Punk Portál - 2024. március 29.





 

2005. VI. 30 - VII. 3. Mezőtúr - Wan2 fesztivál 2005


Írta: robit&hippitücsö
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. júl. 18. hétfõ - 00:17

robit:

Az idei fesztivál is király volt Mezőtúron. Egész héten aggódva néztem az időjárásjelentéseket, de csak a szombat estét rontotta el igazából az időjárás. A nyomtatott programom már 2 héttel a fesztivál előtt a zsebemben figyelt. Külön bejelölve a fontos, kevésbé fontos és ha-éppen-nincs-más zenekarok koncertjei. Igaz, eddig se néztem meg mindent, ami be volt jelölve, de jó elfoglaltság szöszmötölni egy ilyen doksival. Szóval nagyon vártam a kirándulást. Végig jól éreztem magam, épp úgy, mint tavaly. Pár dolog elvehette volna a kedvemet, de ez nem következett be. Sok sör lecsúszott a torkomon, alig ettem valamit, fogytam is. A fesztivál igazi egyéniségét a városi strand jelenti, amit jól ki is használtam. A legjobb, mikor másnaposan csak döglesz a strandon/termálvízben és az árnyékban sört kortyolgatsz vagy fagyit nyalogatsz.

Csütörtökön az utazás fáradalmai és a túlzott bulizás miatt már korán visszavonultam sátramba, de azért emlékszem pár koncertre. Sajnos lekéstem a Faceman, Neck Sprain koncerteket. A Faceman-t már nagyon régen láttam, a Neck Sprain új felállása meg csak egyszerűen érdekelt. Sebaj, majd legközelebb pontosabb leszek. Emlékszem viszont az Insane és 6Test koncertek néhány részletére. Akik ismerik őket, azok tudják, hogy milyen arcok, hogy viselkednek a színpadon, milyen zenét játszanak, akik nem ismerik őket, azokat nem érdekli, mert nem punk/hardcore zenét nyomnak. Én valahol a kettő közé helyezem magam. Egy-két tagot ismerek a két zenekarból, szóval, még ha nem is tetszik, amit játszanak, akkor is jók voltak. A Soulfly-ban viszont nincs ismerősöm. Olyan érzésem volt a koncerten, mint 2 éve a Sepultura buli alatt. Egyik se volt jó, de rossz se. Valami hiányzott, de végül is panaszra sincs okom. Sokan voltak a színpad előtt és sokan nyomultak. Én maradtam a léggitározásnál. Sörrel a kezemben, terpeszben nyomtam a riffeket, és artikulálatlan hangokkal ordibáltam a Territory szövegét. Az átszerelés pont annyira volt elég, hogy megtaláljam a sátramat és jött a Tankcsapda. Csak annyira emlékszem, hogy Lukács valakire nagyon ideges volt és folyamatosan kurva anyázott. Azt hiszem, valamivel megdobták szegényt. Koncertjük biztos jó volt, mert ők mindig jók. Szar nem lehet, na. Fesztiválokon füldugóval szoktam aludni, de hajnalban még így is sikerült felébrednem Áfonya valamelyik dancehall/reggi slágerére. Mikorra a tervem is megvolt a színpad hangosításának szabotálására, addigra abbahagyta a lemezek pörgetését. Ahhoz képest, hogy a nap folyamán nyomi részegre ittam magam, pénteken totál frissen ébredtem.

