Punk Portál

2005. VIII. 12. Sziget 3. nap

Kurva jó volt a Wailers próbálták lelohasztani jó hangulatomat péntek délután, de nem sikerült nekik. Nem izgattam nagyon magam, inkább vettem egy szódát a Bahia mellett, és elcsevegtem néhány kedves ismerőssel. Arra nem tudtam rávenni magam, hogy közelebbről is megtekintsem a Soup Shop koncertjét. Pedig jó 5 éve még szinte egyedüliként táncoltam rájuk valami cirkuszi sátorban néhányszáz méterrel arrébb.

Fontos tennivalóm akadt, interjúkészítés egy neves zenekarral. A megbeszélt 7 órakor persze még semmi nem volt a Wan2-nál, mondták, talán majd 9-kor... Az odaúton csodálatos élményben volt részem: a Lovarda melletti téren egy fickó megpróbált felállni a földről. Minden egyes majdnem sikeres kísérletét tapsvihar követte, de amikor a borkólás poharát is meg akarta fogni, újra felbukott. A közönség szomorúan tért vissza saját italához, de azért fél szemmel követte az eseményeket.

A Zöld Udvar hangcucca kiegészült, így tovább javult a hangzás. SCHC napot tartottak. Azért gyorsan belenéztem a Tisztán a Cél Felé koncertjébe is a Krisnásokhoz, amire nem valami sok ember volt kíváncsi, többnyire csak a kajázók üldögéltek a sátorban. Élmény volt itt olyan zenekart látni, akik nem csak a Hare Krisna-t ismételgetik.

Soha nem voltam true SCHC rajongó, ezért csak a háttérből figyeltem a DerkovBois és a Liberal Youth koncertjét. Az utóbbi mindenképpen jobban tetszett. Itt már szépen mozgott a megjelent közönség is. Egyesek talán túlzásba is vitték magukat.

Közben a tavalyi év slágerkajájával, a lángossal próbálkoztam. Sajnos igen rossz élményekkel távoztam az olajszagú sátortól. Drága, kicsi, nyers de mégis odasütött ócska ehetetlen tésztadarabot kaptam. Persze van az emberben büszkeség, megettem mind. Boogie Mamma közben már kerülgetett a rosszullét, ahogy a fokhagymás cucc kavargott a gyomromban. A design horror volt, papírra rajzolt megrémült kislánnyal, Dá volt a zombi/yeti/akármi. Megszokott koncert, kb. 2 szám után mentem is tovább.

Azon gondolkoztam, hogy milyen kár, hogy igazából a Turbonegro-n kívül nem érdekel engem semmi. Velük viszont sikerült egy interjút összehozni, igaz nekem nem sok dolgom volt. Majd megjelenik, közösen egy másik oldallal, lehet izgulni. 5-5 percet kapott 3 sajtóorgánum, nagyon komoly előírásoknak kellett eleget tenni. Azért a teljes Turbojugend Novi Sad bejutott a backstage-re, hogy közös fotót készítsem a zenekarral. A Szigeten kószálva egyébként Európa különböző tájairól érkezett egyenruhás Turbojugend tagokba lehetett mindenhol botlani. Durva, hogy milyen rajongói vannak ennek a zenekarnak.

Az Embersnek csak a végére értem vissza az Udvarba, de igazából mindegy is. Egy ilyen bandának tökéletes hangzás kell, egyébként elveszik belőle az erő. Márpedig egy szabadtéri koncerten ez nehezen megoldható. Azért jó volt az új szám, amit a végén hallottam.

Illendőségből belenéztem a Social Free Face és a Malacka és a Tahó koncertjébe, de igazából egyik sem fogott meg túlságosan. Előbbiért nem vagyok oda, utóbbit láttam már elégszer. Meg már izgultam is...

