Az Offspring története 1984-ben kezdődött, amikor Dexter Holland, az énekes (a barátainak csak Bryan), megismerte Grek K(riesel)t a középiskolai tájfutócsapatában, a kaliforniai Garden Grove-ban. Dexter a Pacifica gimibe járt, apja kórházi adminisztrátor, anyja tanár volt, ő orvosnak készült, mind emellett a sportot is igen komolyan vette. Dexternek az underground bandák iránti érdeklődése miatt már ekkor is gyengéje volt a punk, különösen a T.S.O.L., az Adolescents, a Vandals és az Agent Orange jött be neki. Greg is sportrajongó volt és baseball-játékos, de semmi köze nem volt a zenéhez… ami punkot hallott, azt Dexter miatt, ám mivel a zene folyamatosan körülvette, hallgatta és ozzászokott. Apja egy bankban dolgozott.

Dexter: "A bandát Greg K.-jel alapítottuk még 1984-ben. Megnéztük a T.S.O.L. nevű kaliforniai punkcsapat egyik buliját és koncert után, miközben egy haverunk kertjében söröztünk, Greg felvetette, hogy miért nem csinálunk mi is egy zenekart? Így kezdődött..."

Mivel céljuk elérésében jelentős akadálynak bizonyult, hogy egyikük sem tudott semmilyen hangszeren játszani, és gitárjuk sem volt, még két tájfutót bevettek, és megalakították a Manic Subsidalt.

Greg: "Eleinte minden áldott hétvégi éjjel volt nálunk koncert. Körülbelül 20 ember fért el. A ház felső szintje az enyém volt, és nem is volt olyan kicsi, anyámé volt az alsó, de végig nagyon jól tűrte a dolgot."

Mikor Dexter megtanulta, hogy kell fogni a gitárt, máris a dalszerzésbe kezdett. Írt néhány dalt ilyen címekkel, hogy “Police Protection”, “Very Sarcastic” vagy “Sorority Bitch”, és lassan ideje lett volna stúdióba vonulni, de az egyik tag kilépett, és Kevin Noodles Wasserman jött helyette, egy idősebb Pacificában végzett tanuló, aki az iskola portása volt.

Noodles: “Emlékszem, mennyit mulattam Bryanen. Ilyen matematikus arc volt. Szóval amikor először megláttam a fekete hajjal meg a skót kockás gatyában, kb. ennyit tudtam kinyögni: “Mi a fenét csinálsz te így?” de azonnal rájöttem, hogy őígy király, amint el tudtam vonatkoztatni attól, hogy szerintem mi volt a társadalom által rá kirótt szerep.”

Noody “faszt sem csinált azon kívül, hogy Gregéknél gyakorolt és folyamatosan ivott”, ám mivel ő volt az egyetlen 21 éven felüli a bandában, csak ő volt használható amikor sörvásárlásra került sor. Noodles beiratkozott egy főiskolára, Kriesel pedig pénzügyi végzettséget szerzett és mivel Dexternek még mindig fontos volt a karrierje, 1985 végén beiratkozott a Kaliforniai Tudományos Egyetemre, és ettől fogva ideje megoszlott az egyetemi tanulmányok és a zenélés között.

1987-ben Ron a Garden Grove-ra költözött a gimi miatt, és itt történt, hogy a mostohanővére bemutatta Dexternek. “Anyám túl van néhány váláson. - Magyarázta Ron Dexternek - Megházasodik, elköltözünk, elválik, elköltözünk.” Ron csak 16 volt, amikor bekerült a Manic Subsidal dobosának helyére, aki elkezdte az orvosi egyetemet, és nem jutott ideje a fellépésekre.
(1987-ben Noodles 24, Dexter 21, Ron 16 éves volt)


Noodles: Ron egyenesen rábeszélt minket, hogy rúgjuk ki a régi dobost! Eléggé mókás volt, de nem dobolt valami jól. Szóval Ron azt mondta: „Tudjátok, meg kellene szabadulnotok a régi dobostol, eléggé szar a srác!”.

Ron: Ááá, Dehogy is!

Dexter: Dehogynem! Egyszerűen ránk erőszakolta magát. Komolyan, még mindig fél, hogy James megveri, ha rájön, mi történt!"
Erre végül is nem került sor, azonban…

Dexter: Ron el is törte egyszer a kezét, és egy hét múlva a bulinkon kénytelen volt begipszelt karral dobolni. A gipszéhez hozzá szigszalagoztuk a dobverőt és úgy játszott! A végén már a Pennywise dobosának kellett besegítenie, mert Ronnak újra eltört a keze dobolás közben! Haha!"

1989-ben kiadták a “Born To Kill”-t. Mivel nem tudták kifizetni a példányonkénti 25 centet arra, hogy a lemezborítót felragasszák, Dexter vett egy csomó sört meg ragasztót, és értesítette a haveri kört, hogy borítóragasztási akció készülődik este, jöjjenek. A haverok közölték, hogy persze, este megjelentek, megitták a sört és hazamentek. Ekkoriban Dexter kedvenc bandája a Thenelonious Monster volt, Noodlesé Jane’s Addiction, Roné pedig - ki hinné? - Red Hot Chilly Peppers!
Közben a nevük Manic Subsidalról The Offspringre változott.