A kötelező séta után, mely magába foglalta a 1,5 liter ásványvíz elfogyasztását, a benzinkút wc-jének igénybevételét, valamint valamilyen ennivaló magunkhoz vételét, rövid helyzetjelentést tettem portálunk fórumán. Kellemes volt légkondicionált környezetben internetezni egy kamion rakterében. Aztán irány strandozni! Ezzel telt el lényegében az egész napom, délután megnéztem egy-két karaoke-s produkciót. Nem értem, miért kell mindig széthörögni a dalokat. Az első koncert pénteken a krsnás Mantra volt a nagyszínpadon. Eddig nem szerettem annyira a zenéjüket, és ezután se fogom. Sima rockzene volt számomra. A hangzásuk se volt az igazi. Közben megvettem első sörömet és kóstoltam 33-as tömény italt is. Akela előtt tiszteletemet tettem a Malátabárban, ahol a pankkk.hu kitalálói, létrehozói beszélgettek volna a legújabb kezdeményezésről, ha nem késnek el. Ahogy ott ültem majdnem üres pohárral egy széken, várva, hogy elkezdődjön a dumaparti, meglepetésemre egy rokkersrác kezembe nyomott egy hideg, frissen csapolt, habos sörnedűt. Csak néztem, mint a moziban, vajon miért kapom. Mint utólag kiderült, ezzel egy lánynak akart bókolni. Mire a srác kikérte az ismeretlen hölgynek a sört, az lelépett az asztaltól. A gyerek meg bánatában nekem adta a nedűt. Megköszöntem kedvességét, még koccintottam is vele, abban a pillanatban megjelent a leányzó. Sör már a kezemben volt, a beszélgetés késett, gondoltam belenézek gyermekkorom - illetve farkaskorom - kedvenc zenekarába az Akelába. Már megint csak a nosztalgia miatt keveredtem a színpad elé. Jó volt hallani a régi slágereket, de ahogy elkezdtek játszani újabb dalokat, otthagytam a forró, napsütötte színpadot és visszamentem a Malátabárba. Már ment a diskurzus a könnyűzene megsegítésére létrejött szerveződésről Lovasi András és Tóth Gergő közreműködésével. Érdekes volt. Néha nagyon jó volt Lovasi dumáin rötyögni. Jól szórakoztam tényleg. Remélem sikerül valamit lendíteni ezzel, és az emberek igényesebb zenét fognak hallgatni, illetve igényesebb produkciók fognak születni a közeljövőben a próbatermek mélyén. Ezután láttam a fesztivál ideje alatt először jó koncertet. A név Nasmith, a stílus metalcore volt. Végre egy zenekar, aki nem nu metal-t próbál játszani. A színpadon mozgás, jó fazonok, kifelé jó hangzás, jó zene. Ennyi. Majd Superbutt következett. Profi előadásmód, jó hangzás, de számomra ez a zene tök unalmas. A basszusgitárost szívesen néztem volna hajnalig szólóban, mert nagyon ott van, de a többi nem nekem való. Egyedül egy számot ismerek a Denied-ot, nem tudom játszották-e. A The Idoru koncertjét már nagyon vártam, régen nem láttam őket. Az ő koncertjük volt a második értékelhető produkció ezen a napon. Az érdemjegy pedig nem más, mint 5. Kiváló színpadi munka, jól, változatosan megírt dalok, jó hangzás, kissé halk ének jellemezte a koncertjüket. Kellemesen csalódtam, nagyon tetszett a koncert. Az est további részére homályosabban emlékszem az elfogyasztott söröknek köszönhetően. De nem is kell sokra emlékezni, már csak 2 zenekarba néztem bele, más érdekes dolgot nem tartogattak számomra a szervezők. Na, azért ez az érdekes szócska kicsit erős volt. :-) Szóval láttam pár régi szám erejéig a Junkies-t, és ugráltam a Hooligans koncertjén. A dobos látványosan dobolt, jó volt nézni, hehe. Részegségem ekkor már a vállalhatóság alját súrolta. Hajnali nem tudom hánykor eleredt az eső, így elvonultunk aludni.