20 perccel a kezdés előtt befurakodtam a Wan2 sátorba, még egész korrekt helyet sikerült szereznem. Később már esélyem nem lett volna ide eljutni. Az SMS falon a különböző Turbojugendek biztosítanak minket jelenlétükről. (Egy idő után persze ez is átcsap poénkodásba. Turbojugend Kelenföld, stb.) Ritka a magyar szó körülöttem, sokan ordítják az ive got erection szövegrészletet. Aztán érkezik a Turbonegro, és lenyomja a Sziget legjobb koncertjét. All My Friends Are Dead kezdésnek, más számukat nem is nagyon ismerem. Soha nem voltam rnr-punk rajongó, ezt a bulit mégis végigtáncolom, -ordítom. Nagy show, remek koncert. Jelmezes zenekartagok, konfetti- és lufieső, őrjöngő közönség. Voltál már olyan koncerten, aminek a végén a többezres közönség egymást átkarolva Zorbára táncol? Hatalmas élmény volt.

A BPRNR két főzenekara ezek után már kicsit sem izgatott, inkább party a Lovardánál és hajnalban egy kis dancehall a PestiEstnél. Öröm volt nézni a rengeteg részeget, együtt énekelni egy magáról már semmit nem tudó osztrákkal a Bocikám refrénjét, majd a mozgását utánozni, ismertetni a ritmusnélküli lányok tánctechnikáját, vagy csak úgy szimplán megőrülni a szarabbnál szarabb rockslágerekre.

2005. VIII. 13. Sziget 4. nap

Hétvége, Korn. Semmi jóra nem számíthattam. Parkolóhelyet is nehezebben találtam. Ilyenkor lehet megfigyelni az autósok kreativitását, milyen helyekre tudnak beállni. A K-híd kb. 3/4-ig megtelt, szépen lassan araszolt be a nép. Mivel motozás szinte alig volt, haladtunk, egész gyorsan bejutottam.

Siettem a Hammerre, ahol a 6 Test kezdett hamarosan. Azt kaptam, amire számítottam a honlapjukon található információk alapján. Jelenleg menő sablon hajlongós-kiabálós zene igazi pózerek előadásában. Teljes mértékben vállalhatatlan és kiábrándító koncertet adtak. Egyetlen pozitívum a zenekarban (ezért is mentem oda) NagyKati, aki sajnos próbálja átvenni a többiek stílusát.

Három szám után úgy döntöttem, kipróbálom, milyen a cél nélküli ténfergés a Szigeten, ilyet úgyse szoktam soha, mindig az előírt programomat követem. A PestiEst-en egy nagydarab tarajos állat ordított egy punkos slágerre, szóval gyorsan közelítettem. SzegényAnyámHaLátna. Még a nevük is jó. Kár, hogy a következő két szerzemény már csak béna vicceskedő (nincs gázabb annál, ha előre ki lehet találni a rímeket) rockparádé volt öregedő vigyorgó tagoktól.

Méginkább megdőlt az elmélet, miszerint mindenhol rengeteg az ember, tök üres sátor előtt játszott a Wan2-n a Doublepunkt nevű osztrák zenekar, angol és francia szövegekkel. Az egyetlen izgalmas a csaj dobos volt, 5 perc után viszont meguntam és továbbmentem.

50 Ft-os Tesco croissant majszolva (nagyon szar) sétáltam a nagyszínpad felé, de a Mando Diao csak nem kezdődött. Megnéztem hát az egyik háttérben lévő sátrat, ahol "ki a keményebb rocker?" típusú játék ment léggitározással és kiabálással. Komolyan, 2005-ben még poén a vizespóló vagy a léggitár? Nem bírnak új dolgokat kitalálni? Szerintem újra be kéne vezetni a jó 7-8 éve betiltott tortacsatát, vagy valami hasonlóan izgalmas újdonságot.

Séta tovább a Zöld Udvarhoz. Egy hatalmas felfújt bika (?) mellett a földön négyszögletes papírokra festett képeken különböző rajzok éltették a világbékét és a csúnya rossz környezetszennyezést. Ennek mi értelme van? Attól biztos jobb lesz a világ, hogy 50x50 cm-re felfestek három szivárványt, aztán megiszok 10 sört és szétdobálom a dobozokat. Ahogy ott elmélkedtem az élet kérdésein, egyből le is támadott egy környezetvédő, és információs anyagot nyomott a kezembe. Köszi. (A félreértések elkerülése végett: nagyon fontos dolognak tartom a környezetvédelmet, csak az ilyen szerencsétlenkedések nem tetszenek.)

