Punk Portál - 2024. március 29.





 

2005. IX. 6., 20. Blue River állóhajó - Club Tequila, Skambulance


Írta: Madafaka, Dan
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2005. szept. 29. csütörtök - 19:42

2005. IX. 6., Blue River állóhajó - Club Tequila - Madafaka

Az egész úgy kezdődött, hogy szeptember 1-én kaptam egy sms-t a Katitól, hogy 6-án 4 hónap kihagyás után újfent Club Tequila koncert lesz, ezúttal a Blue River állóhajón. Utána meg PASO. Aztán rövid úton kiderült, hogy persze PASO nem lesz csak Soundsystem, de ezen a csalódáson hamar túltettem magam, mivel nagyon nem is számítottam másra. Ez egyébként az a buli, amire alapból a Silver Shine volt meghirdetve, csak az elmaradt, így a CT beugorhatott a keletkezett lyukba. Itthon, ahogy közeledett a tervezett fél kilences indulás, még javában ment az Irigy Hónaljmirigy ismétlése, amin most kivételesen nagyon jól szórakoztam. Volt fricska a Zalatnay leültetésének, meg ment a Csaó Darwin kifigurázása (ekkor még az Anikó a Bocskorral járt, szóval ha nem lett volna rá utalás a Magellán gegben, hogy ez szilveszteri adás, hát ebből is tudom, hogy jó régi rész), meg volt persze Sváby féle Napló is, de ezt a gundeli Áll az alkut nem kéne erőltetni fiúk, mert ez bizony nagyon erőltettre sikerült. De nem tudtam elszakadni, ám mivel 9-re volt meghirdetve a kezdés, hát csak elindultam 8.50 körül. Természetesen az 56-ra tervezett buszindulás előbb következett be, úgyhogy erről lemaradtam. Maradt hát a metró, majd rövid gyaloglás, egy hajléktalan megsegítése, a Szent Korona megtekintése egy kirakatban, és már ott is voltam a hajónál.

A jegykezelő standon megkérdezték, hogy koncertre jövök-e vagy csak úgy. Én balga módon beismertem, hogy a koncertre így le is perkálhattam az 500 forintos beugrót és kaptam érte egy fekete filctollcsíkot, amit a továbbiakban nem csekkoltak le. Lehet, hogy bemehettem vóna ingyér is?! Bent rögtön megtaláltam a Katit, mivel épp szembejött velem, majd odavezetett az asztalukhoz, ahol találkoztam Tomával. Elpanaszoltam neki, hogy nincs egy vasam sem (az ezresen kívül és ki tudja, hogy mennyi itt a szesz), de mivel nem akarta, hogy cigánykodjak, így meghívott egyre, meg vett magának egy pohár kólát. E kettő együtt 670-be került. A sörről láttam a kiírást, hogy 400 (korsó Borsodi), a pohár kóla tehát 270 (két decisnek tűnt). A kezdés persze csak húzódott és húzódott, míg 10-et nem ütött az óra. A Blue Riveren most voltam először pedig lehettem volna már többször is mert példának okáért a Descados is koncertezett itt már elvileg, csak ők a hajó aljában, valamint a Yellow Spots is föllépett már ezeken a deszkákon. De, mint mondottam volt, ezeken én nem voltam jelen. Amit tudtam a hajóról az az, hogy kisebb, mint az A38, de arról nem is álmodtam, hogy ennyire lehet majd érezni, ha alákap egy hullám. Márpedig rendesen megingatta. A kilátás gyönyörű volt, hisz a zenekar mögött a Lánchíd fényei ragyogtak, balról meg a Budai várat tekinthette meg az akit érdekel, hogy mi van bal oldalon. A kezdés előtt (amire volt rendesen idő) lejött egy idősebb fószer meg a nője, akikről Toma azt állította, hogy tuti franciák, mivel a férfinak festősipkája volt. Én meg azt mondtam róluk, hogy táncolni fognak és mindkettőnknek igaza lett. Míly csodás este! Talán a dicsfényét csak az csorbítja valamelyest a dolognak, hogy én arra készültem, hogy majd most végre láthatom a Tequilát két gitárral ehelyett most is csak egy volt, mivel Tamás ezúttal Spanyolországban süttette a hasát. Jó dolog, hogy bevették ezt a Gergő gyereket, mert így ezt is meg lehet tenni.

Na akkor most már írok pár szót a koncertről is, nem csigázva tovább a kedélyeket. Jó volt. Legyek vicces? Legyen csak ennyi? Hát, nem leszek. A Hortobágy munkacímet viselő harmadik szám most is tetszett (bár nem is emlékszem már rá, hogy a legutóbbi alkalommal is megdicsértem), már alig várom azt a hangzóanyagot, amin esetleg ez is rajta lesz, bár abból kiindulva, hogy még nincs túl sok új saját (van még másik egyáltalán?) így elég sok víznek kell még addig lefolynia a Dunán. A No Doubt feldolgozásokról alapvetően nincs mit mondanom, viszont azt megemlíteném, hogy igencsak meg voltam lepődve amikor skaPeti fölszaladt a színpadra, hogy elhadarjon egy pár soros ragamufint valamelyik számba. Emlékszem azokra az időkre mikor a Tequila még lázasan kutatott a leendő trombitásuk után és akkor Peti nemet intett a fejével, most meg mégis itt van. A Guns 'n Roses Paradise Cityje viszont lekerült a palettáról, meg a Green Day feldolgok se mentek. Persze ennek feltehetőleg a Tamáshiány volt az oka. Kábé a koncert háromnegyedénél kezdtek el táncolni az emberek: három csaj az egyik hangfal előtt és az említett pár a másik oldalon.

A koncert után jött a Dj szekció, én meg hazahozattam magam Tomával, mivel nem maradhattam tovább, hisz másnap délelőtt föl kellett énekelnem három KOC számot a házilag készülő mp3 gyűjteménybe mert nekem nem fontos, hogy többmillió forintot beleheccöljek egy cédé elkészítésébe ha ingyen is lehet olyat csinálni amilyet én akarok.

Kapcsolódó Linkek:
http://clubtequila.fw.hu
http://paso.hu
http://www.mirigy.com
http://www.thesilvershine.com
http://www.yellowspots.hu

A Descados jelenleg nem, a KOC meg már nem rendelkezik honlappal.


2005. IX. 20. Blue River – Ska Club - Dan

Három sornál több ez tuti nem lesz. A lényeg: a Skambulance egy nagyon jó zenekar, ráadásul egyre jobbak! A Ska Clubban már fúvosuk is volt, és egy remek koncertet adtak a néhány megjelentnek. Hogy is szokták mondani? "Érdemes lesz odafigyelni rájuk!"