Szombaton a Sáska Rádióra ébredtünk, ahol megtért drogosok beszéltek Istenről, függőségről meg ilyen dolgokról. Érdekes volt. A tehetségkutató elég sok csúszással indult. Már előre elterveztem, hogy megnézem az összes zenekart, de ebből nem lett semmi. Na jó, a Dog Days nevű zenekarba belenéztem, de szinte semmit nem változtak, mióta kb. 2 éve láttam őket utoljára. Unalmas, klisés, középtempós, ugrálós vagy milyen zenét nyomtak. Az énekes-gitáros a mikrofonállványt úgy állította be, hogy totál be kellett hajolnia, mikor énekelt. Furcsa. Lehet rossz volt a dereka és ezért nem tudott egyenesen állni :-). Leukémia. A koncert alatt végig szemerkélt/esett az eső, ez eléggé elrontotta a hangulatomat. Vicces volt, ahogy a koncert közben terítették a dohos szalmát a színpad előtt. Ezt a zenét leginkább olyanok tudták élvezni, akik régen ezen a zenén nőttek fel, sokat hallgatták. Én nem ezek közé tartozom. Bevallom, az elmúlt napok fáradalmaitól, berúgásaitól nem bírtam végignézni a fellépésüket. Nagyon kömény volt a gyomromnak ez az agyas zene. Nem csak a Leukémia, hanem a Picsa se tudott lekötni. Utóbbit egyáltalán ki nem állhatom. Egyszerűen nem bírtam a zenét, ezért megint elkezdtem sörözni. Egész furcsa közönség verődött össze koncertjükre. Dobálták a szalmát, ment a csirkepogó. Megyeri osztotta a fesztivált meglátogató ’miniszterelnököt és fasiszta kormányát’, volt 16 tonna és Összes skinhead ostoba is. Hehe végigröhögtem az egészet. Közben az emberek folyamatosan részegedtek, borultak a sárba, táncoltak a pocsolyákban, a leleményesebbje meg mobiltelefonnal fényképezte mindezt. Fasza. Én ekkor még álltam a sarat, a sörök lassan, de biztosan fogytak. Iron Majdnem nagyon jó kis válogatást nyomott a Maiden slágerekből, előkerült a léggitár és nyomtam a zenekarral együtt. Valamikor láttam pár dalt a Cyborn nevű zenekarból is. Ami megmaradt, hogy játszottak egy Republica feldolgozást, a Ready to go-t. Már megint egy nosztalgia szám. :-) Blind Myself, nagyszínpad, jó hangzás, zúzás, király volt. Őket is régen láttam, most egy időre megint kipipálhatom őket. A Depresszió nem éppen egy Majorityrule, de azért belenéztem. A koncert közben megeszmecseréltük Jogsi barátommal, hogy a Butterfly Effect egy nagyon király film, régen láttunk már ilyet. Az eső miatt alig láttam valamit az Anthrax akciójából. Ekkorra elegem lett a sár dagasztásából és a sátram felé vettem az irányt. Még belenéztem egy szerencsétlen Subscribe koncertbe. Hamar tovább is álltam, mert még felidegesítettem volna magam. Inkább nem írok semmit róluk, mert még anyu csuklani fog. A sátramból még hallottam, hogy kezd a Szeg nevű zenekar. Legközelebb megnézem őket, mert emlékfoszlányaim szerint rendesen bedurvultak. Vasárnap reggelre persze előbújt a napocska is a felhők mögül. Mindig ez van. Összeszedtük a sátrainkat, előkaptam a frissen mosott cipőmet, mely végig a táskámban figyelt a kellő pillanatra várva és a strand bejáratnál sármentesen elhagytuk a fesztivál területét.

Röviden ennyi lenne ez a kis beszámoló. Az utolsó napi sarazás rendesen lehúzta a buli összképét, de jó volt megint ott lenni. Jövőre is le kell majd valahogy jutnom Mezőtúrra! Jeeee!



hippitücsök:

Mivel már lassan két hét telt el a fesztivál óta, és még mindig nem olvastam róla beszámolót, gondoltam kezembe veszem a dolgokat, és írok én egyet. Bár a memóriám mostanában nem tündököl csúcsformájában, összeszedem magam...