Tes kezdett a Zöld Udvaron, kölcsöngitáron, így több számot kétszer kellett elkezdenie. Amúgy a lemezen hallható dalokat adta elő elég gyér közönségnek. Nem igazán volt ehhez hangulatom, így elmentem Krsnakajálni. Tarhonyás zöldséges akármit kaptunk, szerintem nagyon jó volt. Miközben kanalaztam magamba a cuccot, a Tisztán a Cél Felé játszott (már megint).

Hold X True alatt érkezett két ex-évfolyamtársam, akiknek váltig állítottam, hogy ez remek zene, és hogy milyen jó nekem, hogy a Sziget idejére én is kipróbáltam ezt az életformát. Tényleg jó egyébként. A koncert is jó volt, főleg a lelkes rajongó, aki a színpadra mászva teljesen megőrült. A nagyobb slágerekre a közönség is megmutatta, mit tud.

Szeretem én a Snobs-t, csak ne kelljen túl gyakran megnéznem őket. Most is hozták magukkal a Free Festes showelemeket, az érdekesen táncoló nénit (komolyan érdekelne, mi a francot reprezentálnak a mozdulatai) és a tűz-művész hippicsajt. Kezdik ellepni az országot ezek a botos, buzogányos, akármis artisták, nem? Reméljük, lassan elhal ez a divat is.

Elindultam a Talentumhoz, ahol végre tényleg egy igazán élvezhető koncertet láthattam. Sammy Sosa. Semmi okoskodás, semmi pózerkedés, semmi keménykedés. Visszafogott gyerekek lendületes rockzenét játszanak. De azt kurva jól. "Mi történik, ha egy védett állat védett növényt eszik?"

Oda-vissza úton belehallgattam a Tankcsapdába is, kis késztetést éreztem, hogy a Johnny a mocsokbanra berohanjak a tömeg közepére pogózni, de aztán inkább a Semmi Komoly mellett döntöttem, akik pont visszaérkezésemkor kezdtek. Gáz, hogy még mindig nem tudom a szövegeiket? Azért végigénekeltem az egészet, meg meg is őrültünk kicsit. Megcsodáltam TSC Bence külföldön szerzett tánctudását, Faresz szánalmas stagedivingját és egy idióta külföldi gyerek vicces mozgását. Aztán jött a meglepi: szám közepén elszállt az egész cucc. Fényekkel együtt. Álltunk a sötétben és néztünk magunk elé. Valaki kihasználva a sötétség nyújtotta előnyöket elkezdett sieg heil-ezni. Bár nem láttam jól, szerintem a HXT-s Némó lehetett az. Mindig is sejtettem... Akusztikus gitár elő, SK unplugged koncert az első sorokban. Énekeltünk, ordibáltunk. Jó 20 perc múlva érkezett vissza az áram, folytatódott a koncert.

Bár nem akartam, belenéztünk a Kornba. Annyira messze álltunk, hogy az óriás kivetítő egy 14"-os monitornak tűnt. Állítólag szar volt a koncert. Viszont szerintem nézőcsúcsot döntöttek.

Elfogyott a program a papírról, így következett a ténfergés. Megtaláltam az első korrekt árú táplálékot a szigeten, fagyi 100 Ft-os gombócáron. Király! Ráadásul nem is volt rossz. Újabb kellemes meglepetés: vegetáriánus sziget. TSC Bence mutatta meg a helyet, ahol mindenféle íncsiklandozó kajákat árusítottak, persze 700 alatt itt se ússza meg az ember. Viszont van csomó érdekes cucc, ettünk például egy vegan pudingot (szójatejből), nagyon finom volt.

Séta a metálsátorhoz, ücsörgés a csónakházban, majd Lovarda. Az esti izgalmat egy kissé ittas szőke miniszoknyás csajszi szolgáltatta, aki az asztalon táncolt. Huh. Amúgy szokásos lötyögés, most nem volt annyira jó a hangulat.

