Punk Portál - 2024. március 28.





 

2005. VII. 16. Zenta, Szerbia - VI. Nyári Játékok


Írta: Abdul
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2005. júl. 31. vasárnap - 19:32

Hosszú halogatás után csak rászántam magam, hogy írok a zentai VI. Nyári Játékok utolsó napjáról, mint a nyár eddigi legjobb fesztiválélményéről. Mondjuk ez nem kunszt, hiszen nem voltam idén egyik alullátogatott rendezvényen sem idehaza. De mivel ez a vajdasági buli a szívem csücske, és a Csirkepogó legénysége is invitált, felkerekedtem szombat reggel kicsiny falumból, hogy az egyetlen átszállást nem igénylő gyorsvonatot meglovagolva (valamint az általam már csak pár napig igénybe vehető 33%-os kedvezményt kihasználva) két és fél óra zötykölődéssel Szegedre érkezzem. Miután kilencet mutatott a vekker ekkor, a határátlépésre kiszemelt buszig három és fél, Dokiék érkezéséig pedig három óra volt hátra, szigorúan elvi alapokon és igen komótosan megreggeliztem a Boci tejivóban, majd elindultam dinárt szerezni, ami annyira jól sikerült, hogy szembetaláltam magam egyik volt gödöllői évfolyamtársammal, aki épp nem sietett sehová és nem veti meg a délelőtti sörözést. Az okosan eltöltött két óra után beálltam a talán belgrádi végállomású busz megállójába, majd kisvártatva megérkezett a kibővített Csirkepogó tagság, akiket annyira kitörő örömmel üdvözöltem, hogy némi félreértés után majdnem halálba küldtük a basszgitárost a barátnőjével (ez persze nem igaz, de busz helyett személyautóval mentek és a sofőr nem volt a helyzet magaslatán). A határon nem volt sok okoskodás, így időben átértünk. Kifizetve az igazán kemény 500 forintos (150 dinár, ahogy tetszik) belépőt, kiderült, hogy az általam jól ismert helyszínen szinte semmit nem változott, csak hoztak pár Toi-Toit. Emlékszem, négy éve mikor először voltam, ingyenes volt a feszt és mindenki a bokorba meg a Tisza árterébe járt üríteni… A szervezőkkel egyvalami tolt ki igazán: az első két nap szakadt az eső, így a rendelkezésre álló hely kb. egyharmadát olyan dagonya borította, amitől egy valamirevaló mangalica gyakorlatilag a mennyországban érezte volna magát. Üdvözöltem a kis számú helyi ismerőst, ezáltal megtudtam két, műsorváltozással kapcsolatos örömhírt, miszerint az előző este elmaradt ? a kisszínpadon kezd, majd közvetlen utánuk a Büdösök gyalázza meg a nagyérdeműt. A korai időpontra való tekintettel egy kisebb kitérőt tettünk a piactér mellett lévő Rin-Tin-Tin nevű szórakozóhelyre. Az italmérést ajánlom mindenkinek, aki megfordul ezen a tájékon, nagyon kellemes, mind zeneileg, mind sörileg, mind árilag mind pedig környezetileg. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy néhány további kipróbálnivalót is megemlítsek a tisztelt turistáknak, akiket a véletlen erre a tájékra vet: pelinkovac (Unicum szerű likőr, a hozzá kínált citrommal szerintem rosszabb), burek (egyáltalán nem (…) zsíros leveles tészta, gyakorlatilag bármivel töltve- a piactérnél egy sárga cégéres pékségben első rangú), pancerotti (lángostészta hússal töltve), valamint a helyi „hamburger”, a pljeskavica (sok hagymával!). Sörök közül kedvencem az, aminek egy agancsos jószág van a címkéjén, bár a legelterjedtebb fajta, az „Old Gold” sem rossz annyira. Miután nyolc körül visszatértünk, kiderült, hogy lemaradtunk a szerb másodosztályban játszó helyi vízilabdacsapat meccséről (ahol a változatosság kedvéért egy másik volt évfolyamtársam is játszott), ami egygólos hazai győzelemmel zárult. Mivel már szinte egy oldalt írtam gyakorlatilag lényegtelen dolgokról, még nyugodtan idefér, hogy a srácok rendre feljutó helyen végeznek, de sajnos fedett uszoda nélkül nem léphetnek előrébb.