...aszem csütörtökön indultunk, valami jó korai vonattal, ami kb.10 örül indult a Keletiből - remélve, hogy SENKI nem lesz ilyen gyors, és olyan sátorhelyet szerzünk, ami megszólal.
Amikor már gyanúsan sok fesztiválfejű ember kezdett nyomorogni a vonaton, kezdtük sejteni, hogy nem minden rózsaszínű, de sebaj. Az út, úgy-ahogy eltelt, röpke két óra.
Dél körül lepattantunk Mezőtúron, csak a miénk volt a világ... meg még kb.100 másik fesztiválozóé, akik szintén ott szálltak le. Esett az eső, nagyon imponáló kezdés, vártuk a fesztivál-buszt, mint az égi áldást az afrikaiak, de sehol semmi. Mivel nem először voltunk ott, bátran indultunk a jónak vélt irányba, bár kicsit féltünk, hogy a minket követő ötven ember elég mérges lenne, ha rosszul emlékeznénk, de mindegy.
Nagyjából hamar megérkeztünk, a szokásos nagyon hosszú sorbanállás helyett csak egy kicsit kellett, megkaptuk a szalagokat, ami most elég igényesre sikeredett textilszalag volt, (már a hetijegyeseknek.. köhhm..) de a szerkezet, amivel az alu-gyűrűt rápréselték, nem volt valami bizalomgerjesztő.
Mindegy, túlestünk ezen is, mostmár örültünk, hogy nincs nálunk se bicska (persze az volt, de nem vették észre.. valamivel kellett enni, meg kötelet vagdalni), se másfél literes ásványvíz, amivel meggyilkolhatnánk az arra tévedőket, és BENNVOLTUNK... jessz.

A szokásos levegővel kergetett gusztustalan-színű ember megint ott lebegett, de most szerintem lecserélték, mert más színű lett, bár nem emlékszem milyen volt, és arra sem, hogy most milyen, de határozottan állítom, hogy másképp nézett ki, mint ahogy megszokhattuk.
Beértünk.
Kerestünk sátorhelyet - mert ugye azt hittük időben jöttünk.
Mint benn kiderült, a kempinget már szerdán megnyitották, így esélyünk nem volt normális helyet találni. Hogy erről mi miért nem tudtunk?
Másodszori körbejárás után levertük a sátrat a meghallgatlak-sátor, a büfé, meg a tojtojok között valahol, egész jó kis telek volt az. De gondoltunk érdeklődünk, hogy :
1.miért a fesztivál-színhelyen van a kemping?, és
2.miért nem nyitják meg a régit? (régi := tavalyi hely)
A válaszok:
1. Há tavaly is itt volt... (???)
2. maj’ ha emeletes sátrak lesznek, akkor talán...
Váóóó.. köszönjük.

Mindegy, nyomorogtunk, és sajnálattal gondoltunk az utánunk érkezőkre, akik azt gondolták, hogy nem olyan nagy baj eggyel későbbi vonattal jönni, mert még akkor is lesz hely...

Szétnéztünk, a medencék végülis közel voltak, a karaoké már ment a kék-piros üdítőitalos színpadon, és bájos, kék, feszülős-ruhás lánykák csábították romlásra az arra tévedő fiatalokat. Nememből, és antiglobális gondolkodásomból adódóan a közelükbe se mentem. Nem tudom mit akarhattak...
Először eltévedtünk egy kicsit, mert kerestünk egy kajáldát, a nevét már nemtom, de kisétáltunk a városból, a lakótelepen nagyon kedves emberek eligazítottak bennünket, hogy oda kell mennünk, ahonnan indultunk.
Mivel megint esni kezdett, beültünk egy raktárépület elé zabot-hegyezni.
Aztán sikeres kajáldatalálás után ettünk, utána meg fürödtünk.
Csak a lányok kedvéért, örömmel említem, hogy a strandon nem láttam nem narancsbőrös nőnemű egyént - végtelen hálát éreztem, és zabáltam a jégkrémet tovább.
Miután összeszedtük magunkat, elindultunk a színpadok felé.
Ma (azaz csütörtökön) lesz a Soulfly, elég sokan voltak kíváncsiak rájuk, a tavalyinál többen, de a szepus koncertnél kevesebben jöttek el a fesztiválra ezen a napon.
De előtte lássuk miket néztünk meg..
A café sátrat látni sem akartam, miután tavaly szarrá aláztak, mert egy 18 éves libuska elkérte a személyimet. Bár ez akár bók is lehetett volna.. .. én nem annak vettem...