A csónakháznál lettünk figyelmesek egy igen szórakoztató dologra: egy Heineken reklámra, aminek az a lényege, hogy be van kamerázva egy monitor előtti terület, ahol zenére táncolhat az ember, az eredményt pedig véletlenszerűen lassítva, gyorsítva, torzítva láthatja viszont. Egy csaj kb. egy órán keresztül szórakoztatta itt magát.

2005. VIII. 14. Sziget 5. nap

Tegnap igazán korán kellett kelnem, már fél 5-kor jelenésem volt a Szigeten. Késni megengedhetetlen lett volna. Megtapasztaltam a város tragikus közlekedési helyzetét (vasárnap délután 4-kor hatalmas dugók), de szerencsére még kezdés előtt megérkeztem a Nagyszínpad elé. Bal oldalon helyezkedtem el, ilyen hajnali órán itt mindig kevesebben vannak, mert mindenki a másik irányból érkezik. El is jutottam simán a keménymagig. Már ha lehet annak nevezni a megjelent csekély számú rajongót. Az A38-ról más ismert road-csajszi sietve pakolászott, közben megcsodáltam a minimál felszerelést a színpadon. Látszik, hogy a Toy Dolls mindig is egy klubzenekar volt. Konferált az idióta konferansz (le kellett volna lőni), aztán Olga a road-lány mögé bújva bemászott az Our Last Tour feliratú ládába, felcsendült a már ismert dudás Final Countdown, majd kirobbant onnan, és belecsaptak az első számba. A Toy Dolls 2005-ben is jó, de már messze nem olyan, mint 1997-ben volt. Egyfajta ráadásnak, utolsó visszatérésnek elment a buli a kötelező nagy slágerekkel, de mar az A38-on látott showelemek nagy részét is elhagyták. A leginkább fájó pont, hogy elmaradt a koncertek egyik legemlékezetesebb eleme, a gitárpárbaj. Amúgy minden a régi volt, Olga még mindig lelkesen nyomta, bár többször hibázott. Talán már remeg a keze? Alap slágerek, tudatlan közönség (csak egy mellettem álló magyar srác énekelte végig a szövegeket, a többiek jó, ha a refrénekkel nagyjából tisztában voltak, de a legtöbben ezekkel sem). Ha 2006-ban újra játszanának a Szigeten, erősen meggondolnám, hogy még egyszer megnézzem őket.

A Lovardánál markoltam 2 régebbi Wan2-t, de gyors átlapozás után úgy döntöttem, nem cipelem őket, úgy sem fogom soha elolvasni eme remek sajtótermékeket. Kár is ilyenre pazarolni az időt. Most láttam először a Leukémiát. Mind a 4 számot, meg a hangolást. Közben volt jó 15 perc szünet is, mert problémák akadtak. Meg persze a csúszás, így ennyi jutott nekem a legendából. Kár, már kezdtem sajnálni, hogy annakidején én nem lehettem ott a koncerteken. Öröm volt nézni a fanatikus rajongókat megőrülni a régi slágerekre. Ilyen leszek én is a 2015-ös Hátsó szándék reunionon?

Irány a Zöld Udvar, ahol egy másik legenda is várt még rám (ránk) aznap este. Előtte még végigszenvedtem a Human Error-t, amit sajnos nehezen tűr a szervezetem. A Böiler-t már megszokta, de még mindig nem vagyok rajongó. Valószínűleg már nem is leszek. Ezzel persze nem mindenki van így, sokan énekeltek és táncoltak.

Állítólag Juliette akárki koncertje is remek volt, helyette a Wan2-hoz siettem, a Turbonegro alapján nagy tömegre számítottam. Ez nem jött be, a Hellacoptersre sokkal kevesebben voltak kíváncsiak. Pedig nagyon korrekt koncertet adtak! A stílus ugyanaz, csak talán kissé könnyedebb. Nagy meglepetésemre sok számot ismertem. Ennek oka az lehetett, hogy korábban meghallgattam párszor az új lemezt, csak erre már nem emlékeztem. Tehát táncoltam, énekeltem, vagy csak simán néztem, ahogy a hosszúhajú, kalapos svédek tolják a rakkenrollt. Visszafogott koncertet láthattunk, semmi show, csak a számok egymás után.