No, lássuk a koncerteket. Elöljáróban annyit, hogy csak a kisszínpad történéseit követtem, a nagyon mindössze szlovén brit-pop reménységeket (Hic et Nunc) láttam tíz percre. Nem, még a Narco Polót sem néztem meg.
„Gojkó, gyere már!” hallatszott a zenészek elé kifeszített lepedő mögül a kisebbik színpadon fél kilenc tájban, amiből a kevés jól tájékozott (igen, én is) már tudta, hogy a ? (Kérdőjel) zenekar minden vizuális élményre fittyet hányó hangversenye következik. Egyik kedvenc egyletem ezúttal két összevarrt lepedő és két létra segítségével sebtében készített paraván takarásában adta elő mintegy félórás műsorát. Épp az úton olvastam a Negatív fanzinban (reklám, reklám), hogy több figyelmet fordítanak majd a látványra. Értem. (Menet közben ősrajongóktól megtudtam, az előző, miskolci bulijukon szemeteszsákba bújva léptek fel.) A szokásosokon kívül (Ákosh, Nincsen Buli, Esőre áll, Mindent megeszünk upgrade stb.) játszottak két új slágert, az egyikben lakóhelyem is gyalázásra került, viszont mivel Szabolcs maradt dobolni a Büdösökben, nem sikerült megtudakolnom a dolog apropóját.

Tehát Büdösök. Jó régen láttam őket, még ’99 táján Gödöllőn, amikor az egyetem színháztermében Fényfehér két trombitaszólam közepette lehányt a színpadról. Ehhez képest most jóval konszolidáltabb (hogy egy teljesen nem ideillő jelzőt használjak) teljesítmény nyújtottak, de így is igen erős produkció volt. A kérdőjelből ismert „orgona” fennmaradt a deszkákon, ezért pár új hanggal bővült az előadás. Egyébként remek nótacsokorral örvendeztették meg a fiatalokat, az öregeket, a kutyákat, a magyar lányokat, a barcikaiakat és nagy örömömre a TV stábokat is. Igazán megkapó volt, mikor az Öld az öreget! című örökbecsűre apja(?) nyakából egy kb. hároméves forma kissrác villázott… Senki nincs biztonságban!
A kiváló Büdösükkel lezárult a miskolci részleg aznapra, borzasztóan sajnáltam, hogy az előző esti Digép előadásról lemaradtam, amely ezúttal fennakadás nélkül zajlott (tavaly a hangtechnikus nem engedte fellépni a seggrészeg, flexekkel csámborgó tagokat).

Kisebb punkszünet köszöntött be a hivatalos program szerint első aznapi bandával, a szegedi Tepsi Épséggel. Hogy Dokit idézzem, olyasmi zenét játszanak, mint amiket a Monty Python-féle filmekben hallhattunk. Kritikusabb szemlélő a kinézetük alapján – teljes joggal – rájuk sütné a bölcsész-zene kitételt, bár annyira azért nem volt rossz. Szokásomtól eltérően azt tanácsoltam a zenekarnak, hogy felejtsék el azt a pár magyar szövegüket, ami volt, az angol számok sokkal jobban meg vannak csinálva. Valamikor ezen a tájon futottam össze Mark Chapman úrral, akivel röviden elcsevegtünk a régi szép, de főleg az új szép időkről.
Eztán jött az FRL, akik szerintem indokolatlanul sokat tököltek a motyójukkal, de hát én ezt nem érthetem, még sose játszottam ismertebb bandában és minőségi saját cuccom sem volt, nem beszélve az egyedi hangzásról. A szokásos profi, szórakoztató esztrádműsorukat adták, sok pogózó néppel. A magam részéről lefényképeztem egy ugró Kossuthot. A buzis dalt Redline-éknak küldték, fingom sincs miért…

