcsán, hogy ha Európában valaki hasonlót csinálna, tuti mindenki összeokádná magát, annyira giccsesnek tűnne, de valahogy onnét keletről simán el tudjuk ezt mind viselni, inkább tűnik az egész költőinek, lírainak, mint nyálasnak, ezt asszem nyugodtan elmondhatom a Vándorló palotáról is. Fura.
Viszont a sztori eléggé gyengének tűnt: messze nem töltötte ki a két órát, egy ideig érthető és folyamatos volt, aztán kezdett kissé zavarossá válni, érthetetlen elemek kerültek bele, pl. miért fogadják örökbe a Howl ellenségének számító varázslónő kémkutyáját (azon kívül, hogy nagyon vicces)?
Összességében tetszett a film, de a történet hibái sokat rontottak az összképen, egy picit jobbat vártam volna.

Asszem, ha jövőre is lesz Anifest, elmegyek, mert aki kellőképpen gyermeteg és Cartoon Networkön nevelkedett, az tuti jól fogja magát érezni, ráadásul a nem amerikai animációs filmek, akárcsak az élőszereplős filmek teljesen más hangulatot teremtenek és gondolkodásmódot mutatnak be, mint a kiszámítható hollywoodi termékek.

www.anifest.hu