Az egyetlen In-Kal-os incidenst itt láttam, egy fickóra és a csajára támadt rá egy állat, akit a kollegái fogtak vissza. Nem volt világos a helyzet, mert később a fickó verte a csaját. Mindegy. A korábbi évekhez képest a biztonságiak sokkal visszafogottabbak voltak, szinte észre sem vettem a jelenlétüket.

Teljesen nyugodtan nem élvezhettem a Hellacopters-t, mivel hivatalosan velük egyidőben játszott a már emlegetett legenda. Vártam az SMS-t, mikor kezdődik a Bandanas, amikor megkaptam, rohamléptekben haladtam a Zöld Udvar felé, otthagyva csapot, papot, Hellacopters-t. Nem kellett volna ennyire sietni, a Bandanas egy teljes koncertet adott, amit még annyira se tudtam élvezni, mint a Human Error-t. Az új énekes nagyon durván rikácsolt, közben locsolta a sört. Az órámat nézegetve majdnem biztos voltam benne, hogy a Tizedes meg a többiek reunion csak közönségcsalogató tréfa volt. Aztán mégsem.

Egyesek teljes eredeti felállást rebesgettek, az Indexről ezzel ellentétes információkhoz jutottam. Mindegy is. Annakidején nem láthattam a zenekart, és most örülök, hogy az újraalakulós bulin ott lehettem. Nem vagyok rajongó, de az elhangzott 6-7 szám felét ismertem, és komolyan öröm volt nézni, hogy egyesek teli torokból végigordították a koncertet. Volt ott híres rockzenész, újságíró, apuka/anyuka a kislányával, sok régi arc. Lehet, hogy keményebben adták elő a számokat, mint régen, meg ez már nem az a Tizedes, meg ilyenek, de nekem akkor is nagyon nagy élmény volt ott lenni és látni/hallani a koncertet. Mindenki más meg le van szarva.

Esti szórakozásként megint a Lovarda maradt, ahol a megszokott hangulatban bulizhattunk reggelig. Brain of Morbiusra meg lusta voltam elmenni. Két érdekesebb eseményt kell kiemelnem:

1. Hajnaltájt a következő SMS-t kaptam zs_t kollegától: Mem jotoka tandalferziuak ratnba bulh van. És már mentünk is a Táncdalfesztivál sátorba, ahol tényleg buli volt, és zs_t tényleg elég szépen nézett már ki. Kár, hogy 3 szám után meguntam az egészet. Ha már sláger, legalább legyen rock!

2. Korán reggel, amikorra a táncolók már el-elfogytak a Lovarda pultja elől, egy a színen feltűnő hippi csaj úgy döntött, bemutatja buzogánytudását. Míg mi csak ferde szemmel néztük, ahogy pörgeti a szalagos bizbaszait, az időközben érkező nagydarab kopasz állat kis időre megszakította hamburgere fogyasztását, odament a csajhoz, kievette a kezéből az eszközt, rálépett, darabokra tépte, elhajította, majd szó nélkül visszaült tovább enni. Tátott szájjal néztem végig az eseményeket, és nem tudtam, hogy most röhögjek-e vagy sem. Aztán inkább nem röhögtem, mert a szerencsétlen külföldi hippicsaj teljesen kiborult (mondjuk ez nem meglepő), és állt a bál még vagy fél órán keresztül. Azért remélem elmesélte minden buzogányos barátnőjének, hogy errefele nem mindenki kedveli ezt a baromságot. :)

2005. VIII. 15. Sziget 6. nap

Beköszöntött az esős korszak. Az idei év fesztiválslágere egyértelműen az eső, erre fog mindenki emlékezni tíz év múlva is. Idén a legélelmesebb reklámot a HVG-s szakemberek dolgozták ki. Befele menet szinte csak HVG-nejlonba burkolózó emberekkel találkoztam, és örömmel váltam én is reklámhordozóvá cserébe azért, hogy nem ázok szét. A közönség mennyiségén erősen érződött a rossz idő, hetijegyesen kívül nem sok látogató merészkedett ki ezen a napon a Szigetre. Mondjuk nem is volt túl sok látnivaló.

