2005. VII. 20. Ausztria, Bécs, B72 - Chilli & the Baracudas, Slim Jim Phantom Trio

Írta: Bby Feltöltötte: Dan Ekkor: 2005. júl. 24. vasárnap - 21:36

Amikor nem a méret a lényeg...


Már az odaút is tanulságos volt. Megtudtuk, hogy Ufóváros (ÖMV olajfinomító Bécs határában) mellett elhaladva az autóban Sublime-ot illik hallgatni. Mi azért maradtunk a jó öreg Stray Cats-nél. Kiderült továbbá az is, hogy azért jó részt venni egy túlélőtúrán, mert ha jól csinálja az ember, akkor akár még túl is élheti. ;-)

Az úticél a B72 (http://www.b72.at) nevű szórakozóhely Bécs azon kerületében, ahol bárki könnyen találhat párt magának (természetesen a célnak megfelelő mennyiségű Euro befektetésével a kiválasztott vendéglátóipari egység nem feltétlenül legálisan az országban tartózkodó alkalmazottjának történő átnyújtása útján) és a másságot is európai módon tolerálják. Maga a klub nem nyújt ilyen jellegű szolgáltatásokat (néhány vendég legnagyobb bánatára). Egy meglehetősen kicsi koncertterem várja a fanatikusokat egy meglepően kulturáltan berendezett kocsmában. A rendezvényeket a galériáról is megtekinthetik a kevésbé fanatikus vendégek és a későn érkezők. A sors fintora, hogy a galéria jó helyeiért nem árt már korán megérkezni. ;-) A hely egyik legkarakteresebb jellemzője a belső hőmérséklet, amelyet úgy számolhatunk ki, hogy a külső hőmérséklethez hozzáadunk mintegy 40-50 Celsius fokot, a páratartalmat pedig kiegészítjük 100%-ra. Ha szaunának tekintjük (amihez közel áll, csak itt felöltözve szokás tartózkodni), akkor akár wellness túrának is beillene a kirándulás. Az egyetlen bökkenő, hogy a sör és sonkás szendvics fogyasztása helyett Update 1-es Cerbona szeletet kellett volna rágcsálgatunk, „5 bubis” ásványvizet kortyolgatva az úton. Na majd legközelebb! ;-)

A közönség gyorsan megtöltötte a termet, a teljes teltházhoz (és a 100%-os hering-feelinghez) 20-30 embernél több nem hiányozhatott. A felhozatal az Ausztriában már megszokott összetételű volt, vagyis a társaság kb. 95%-át rockabilly és psychobilly beállítottságú greaserek és macáik tették ki. Érdekes színfolt volt viszont egy rendkívül szimpatikus, sajnálatos módon kerekes-székbe kényszerült srác, aki a saját lehetőségein belül maximális erőbedobással tombolta végig mindkét koncertet, valamint az a 60-70 év közötti ősz hajú úr, aki a Slim Jim Phantom Trio produkciója alatt esett másfél órás extázisba a 3. sorban. Ezúton is meghajlok mindkettőjük hozzáállása és teljesítménye előtt. Ide tartozik még, hogy olyan csodát is láthattam, amit az elmúlt 7 év ausztriai koncertlátogatásai alatt még nem sikerült: 2 osztrák pár is rock and rollt táncolt. Igen, nem elírás, rock and rollt táncoltak. Az egyik formáció a „köszönjük, majd értesítjük” kategóriába tartozott, ám a másik párocska már kis híján megütötte azt a szintet, ahogy itthon ropják hasonló körökben. Most még leverték a lécet, de kis gyakorlással hozni fogják a színvonalat. Így mostantól bármikor a világ arcába ordíthatom: Igen! Láttam osztrák párt rock and rollt táncolni. Ezt mindig is hiányoltam, hiszen ez ugyanúgy hozzátartozik ehhez a szubkultúrához, mint az összes többi olyan jellemző, amiben az osztrákok hozzák a kötelezőt (tetoválások, öltözködés, frizurák, mentalitás).