Az első koncert, ami érdekelt a Neck Sprain volt. Az énekescsere után, Pityesszel az élen remek koncertet adtak, rengetegen voltak kíváncsiak rájuk, szinte meg is hatódtak. A kissé erőteljes dobos (Sanyi) sorra tördelte az ütőket, amiket aztán behajigált a közönség közé. Pityesz az utolsó, vagy utolsó előtti számnál legyalogolt a rajongókhoz, hálásan csillogtak a szemek, és egyébként is elég őszintére sikerült az egész.
A következő zenekarnak a Kispált jelöltem ki, felkészültem az újabb megaláztatásra, ami elmaradt, és a kafé sátorban, tömény cigifüstben megtekinthettük Lovasiékat.
Őszintén megmondom, hallgatok Kispált, koncertjükre nem mentem eddig, mert „hülye gimisek járnak oda”. De győzőtt a kíváncsiság. A közönség nagyjából az volt, amire számítottam a zene viszont sokkal jobb. Volt benne balalajka, vagy mi a rosseb, verseket dolgoztak föl, meg Illést, remek volt, eredeti, és sajnos kedvet kaptam a további Kispál koncertek látogatásához. (még nem voltam azóta - mondjuk...)
Na, de haladjunk is tovább. A Zanzibárt szerintem az ifjú titánokat hősiesen követő barátnők kedvéért rakták be, hadd érezzék jól magukat ők is, erre a célra tökéletesen megfelelt, szegényeket sajnáltam, mert ez a közönség nem kimondottan az övék. Mindenesetre a galádul beosont divatpicsák, és az érzelmesebb punk, vagy rocker lányok jól érezték magukat, dalolásztak, de a siker nem volt frenetikus.
Következett a Soulfly. Erről most biztos ódákat kellene zengeni, de a depresszióm és fáradságom mélypontján láttam őket. Mondjuk ennek ellenére is csak felsőfokon lehet beszélni a zenekarról. Durva dobszólók (úgy értem konga - vagy mi a szösz volt az), fantasztikus zenevegyítés, a raggae meg az általam pontosan nem meghatározható (metál?) stílus nagyon ütős volt. Jobbára Sepulturát nyomtak, mindeki nagy-nagy örömére.

Mikor már legszívesebben aludtunk volna, átmentünk a piros-kék színpadra, Lb27-re. Mást nem is tudnék mondani róluk. Nagyon kellemes volt, számomra színfoltja a metál-rock meg mindenféle eseményeknek, és hát depressziósan jó egy kis Jamaika. Szintén a szokásos minőségben léptek föl, nem hagyott kívánnivalót maga után.

Fürdés. Meglepően kultúrált zuhanyozók, és egyelőre még használható tojtojok közepette készülődtünk a lefekvéshez fél kettő táján.
Lefeküdtünk.
Mikor már nagyon nem bírtam aludni szegény Áfonyától, kimentem megkérdezni a dísz-dzsokéjt, hogy meddig tart még ez? Megnyugtatott hogy háromig. Akkor volt háromnegyed három.
Békésen visszavonultam, és vártam a csendet, ami nem várt gyorsasággal el is jött.

Péntek fél hat.
A részeg szomszédok üvöltöznek. De hát ezért szeretjük a fesztiválokat. Lassan feljön a nap is, forró a sátor belseje. Gyors reggeli után strandolunk egyet, közben a kedves fiatalember, akivel érkeztem, találkozik jópár ismerősével Ráckevéről, meg Szigetszentmiklósról, én meg hajdú-bihari létemre senkivel. Lassan azonban én is rég nem látott ismerősökre leltem, akik lelkesen üvöltöztek a strand-büfében különféle sorszámokat, segítve szegény-drága konyhásnéni dolgát.
Ha jól emlékszem, péntek délután már esett az eső, de nem vagyok benne biztos. Abban viszont igen, hogy kimentünk a közeli piacra, ami rögtön a temető mellett van, és mindenféle vicces dolgokat vásároltunk, pólót, hajgumit, meg ilyeneket. Nagyon olcsó használt cuccok voltak, aki legközelebb arra jár, mindenképp nézzen körül.