Igazából a Falcongate-tel akartam kezdeni, de elvétettem az irányt. Ugyanis nem a Talentumon, hanem a Bahián játszottak. Így kénytelen voltam Alvinék Alvilági projektjén szenvedni egy darabig, mit ne mondjak, elég szar volt. A Me First is gáz, de ők legalább korrektül el bírják játszani a számaikat, gondolom. Majd meglátjuk szeptemberben...

Esőmentes övezet: Wan2 sátor, a szórakozást garantálja a Macskanadrág zenekar. Mi van a mai ifjúsággal? Ezek a gyerekek nem ismerték a számokat! Bezzeg mi, oldschool arcok lelkesen énekeltünk. Egy szám erejéig még pogózni is beszálltam az igen kisszámú táncoló közé. Jól el is fáradtam egy Citrom alatt, többet tuti nem bírtam volna.

Krisna kaja, az állandó vacsora. Kár, hogy az elmúlt 9 év alatt ez nem tudatosult bennem. Teljesen jó, laktató, fogyasztás közben meg elmélkedhet az ember azon, hogy ezek mit akarnak, miben hisznek, jó-e ez nekik.

A szar időre való tekintettel az egyik információs sátorba költözött a Zöld Udvar programja hétfőn. Meglepően jól szólt így a cucc. Hihetetlen, de a The Taktika koncertjén most se hallottam szinte egy ismerős számot sem. Jól csinálják. Viszont miattuk lemaradtam a Picsáról. :(

Pannonia Allstars Ska Orchestra. Hát igen. Lehet, hogy igaza lesz az SMS írónak és jövőre már tényleg a Nagyszínpadon játszanak? A Wan2 dugig megtelt, a PASO pedig egy igen korrekt koncertet adott. Szerencsénk volt, jó helyen álltunk, sem pogózók, sem szörfözők nem zavarták meg nyugodt táncunkat. Újdonság nem volt azon kívül, hogy megtudtuk, hogy a zenekar támogat valami fegyverellenes kampányt, nagyon helyes. Janinak semmi hangja nem maradt az előző esti party után, de azért becsülettel végigénekelt mindent. Mi meg táncoltunk, táncoltunk, táncoltunk.

Zöld Udvaron így lemaradtam a Spadeful of Dust és a Zero Tolerance koncertjéről. A Penalty Kick-et viszont láttam. Amíg az ex-évfolyamtársam is ott volt, nagyon lelkesen bólogattam, hogy lássa, mennyire bírom én a kemény zenét. Aztán amikor szörnyülködve továbbállt, már nem voltam annyira lelkes. Nem vagyok én akkora fan.

A Blood Is Fire-t viszont kurvára szeretem és már vagy egy éve nem láttam őket. Be is álltam az első sorba, és megmutattam komoly mosh-tudásomat. :) Nem volt nehéz dolgom, mert a még nálam is keményebbek üldögélve/álldogálva nézték végig a koncertet. A BIF remek volt, kellett már ez. A Dark Day-t nem játszották a végén, mondjuk meg is értem, nem kell mindig ugyanazt a slágert erőltetni.

Így kimaradt a Wickeda (láttam már elégszer) és a Zöld Udvart elhagyva a FallenIntoAshes is (detto). Kioszthattam viszont a legőrültebb koncertzenekarnak járó díjat a Fishbone-nak. Az igazat megvallva a Fishbone-t sem ismertem eddig. Amerikai négerek ska-crossover zenekaráról van szó, itt aztán mindent láthat/hallhat a kedves rajongó, azt is, amit eddig nem akart. A zenei egyveleg nekem kicsit túlzás volt, de a show-t tuti nem felejtem el egy darabig. Érdemes megnézni a fotókat, nem mindennapi a tagok látványa sem, de amit műveltek, az tényleg ritka magyar színpadokon. Láthatóan minden percét élvezték a koncertnek, teljes beleéléssel adták elő a számokat. Persze az énekes vitte a prímet, többször megmutatta például a szerencsétlen szigetlakóknak, milyen is egy igazi bodysurf. Őrület a színpadon és a közönségben. A hangszeres tudást is érdemes méltatni, olyan hangszereket láttam, amiket eddig még nem, az szinte már nem is meglepő, ha egy-egy tag szerepet cserél. Nagyon hosszú koncertet adtak, a végén már kezdtem unni, de összességében tényleg nagy élmény volt.