Dexter (1989): A nevünk Manic Subsidal volt eléggé sokáig. Aztán lett egy demónk, ami után elkönyveltek bennünket a Blitznél, és arra gondoltunk, ideje a változásnak, kellene egy új név. Hirtelen ez jutott az eszünkbe. Leültünk egy interjúhoz, és azt mondta: „Ok, srácok, hogy mutassalak be benneteket?” Mire én: „….öööö… gondolom… Offspring?!…”

Két évvel később történt, hogy a banda aláírt egy lemezszerződést a Nemezisnek, egy kis underground kiadónak, és megjelentették a Baghdadot, majd a bemutatkozó albumukat, a The Offspringet. Az album azonban sikertelen lett és a kis kiadó tönkrement. (1995-ben azonban újra kiadták, és sok Offspring rajongónak azóta is ez a kedvenc lemeze.) 1992-re a banda az Epitaphhoz szerződött, amit a Bad Religion korábbi gitárosa, Brett Gurewitz vezetett, és kiadták az energikus Ignition albumot, aminek címadó dala a Burn It Up. (A dal egy piromániásról szól, és nem is teljesen alaptalanul.)

Dexter: Még középsuliban rendszeresen gyártottunk Molotov-koktélokat, és szétdobáltuk őket a környéken. Egyszer aztán a szomszéd házára esett… Megfagyott bennünk a vér, de szerencsére nem történt semmi baj, utána azonban felhagytunk vele.

Az Offspring a rock körökbe három sikeres dalával robbant be, a Come Out and Play-jel, a Self Esteem-mel és a Gotta Get Away-jel. Mivel a brit média érdeklődött a punk stílusú bandák iránt - a grunge robbanás melléktermékeként - az Offspring éppen jókor adta ki a Smash nevű albumát 1994-ben. Amikor megkérdezték Dexter, mitől függ, hogy Offspringnek, vagy The Offspringnek nevezik magukat - hiszen ezen az albumon Offspring áll, míg a korábbiakon The Offspring -azt mondta-, kizárólag attól, mennyire részegek. Az album 9 millió példányban kelt el, így lett belőle minden idők legsikeresebb független lemeze. A Come Out And Play nóta sikerén felbuzdulva megjelentek a banda körül a nagy kiadók emberei. Az Atlantic, az EMI, a Sony és a Polygram egymásra licitálva próbálta magához édesgetni az Offspringet. A dolog azonban nem sikerült.

Dexter: Miért is hagytuk volna ott az Epitaph-ot, mikor zseniálisan végezták a dolgukat? Számunkra a siker egyetlen pozitívuma, hogy így rengeteg emberhez eljuthat ez a fajta zene. Természetesen a nagy kiadók most mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ebből is olyan divatot kreáljanak, mint a grunge zenéből pár éve. De az élet már csak ilyen. Amíg világosan értésére nem adtuk a nagy kiadóknak, hogy az Epitaph-nál akarunk maradni, pokollá tették az életüket. Álllandóan zaklattak bennünket az ajánlataikkal. Most már szerencsére nyugtunk van. Az Epitaph-nál még egy albumra szól a szerződésünk, de nem látom okát, miért ne maradhatnánk továbbra is náluk. Ennek a kiadónak van arculata, és igazán kiállnak a bandáikért. Őszinték hozzánk, és bármi gondunk vagy kérdésünk van, mindig név szerint tudjuk, hogy kihez fordulhatunk. Amennyire én tudom, a nagy kiadóknál ez nem egészen így van.

Az albumokkal együtt Dexter művésznevei is változtak. A The Offspringen Brian, az Ignitionön Keith, a Smashen Dexter…

Dexter: "Nincs különösebb okom rá... Jókat szoktunk röhögni, mikor valaki azzal jön oda hozzánk, hogy miért van minden lemezen más énekesünk, mikor ugyanolyan a hangjuk?!"

Aztán 1997-ben az Offspring a Columbiához került.

Dexter: Ahogy egyre nagyobbak lettünk, és a kiadó is nőtt velünk, olyan pletykák kezdtek keringeni, hogy [Gurewitz] el akarja adni az Epitaphot. Akkor éppen a mi eladásaink tették ki a kiadó bevételének körülbelül 90%-át. Olyan volt mintha, eladnának miket, mint egy… kereskedelmi cikket. Így hát, akár akartuk, akár nem, hamarosan nagy kiadóhoz kerültünk. Annyi volt az egész, hogy mi akartuk megválasztani, kihez.

Dexter ekkoriban hagyta ott az egyetemet.