Következett az est rémpontja, a Csirkepogó. Az alaposan átalakult fiúbanda (a tavalyihoz képest eltűnt két gitáros és egy fúvós, most két újabb gitáros váltogatta egymást) fennállásának valószínűleg legbalszerencsésebb koncertjét tudták le. A buli előtt elszakadt gitárhúrok, nem lelt dobszék, majd a koncerten kifogyó dobverő készlet és basszushúr-szakadás tette teljessé a kollekciót, amit csak tetézett, hogy az ifjú gitárnyüvők még messze nem hoztak csúcsformát (igen, diplomatikus vagyok, bár valóban fura volt, hogy az egyik új srác hibátlanul csak egy negyed SoaD számot tudott eljátszani, a koncert után, a színpadnál tobzódó 13 éves csitriknek…). A ritmusszekció nem volt rossz, persze mit írjon az ember a barátairól? Jót vagy semmit, szóval legyen a minta Pósalaky úr.

Újabb erősítés következett, miután a Red line offside foglalta el a rendelkezésre álló, jól kiépített teret. Pokolgép úr meg is jegyezte koncert közben, hogy szédül ilyen magas színpadon. Számomra meglepően pontos (azt gondoltam volna, ennyi kihagyás után több lesz a gebasz), igencsak pöpec produkcióval rukkoltak elő, két régi slágerrel (Nyitott szemmel, fenntartással; Félrevert harang a süllyedő hajón) és két feldolgozással (az egyiket - az est kontinuitását megteremtendő - FRL-éknek, valamit rajtuk keresztül Lénárd László őfőméltóságának küldték). Negatívumként annyit jegyeznék meg, hogy Borics maestro folyamatos fejrázása, és az ebből következő kiszámíthatatlanul változó száj-mikrofon távolság miatt gyakorlatilag végig hullámzik az ének. Ez rossz. Valamint a koncert végi kalapozás se tetszett, de ízlések és lórúgások.

Az érthetően rövid átszerelés után az általam letöltött programban csak Samething against you-nak nevezett zenekar következett. Alaparctalanságom jól jelzi, hogy most láttam őket mindössze másodszor, de mivel tavaly nyáron 15 percet késtem a bulijukról, akkor mindössze két számot volt alkalmam elcsípni. Szokás szerint most sem untatták halálra a közönséget, húsz percnél nem nagyon volt hosszabb a produkció. Ráadásul szerénytelen véleményem szerint igen jó. Kedvenc mozzanatom (a „Gepárd és Taréj” című képkompozícióm elkészítésén kívül) az volt, mikor a kontrollba jól hallhatóan beszólt a technikus RKoLSD-nek, hogy „…ha még egyszer ezt csinálod a mikrofonnal, lejössz a színpadról”. Ehömm. Mondjuk ez a buli 15. percében volt, szóval nem volt nagy fenyegetés…

A hajnalt egy ismeretlen nevű helyi feldolgozás-zenekar zárta, akik a 90-es évek MTV-rock klipjeinek szinte teljes alapanyagát eljátszották, volt itt Stone Temple Pilots, Pearl Jam, Ugly Kid Joe, sőt, H-Blockx (ezt nem tudom, hogy írják, hála a jó égnek). Annyit feltétlen megérdemelnek (ha már a nevüket nem tudom), hogy nagyon korrektül csinálták, amit csináltak, két különböző hangfekvésű énekes váltogatta egymást, mind a kettő értette a dolgát, és volt egy hitetlen fiatal gitárosuk, aki minden szólót tökéletesen reprodukált. Végignéztem, közben rég megboldogult tinédzserkoromra gondoltam. De hiába, már a nosztalgia sem a régi.
Közben társaim már rég elszállingóztak aludni, de mivel a kitűzött indulásig volt majdnem egy óra, minden elvemet félredobva - más program nem lévén - bementem a szigetre (mert itt az is van), és vagy fél órát reggae-t hallgattam, szalmán heverészve.
Aki eddig eljutott az olvasásban, az megérdemli, hogy ne untassam a hazaút részleteivel. Majd egyszer a képeket is felrakom valahova.