Punk Portál

Sosem voltam egy nagy csajozógép. Atom lett volna tizenéves koromban pinavadászattal tölteni az amúgy fölöslegesen elfecsérelt időmet, de mint sok minden más, ez sem jött össze. Azért egyszer sikerült megmutatni férfiúi mivoltamat, egy Against Me koncerten, Csehországban
Valószínűleg ezzel az emlékfoszlánnyal tudtak véglegesen beékelődni a hosszú távú memóriámba, és elérni, hogy még az unokáim vagy a tesóm unokái is halljanak róluk.
Ami engem illet, először a 2002-ben megjelenő Mobilize című Anti-Flag lemezhez mellékelt válogatás cd-n találkoztam velük, ahol az I Still Love You Julie című számukkal szerepeltek. Ott annyira megtetszett ez a rekedtes, kicsit szomorkás, folkos punk-rock, hogy be is szereztem az első ep-jüket, ami talán az eddigi legjobb anyaguk. Emellett komolyan elkezdtem sajnálni, hogy nincs Juli nevű ismerősöm (ráadásul olyan, aki még tetszene is) akinek elénekelhetném részegen ezt a dalt. Sikerült olyan letargiába esnem, mint amikor tudatosult bennem, hogy a Youre The One For Me Fatty is ugrott. A cseh lányt se Júliának hívták, hanem Lucie-nak/nek (nem tudok csehül). Elbaszott egy dolog! Lucie bár nem ismerte előzőleg a zenekart, a koncert nagyon tetszett neki, még stage diveolt is. Az a tény, hogy én nem látatlanban mentem, nagyban nem változtatta meg a közös véleményünket, tényleg nagyon fasza volt. Annyira, hogy sikerült újra felkelteniük az érdeklődésem, mert szó, ami szó, még a fél szemmel követtem a pályafutásukat kifejezés is túlzás lenne kapcsolatunkra, mondhatni a rajongó klubjukban nem én lettem volna a kasszafelelős. Sajnos még az első nagylemez környékén sikerült elvesztenem a fonalat.

Ami már az említett koncerten is feltűnt, és a Searching For a Former-on a legnagyobb újdonság az előző dolgaikhoz képest, hogy hasonlóan sok, évekig (csak) punk zenét hallgató emberhez, ők is (csak) mostanában nyitottak az indie rock felé. Főként a nem rég kirobbant Neo Wave-el szimpatizálnak, ami leginkább a Franz Ferdinand féle diszkódobok adoptálását jelenti. Most ez elég bénán hangzik, hogy egy folk-al operáló punk zenekar egyszer csak, pont olyan tánczenei elemeket kezd számaikba csempészni, ami manapság a legklasszabb és talán legjobban eladható (már azok közül a zenék közül, amit kultúrált emberek hallgatnak). 2 dolog: nem voltam ott a számok írásakor és a zenekar tagokat se ismerem, nem látok bele a fejükbe, - na jó a basszus gitárossal Hitler bajuszt mutogatva nevetgéltünk, de ennél tényleg semmi több -, hogy miért kellett pont most, pont ezt. A másik dolog, azért nem kell Willie Nelson goes diszkó-ra gondolni, ügyes srácok ezek, jól bánnak a stílusok keverésével.

A lemezt indító Miami még hagyományőrző AM! dal. Egyetlen különlegessége a szám közepén bejövő trombita, amit elég ügyesen sikerült belecsempészni a nagy egészbe, egyáltalán nem hatásvadász - mondtam, hogy tudnak ezek számokat írni.
És akkor itt nagyjából ki is merülnek az új hangszerek, forradalmi megközelítések, korszakalkotó megoldások, inkább jön a diszkódob és a tánc:
Az egész lemezre jellemző egy tempó, ami mérnöki pontossággal van belőve, valami olyan sebességre, hogy akár egy indie dizsiben, akár izzadt punkok között is lehessen rá önfeledten táncolni. Nem tudom koncepció e, de nagyrészt az egyszavas számcímek rejtik a lassúzós témákat( Justin, Violence, Joy, meg részben a Problems) - a folk gyökerek maradványai is ezekben találhatóak, mint ahogy az album gyenge pontjai. A lemez 2 pólusa a már-már Johnny Cash-t idéző How Low és az Unprotected sex with multipie partners, ami meg tisztára egy Franz Ferdinand szám. Még az enyhén suttyó refrén is őket idézi. Eközött a 2 két véglet között próbálnak egyensúlyozni, mit mondjak, ha néha kicsit le is ér a seggük a képzeletbeli libikókáról én képtelen vagyok lelökni őket onnan, még többszöri hallgatás után sem. Nem az év lemeze, mert valami mégis hiányzik belőle, de azt meg simán pótolják élőben. Ahogy ők is mondják: We're completely irrelevant on LP and compact disc. Elkötelezettséggel lehet imádni, én inkább csak elismerem.

Különben az Against Me! csillaga mostanában felívelőben van. Szerepelnek a Tv-ben, és a Rolling Stone-ban, még stadion koncertjük is volt. Nekik biztos nem okoz problémát összeszedni valakit. Én viszont Lucieről nem tudok semmit, nem ír e-mailt, nem ad életjeleket. Magányos vagyok. Ha valaki el akar jönni velem egy kávéra, a szerkesztőségből megszerezheti a telefonszámom.