Elsőként a Chilli & the Baracudas (http://www.baracudas.at) látott hozzá, hogy az amúgy is izzadt testekből kicsalogassa az utolsó vésztartalékként tárolt nedvességet. És ezt elég profin művelték. A négytagú zenekar a következő felállásban kergette az őrületbe a rockafil társadalom megjelent tagjait: Stoffi: dob; Jouls: szólógitár; Chilli: ének és ritmusgitár, Sasha nagybőgő. A színpadon a legfeltűnőbb jelenség egy a ritmusgitár mögül alig kilátszó leányzó, akinek a magassága – khmm, legyünk nagylelkűek – már majdnem eléri a 150 cm-t. Ám az első szám első soránál kiderült, hogy mégis igaz lehet az a mondás, amellyel oly sok férfitársam – köztük természetesen én is – vigasztalja magát: nem a méret a lényeg. Az az orgánum, amellyel a csajszi rendelkezik, egész egyszerűen a hihetetlen kategóriába tartozik. Az ember már megszokta, hogy a rockabilly műfajban közszereplést vállaló nőcik hangja általában magas, szirupos. Nos, ez a lány nem közéjük tartozik. A hangja leginkább Josie Kreuzerére hasonlít, ha lejjebb visszük legalább 1 oktávval. És ezt a hangot nem fél kiengedni. De nagyon nem. Az egész produkciójára az átélés és a dinamizmus jellemző. Bár a repertoár főleg feldolgozásokból áll, három saját szám is elhangzott. Ezek miatt sem kell szégyenkezniük, biztosan megállják a helyüket a klasszikusok között. A zenekar szépen, pontosan játszott. A tempóválasztás is tökéletes volt, hiszen a feldolgozott számok eredetijénél jóval gyorsabban játszanak, nem úgy, mint a nálunk oly népszerű, sokszor egyetlen rockabilly bandaként aposztrofált három, csíkos pólós úriember. Külön öröm volt hallani az eredetileg Wanda Jackson által sikerre vitt és azóta oly sok remek feldolgozást (Mike Ness, The Meteors, stb) megért Funnel Of Love-ot, valamint a Rolling Stones rockabilly hangzásba áthangszerelt örökbecsű Paint It Black-jét Chilli hangfekvésében. Kicsi lány, nagy hanggal... Bár előzenekaroknál nem szokás, ők mégis kiérdemelték, hogy a közönség (ha csak egy szám erejéig is) visszakövetelje őket a színpadra.

Ha esetleg valakinek sikerült felkelteni az érdeklődését, október 7-én a Hawidere (http://www.hawidere.at) pub-ban együtt játszanak a magyar(!) V8 Rockabilly Trio-val (http://www.v8.try.hu). Érdemes megnézni, mi mindenképp ott leszünk.

És ha már szóba került a ritmusgitár. Számtalan zenekart láttam, ahol az énekes vadul tépi a húrokat, ám olyan még nem fordult elő, hogy akár egyetlen nyamvadt normál zenei A hang is eljusson a fülemig. Tudja valaki, hogy mi szükség van rá? A többi hangszer úgyis elnyomja. Na mindegy, egyszer talán megsúgja valaki.

A főzenekar természetesen a Slim Jim Phantom Trio (http://www.slimjimphantom.com) volt. A zenekar tagjai legendásak. Slim Jim a neo-rockabilly hullám legismertebb, legnagyobb sikert megélt zenekarában (Stray Cats) dobolt. A balkezes bőgős Johnny Bowler a Guana Batz dobosaként kezdte, később váltott hangszert. De tépte a 4 húrt a 13 Cats, a Swing Cats és a Caravans tagjaként is. A gitáros Darrel Higham a tradícionális rockabilly előadói között számít nagyágyúnak. Mellesleg az ő tulajdonát képezi az ötvenes évek legendás (sajnos tragikusan fiatalon elhunyt) lázadójának, Eddie Cochran-nek a gitárja. Természetesen itt inkább egy Gretsch-en játszott. A számok között csak feldolgozások szerepeltek, mindhárom zenész korábbi pályafutásából. Így meghallgathattunk számos Stray Cats klasszikust, néhány old-rockabilly feldolgozást (Eddie Cochran, Gene Vincent, Elvis) és egy Guana Batz számot is (az eredetileg Bruce Springsteen által megírt I’m on fire-t). A közönség ezután szerette volna meghallgatni a ’Batz saját számai közül a legnépszerűbbnek számító King Rat-et is, ám a követelés süket fülekre talált. ;-) A banda szédületes dinamizmussal játszott, újabb 10 liter/fő folyadékvesztésre sarkallva a közönséget. Ezt a bárpultnál azért lelkesen pótolgatták. Higham virtuózitása a gitáron már-már Setzerével vetekszik, Bowler pedig egész egyszerűen szenzációs. Slim Jim a pályán töltött évtizedek ellenére 1-2 számnál képtelen eltalálni, hogy hol kellene belépnie és néha a ritmust is keresgeti egy kicsit, ám ezt bőségesen ellensúlyozta a lelkesedés, amivel játszott. Mindhármukra jellemző, hogy végig élvezik, amit csinálnak. Pedig nem erre számítottunk, mert kezdés előtt még erősen látszott rajtuk, hogy nem pihenték ki magukat. Előző este Hollandiában játszottak, koncert után egyből autóba ültek és utaztak 15 órát. Jellemzi a hangulatot, hogy a közönség a végén a szokásos „We want more!” helyett a „10 more songs!” (Még 10 dalt!) rigmust skandálta, ami annyira meghatotta Slim Jim-éket, hogy három szám erejéig vissza is jöttek.

Míg a veszprémi koncert vége után 10 másodperccel már a szálloda felé robogtak a mikrobuszban, Bécsben pont az ellenkezője történt. Bárki odamehetett beszélgetni (nagyon közvetlenek és udvariasak), dedikáltatni vagy akár fényképezkedni. A börze viszont nem nyújtott semmi extrát. Egy fajta póló, egy Slim Jim fotó, néhány kitűző és egy Darrel Higham CD nyújtotta a teljes kínálatot, ami némi csalódást okozott.

Mindent egybevetve a tömeg és a meleg ellenére is fantasztikus estét szereztek nekünk a bandák.

- Bby -