Ebéd után még megint strand, annyira nem volt változatos, bár az alkoholt fogyasztóknak biztos gyorsabban telt az idő.

Megint bemerészkedtem az oroszlánbarlangba, de most is széjjelaláztak, ez esetben azonban nem adtam olyan könnyen magam, veszekedtem a kislánnyal, és elrontottam az egész napom, és azóta is szarul vagyok, de sebaj. Kafét legközelebb felgyújtom, vagy összefirkálom a falát, úgyis egészségtelen, meg nyereségvadász, undorító, stb.
Mindegy. Szegény Amorf Ördögökről így két perc múlva kihúztam, nem emlékszem másra, csak az előttem állók lábaira, amint tűzben égnek. Visszamentem Superbutt-ra, akiket egyébként nagyon szeretek, de érthető módon most nem voltam annyira oda értük. A koncertjük egyébként a szokásos energikusra sikeredett, kevesen voltak, már mondjuk Nyakficamhoz képest. Legalábbis úgy tűnt.
Junkiesról tüntetőleg elvonultunk, de hallottuk, hogy valami nagyon kúl szöveget adtak elő, és hogy sok volt a sikoly, meg az üvöltés, meg a taps.
Gratulálunk.
Aszem megint aludni mentünk, mert fáradtak voltunk, de a Hooliganstól nem lehetett. Gondoltam meglesem őket. Ment a parasztvakítás rendesen, Csipa volt a királycsávó csíkos nadrágban. Mosolyogtam egy jót, aztán átmentem Hiperkarmára, mert őket is szeretem. Szerettem volna, ha hallottam volna valamit a sárgamikrofonos színpadon fellépő „fiúbandától”. Sajnáltam, hogy semmit nem lehetett hallani, bánatosan mégis a sátor felé vettem az utat, és elaludtam az andalító „A vér nem válik vízzé” című melódiára.
Valamikor hajnalban élénk zenére meg hangokra lettem figyelmes, és te jó ég! Milyen jó zene!!! Besh’O’Drom. Hatalmas tiszteletem ezúton is. Gondoltam majd Pestekben megnézem őket. Nyert a fáradtság.

Reggel kilenc, tíz körül felkeltünk.
Reggeli. Ja! közben egyszer ürítették a tojtojjt, valamikor pénteken reggel, de ez szombat reggelre már félig volt, és a szervezők nem tartották fontosnak, hogy egy nap egyszer legalább ürítsenek, így vasárnapig nem is jött egy szennyvizes kocsi sem, így szó szerint is úszhattunk a szarban. Reggelre, ha emlékezetem nem csal már csinos kis pocsolyák voltak a sátrak között, és az utak helyén is dagonya volt. A kiteregetett ruhák vizesebbek lettek, és már reggel elhatároztam, hogy nem fürdök, majd csak otthon. Pár merész próbálkozó a higiénia mellett döntött, de mire a sátorhoz értek, már nem tudtam eldönteni, hogy jönnek, vagy mennek fürödni.
A melegvizes medencékben áztatták magukat a szerencsésebbek, a többiek a strand-büfénél üvöltöztek, vagy vízipisztollyal lövöldözték a szárazon maradt ruhadarabokat. Kedvenc fesztiválemberem a Takács Tamás: Pocsolyába léptem című nótájára egy szál gatyában egy sártenger közepébe dőlt, kenegette magát mocsokkal, a többiek lelkesen fényképezték, mi meg röhögtünk.
A kedvem már végleg elszállt az egésztől, úgy éreztem magam, mint egy disznó a disznóólban, csak épp elfelejtettek kiganézni. Ja, a helyzet realitását növelendő, a sárba a szervezők szalmát szórtak. Lehet, hogy tőzeget akartak tapostatni a sátorlakókkal, hogy aztán abból is valami bevételhez jussanak. Egy ideig jó is volt a szalma, bár a nagyszínpad előttiből többet rúgtak a levegőbe a táncoló népek, mint amennyi a földön maradt, de egy idő után szinte olyan volt, mintha semmi nem lett volna, ami elszívja a mocsarat.
Aki ivott, annak kb. 70% esélye volt, hogy elesik. Kapaszkodtunk vécékbe, oszlopokba, kirakodópultokba, szemeteskonténerbe, és legvégső esetben egymásba. A biztonságiak közben vidáman kurjongattak, egyem a szivüket.