Dexter: Az volt a lényeg, hogy a banda egyre fontosabb lett számomra. Egy ideig próbáltam összehangolni a kettőt, de amikor a Smash megjelent, tényleg döntenem kellett. Épp befejeztem egy kurzust és laboratóriumi munkáim lettek volna, ami reggel kilenctől délután ötig tartó komoly elfoglaltságot jelent - engem a vírusok izgattak igazán a molekuláris biológián belül. Virológus akartam lenni. Ugyanakkor szeretem a zenélést is. Élvezem minden percét. Ez egy óriási kaland, és nagyon büszke voltam arra, amit addig elértünk. Akkor a zene lett az első, és ez azóta sem változott. Szívesen megírnám a doktorátusomat, de erre rengeteg nyugalomra és időre lenne szükségem, ami most egyszerűen nincs meg. Évente néhányszor beszélek a régi profokkal. Eleinte eléggé meg voltak döbbenve, és ilyeneket mondtak: „Tudod te mit csinálsz?! Ilyen csodás lehetőség áll előtted, és az idődet egy bandára akarod pazarolni?!” Nem igazán fogták fel, mi is történik.

Kiadták az Ixnay on the Hombre-ot (egy korabeli rádióinterjúban Dexter azt nyilatkozta, hogy ez azt jelenti, hogy Thumbs Down to Man, azaz vesszen az ember, vagy valami ilyesmit), amiről a legsikeresebb dal a Gone Away volt. Dexter azóta sem árulja el, kiről szól ez a dal. Aztán 1998-ban következett az Americana, és a listavezető Pretty Fly, újabb kedvenc az MTV-nek, és szidnivaló azoknak, akik csak punkot hallgatnak.

1999-ben újra felvettek néhány régi dalt a megjelenő Idle Hands (Kéz őrület) miatt, ami szinkronizálva is megtalálható a videotékákban, de ha tudsz angolul inkább úgy nézd meg! Ez tipikusan olyan film, amit végigröhögsz és végighánysz. Egyszerre. Dexter összes szerepe kimerül abban, hogy ordít, amikor egy kézfej letépi a skalpját, de mivel Dexter nincs megáldva túl sok színészi tehetséggel azt hiszem, mert ez az ordítás inkább úgy sikerült, mintha röhögne.
Tavaly novemberi a Conspiracy of One jött ki az újabb “ellenséggel”, az Original Pranksterrel, A Dirty Magic jogos utódjával, a Denial Revisiteddel, és olyan méltatlanul figyelmen kívül hagyott dalokkal, mint a címadó dal, a Dammit, I changed again, az All Along vagy a Vultures, amik vitathatatlanul punk dalok.

A bandának időközben akadt egy nemhivatalos ötödik tagja is, Chris Higgins azaz x-13. Már a Self Esteemben is vokálozott, de csak az Americana turné óta tart folyamatosan a csapattal, ő énekel, szintetizátoron, tomokon játszik, és minden lehetséges hangszeren, ami csak kellhet a zenéhez. A Conspiracy of One turnéra egy hatodik nemhivatalos tagra is szükség lett. A banda dalaihoz énekelt már Davey Havoc, az AFI énekese, John Mayer, vagy épp a rapper Redman. Nem beszélve arról, hogy a “Keep them separated” sem saját hanganyag.

Dexter: Az az egyik rajongónk, Jason McLean hangja. A srácot úgy ismertük meg, hogy állandóan ott volt a bulijainkon, és bunkó módon mindig beordibálta, hogy melyik számot játsszuk el. Egyszerűen nem lehetett elviselni, olyan pofátlan volt! Aztán egyszer elbeszélgettünk vele, és kiderült, hogy mekkora Offspring-fanatikus. Nem tehetett róla, hogy ilyen hülye, csak így akarta kimutatni, mennyire kedvel bennünket. Azóta nagyon nagyon jóban vagyunk vele.

A banda sokat turnézik az album megjelenése óta is, és úgy látszik, semmi sem változott a kezdetek óta - legalábbis ami Noodles életprogramját illeti - még mindig a Bud Ice (kedvenc söre) és a zene (kedvenc gitárhasználati módja) bűvöletében él.

Noodles: Az egyik mókás show-nk a lengyelországi Katowicében volt. Kb. másfél órával a koncert előtt Greg fogadott velem, hogy nem tudok meginni hét sört mire fel kell lépnünk. Amint elkezdte a showt a Bad Habit első hangjaival, felsétáltam a színpadra, az erősítőjére tettem a hetedik üres sörösdobozomat, megpengettem az első akkordot, és egyenesen belerohantam Dexter gitárállványába.

2001. július 24-én megjelent egy cikk, melyben az Offspring feloszlását rebesgetik.

Greg: Ha a következő album nem fog tetszeni nekünk, ha unalmasnak és leültnek fogjuk érezni, lehet, hogy ez lesz belőle. Talán kicsit túl sok a listavezető dalunk. Még legalább öt évet adok magunknak.
Dexter: Az ember különben sem alapozhatja az életét a punk-rockra. Épp ezért mi sosem tervezünk távolabbi dolgot, mint a következő lemez.

Most szólj hozzá!