Meg kell még említeni az idei év új mániáját, a zászlózást. Egy részeg faszkalap az ötméteres farúdjával néha fejbekúrta a körülötte állókat, nekem még örülnöm kellett, hogy csak a fejemet súrolja a rúdra kötött mocskos gusztustalan rongy. Az ilyeneket ki kéne tiltani a picsába. (Vagy csak simán lerúgni.)

Az Alvin és a Mókusok koncertjét kb. 4-5 szám erejéig bírtam, aztán inkább kimentem a Lovardához, ahol akkora volt a buli, hogy elaludtam egy padon.

Honeyball-ra se lettem sokkal fittebb, viszont azt megállapíthatjuk, hogy nagy előrelépés a Talentum után a Wan2. Volt is közönség szép számmal, táncoltak a fiatalok. A Honeyball meg prezentálta a megszokott számait. Kezdem realizálni, hogy ez a zene már engem nem igazán érdekel. Kár.

2005. VIII. 16. Sziget 7. nap

Az 1997-es piros karszalagot egy éven át hordtam (meg is szólt érte a matektanárom). Az ideit nyugodt szívvel vágtam le hajnal 2 körül a fesztiválról hazaérve. Öreg vagyok, nem sok minden hoz már lázba. Azért utolsó nap garantálták a szervezők, hogy ne unatkozzak.

Már 4-kor a K-híd vaslapjait tapostam, céltudatosan haladtam a Talentum felé. (Ha csinos a barátnőd, a tiltott narancslét is beengedi a szekus.) Feltűnően kevesen maradtunk az utolsó napra, sokan már csomagoltak, vagy éppen pénzt gyűjtöttek a hazaútra.

A Tirpunk jobb, mint a neve. Nekem az a kép ugrott be, amikor a NOFX valami szabadtéri fesztiválon a fűben játszik 20 embernek. Na, ez hasonló volt. Kicsit szerencsétlen, kicsit béna, de lesz ez még jobb is.

Ha az összes németet/osztrákot akarta volna egy terrorista eltávolítani a Szigetről (csak nekem jutott ez eszembe?), akkor tuti a Beatsteaks koncertet választotta volna. Sok magyar áldozatról nem számoltak volna be a híradók. Hogy milyen volt a koncert? Pont olyan, mint amilyenre számíthattunk. Szar, sablonos dajcspunk sok lelkes dajcs rajongóval.

Inkább Idoru a PestiEsten. Arra lennék kíváncsi, hogy ez a rengeteg csini kis cica más bulikra miért nem jár le? Kívülről fújták a szöveget, trendik voltak, de ezek szerint csak és kizárólag a csinos Idoru tagokra buknak, pedig szerintem pl. a Something Against You-ban is vannak helyes srácok, ilyen bulikra is jöhetnének. Számok közben átvezető zeneként a Talentumról szűrődött át a legalább 15 éve létező Punk-Tum zenéje. (Megnéztem, a színpad előtt szinte senki nem volt.)

HVG-s esőkabátom Superman-ként magamravéve rakenrooooll ordítással repültem el a Nagyszínpad irányába. Balközépen landoltam, egy kis dombon, ahonnan beláttam az egész közönséget színpadostul. A Hives jó 1 órában hozta a kötelező remek programot, a technikusok viszont nem remekeltek, az ének végig nagyon halk volt. Mondjuk a szar hangzáson nem igazán lepődtem meg. Bár nem sok számot ismertem, végig élveztem a koncertet, svéd rakkenroll-t kaptunk, kicsit másként, mint a többi zenekartól. Egyenruha, pózolás, önajnározás végig, mindez viccesen, kicsit sem hatott erőltetettnek az idióta énekes szereplése. Vigyor az arcon, tánc a sokadik sorban is. Magyarral a környéken nem találkoztam. A köcsög szörfösöket legszívesebben megtapostam volna.