Kora délután megnéztük a PICSA-t, szerintem ez is jó volt, a szkinhedes számban a szkinhed helyett már náci van, de azért így is jó volt a dal. Az első sorokban egy ilyesfajta legényke talán végigpironkodta a számot, de erre csak különböző emberek különböző reakcióiból következtettem. Volt kommandante csegevárá, meg más jól ismert slágerek. Vidám punk zene a sok agyelborító metálzene közt.

Talán ezután mentünk vacsorázni (a kaja volt a legfontosabb mozzanat a rendezvényen, meg a strand:)). Blind Myselfre kötelező volt a visszatérés, tőlük a szokásosat hallhattuk, már-már unásig vagyok a koncertjeikkel, az utóbbi időben voltam 2-3 koncertjükön, szinte a sorrendet is tudom. De nem nagyon tudok betelni ezzel a zenei tudással, előadásmóddal és énekhanggal (hangokkal). Ha egy percig lennék olyan energikus, mint a Gergő a színpadon, az szerintem kitartana egy évig is nálam. Lenyűgöztek megint.
Közben átlátogattam Hollywoodoo-ra, ami viszont elvarázsolt. Bájos énekes ez a Gergő (és ez komoly!), a dalok magyar szöveggel, mondanivalóval ellátottak. A kéccázezres bicikli óriási előadása. A szívembe zártam őket.
Utána jött a Fish! Akiket még szintén nem láttam élőben (előbbieket sem). Csalódás volt, valami ilyen reppes, vagy nem is tudom milyen metál. Nem tetszett egyáltalán, le is léptünk megint ENNI. :)

Azután szakadt az eső, behúzódtunk a sátorba. Normális ember biztos anyáz, hogy hogyhogy nem hallgattam meg az Anthrax-ot, de elég volt a gitárvinnyogás, ami a sátorba beszűrődött. Nem nekem való zene ez, inkább hajlóbálós, szerintem, de kövezzen meg bárki. Annyiban igazat adok neki, hogy nem lett volna szabad kihagyni, már alapműveltség-tágítás szempontjából sem. Kicsit szégyellem is magam.
Ezután már nem emlékszem semmire, csak hogy reggel korán keltünk, ettünk valamit, kerestettem egy használható klotyót, amiből még nem csordult ki az, aminek benne kellett volna maradnia. Egyet sikerült találni, bár az odavezető út nem volt veszélyektől mentes. Lassan összepakoltunk, és néhány haverral felszálltunk az INGYENES fesztivál-buszra, ami röpke 95 Ft-ért vitt ki az állomásra egy embert. Köszöntük szépen ezt is, de jobb volt, mint esőben mászkálni.
Az állomáson bejelentették, hogy a vonatunk 150 percet késik. Érdeklődtünk, hogy esetleg volánbusszal nem lehetne-e esetleg, de nem, szinte ki van zárva, hogy ilyenkor. Merthogy kb. két perce indult az utolsó. Legalább két óráig még biztos nem megy. Addigra meg jön a következő vonat. Szétázott ruhákban, fagyva várakoztunk az állomáson, jött egy vonat kb. egy óra múlva, fölfértünk, nekünk még ülőhely is maradt. Kb. 10 perc vonatozás után kisütött a nap, lehámoztam magamról 4 réteget a hatból, mert meg lehetett gyulladni. A vonaton halk anyázások hallatszottak, hogy miért most süt, és miért tegnap esett... de már úgyis mindegy.

Az idei fesztiválozókra sajnos rájár a rúd, szakad az eső.
Nem mondom, hogy jövőre ugyanott, szerintem ez volt az utolsó Wanted-fesztem. A zene unalmas már, mindig ugyanezek vannak, a terület kisebb lett, egyedül az ismerősök, meg a strand, no meg a KAJA jelent némi vonzerőt.
De azért lehet, hogy jövőre megint elmegyek...