Krisna kaja egy esővédett sátorban, majd Zöld Udvar, ahol szokás szerint jó nagy csúszással kezdtek a zenekarok, így kb. fél órát élvezhettem a Malediction death-metálját vaníliás karikát harapdálva. Újra a színpadot használták, sátrakkal felvértezve az eső ellen. Játszottak egy Morbid Angel feldolgozást is. (Nem mintha ismertem volna.) Öröm volt nézni a főút felé tartók arcára kiülő rémületet. Good Charlotte-gyerekeket terelő szülők és egyéb oda nem illők csodálhatták meg a death metal szépségeit.

Az aradi B.TON állítólag valami punk zenekar, ez a szereplésből nem igazán jött le, inkább sétálni indultam az Afrika falu felé. A Világzenein hatalmas show lehetett, mert már a főúton is padokon álltak az emberek. Így sajnos semmit nem láttam, visszamentem az Afro-latin színpadra, ahol a Szigetet járó idióta dobosok telepedtek meg. 3 perc múlva már kezdett idegesíteni a dolog, szóval leellenőriztem a táblát, hogy mikor is lesz El Condorsito. Jól tettem. Hétfőn volt, adminisztratív hiba történt. Kurvaanyáztam egy sort, majd KRSA-ékkal visszatértem a Zöld Udvarra.

A Csók és Könny nekem már kicsit unalmas. Pedig most volt új gitáros, Aberrált is megszokottan hülye volt, ráadásul eljátszották a Világvárost, amit élőben még nem hallottam. Három szám után a Nagyszínpad irányába távoztam.

A bungee jumpolókat még mindig rengetegen bámulták, szinte többen voltak, mint a nagyréten, ahol a Good Charlotte kezdése előtt jó 5 perccel nyugodtan besétáltam a 10. sorig. Előttem sikítozó kislányok, mellettem őket gúnyosan utánzó 18 éves rockerek. A Good Charlotte egyszerűen szar volt, nincs mit szépíteni. Legalább egy korrekt pop-koncertre számítottam, de fosul szólt, erőtlen volt az egész. Kb. 4-5 számot bírtam, ez alatt meg se szólaltak, állítólag később elhangzott pár szánalmas kommentár is. Igen vicces volt a gitáros arcára húzott terrorista kendő. A Rancid kabátját viszont irigyeltem, közben arra gondoltam, mit meg nem tennék azért, hogy itt és most Matt, Tim, Lars és Brett álljon a színpadon.

A Good Charlotte annyira kínosan rossz volt, hogy megjött a kedvem a párhuzamosan futó Ignite koncerthez. Gyorsított léptekkel haladtam hát a koncert helyszíne felé, közben felötlöttek bennem a régi slágerek, régi koncertélmények. Mennyire jó volt... Meghallva Zoli hangját és a zenekart, újra 18 voltam kb. fél percre, majd szemem az SMS falra vetettem, és elment a kedvem az egésztől. Jobbos és balos idióták vívtak harcot 25 Ft + áfáért. Pár sláger refrénjét tudtam, meg persze a Bloody Sunday király volt, amúgy nem igazán élveztem a koncertet. A meglepi ráadás szám alatt meg szomorúan álldogáltam. A ria-ria-Hungária közben fejcsóválva hagytam el a Hammer sátrat. Ma újra Ignite Gödöllőn. Asszem kihagyom.

A Lovarda fele sétálva megállapítottam, vége az ideinek is. Az eső miatt rengetegen voltunk a kis fedett részen, tomboltak az emberek a huszönötödször hallott slágerekre. Próbáltam én is jól érezni magam, néha kicsit sikerült is, de inkább a másnapi munkára gondoltam, meg arra, hogy a helyes kalapos csajszi mellettem úgyis osztrák, szóval mindegy, és hazamentem.

Írjak konklúziót? Minek?
Talán csak annyit, hogy biztos vagyok benne, hogy ha megittam volna napi 10 sört, akkor sem éreztem volna magam jobban, szóval a próbálkozás sikerrel járt.

2005. VIII. 12-17. Sziget 3., 4., 5., 6., 7. nap